Erasmus+ a Puskás-iskolábanVállalkozás indítását tanítják diákoknak

2024. december 12., csütörtök, Közélet

A sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola jól felszerelt műhelyei és az iskolában berendezett Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum látogatásával ért véget a négyszereplős (köztük kettő sepsiszentgyörgyi) Erasmus+, KA210-VET pályázat második mobilitási programja, amelynek célja a szakképzésben részesülő diákok vállalkozói oktatásának fejlesztése.

  • Csáky Ernő, a Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum kezdeményezője, egyik alapítója bemutatja a még mindig működő készülékeket. Fotó: Albert Levente
    Csáky Ernő, a Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum kezdeményezője, egyik alapítója bemutatja a még mindig működő készülékeket. Fotó: Albert Levente

A kis mértékű partnerségek a szakoktatás területén kategóriában arra pályázott a Puskás Tivadar Szakközépiskola, hogy diákjainak minél több tudást adjon át arról, miként lehet és érdemes vállalkozást indítani. Programindítóként arra alapozta a kezdeményezést, hogy tizenegyedik szaklíceumi osztályaikban tanítanak vállalkozástant, tehát diákjaik megismerkedhetnek az alapokkal, de ahhoz, hogy érettségi után merjenek lépni, vállalkozni, sokkal több információra van szükségük, mint amit a tananyag nyújt. Szőke Annamária iskolaigazgató Kelemen Izabella vállalkozást tanító kollégájára bízta a programban részt vevő négy diák kiválasztását, ami a pályázat kétéves futamideje alatt változhat, a lényeg, hogy olyan diákokhoz jussanak el a jó gyakorlatokról szóló információk, akik a vállalkozói életmódban próbálnak szerencsét.

A Puskás Tivadar Szakközépiskola, a sepsiszentgyörgyi StartUp HUB Egyesület, a Heves Vármegyei SZC Március 15. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium és a Budapest Mobility Kft. partnerségében megvalósuló program indítóját májusban tartották Budapesten, a múlt heti sepsiszentgyörgyi találkozót a StartUp HUB vállalkozásfejlesztési, felnőttoktatási és szakképzési Erasmus+ központ szervezte a témához kötődő előadásokkal.

A Puskás-iskola igazgatója elmondta, magyarországi példa alapján tervezik egy olyan internetes platform létrehozását, ahol az uniós pályázat során szerzett tapasztalataikat megosztják, és fogadják más iskolák, civil szervezetek javaslatait is arra vonatkozóan, miként lehet a diákokat minél jobban felkészíteni arra, hogy tanulmányaik elvégzése után vállalkozást indítsanak. Ilyen jellegű hazai kezdeményezésről egyelőre nincs tudomásuk, ezért a tervezett magyar nyelvű internetes tájékoztató felületet később román nyelven is szeretnék elérhetővé tenni – mondta az iskolaigazgató.

Jövő tavasszal a hevesi iskola a vendégfogadó, 2025 októberében Sepsiszentgyörgyön tartják az összegzést a Puskás-iskola által szervezett Erasmus+-találkozóval. A programkezdeményező sepsiszentgyörgyi iskola igazgatója úgy véli, a uniós pályázatok nemcsak az euróösszegekről szólnak, hanem a részt vevő szereplők közötti kapcsolatépítésről, a tapasztalatok átadásáról és talán a hosszan tartó barátságról is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 649
szavazógép
2024-12-12: Belföld - :

Ne adjunk meg érzékeny adatokat

Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) tegnap felhívta a figyelmet az SMS-ben vagy a különböző üzenetküldő alkalmazásokon (pl. Whatsapp) a mobiltelefonokra érkező, online munkát ajánló üzenetekre, amelyek célja az érzékeny felhasználói adatok gyűjtése.
2024-12-12: Közélet - :

Dalos est Ürmösön

Az adventi készülődésre, várakozásra Petőfi Sándor költészetének szellemében hangolódhattak elmúlt hétvégén az Erdővidék peremén található Ürmös unitárius lakói. Tatár Ágnes Tekla lelkésznő meghívására a datki Church Band tagjai tartottak verses-dalos előadást a templomban, melyen nemzeti költőnk legnépszerűbb, megzenésített versei csendültek fel.