Teleki Horváth Janka (1839–1920) visszaemlékezései a szabadságharcról és az azt követő eseményekről 1848–1860 volt a tárgya a kedd esti bemutatónak a Bod Péter Megyei Könyvtárban. A Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának legújabb kötetéről Nagy Zoltán történész faggatta Somogyi Gréta szakértőt, a mű gondozóját.
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve, ez a könyvecske azok közé tartozik, amelyek számunkra szinte meglepő módon hoznak történeti információkat és adalékokat, valamiféle „életet” is valamilyen más időből. Horváth Janka egy részt vevő megfigyelő, ugyanis a székely vértanú, Horváth Károly húga, és ezekben az írásokban úgy fogja meg ezt a korszakot, hogy a közéleti, a történelmi és a személyes dolgokat egyensúlyban tartja. Ez adhatja ennek a műnek a varázsát azonkívül, hogy forrásműnek is tekinthető.
Nagy Zoltán kiemelte az olaszteleki idősebb Horváth Károly Háromszék vármegye királybírójának gyerekei – Károly (1829–1854), Mihály (1830–1898), László (1835–1908), Janka (1839–1920), Gyula (1843–1897) – olyan történelmi személyiségek, akiket ez a könyv emberibb oldalukról is láttat.
Somogyi Gréta arra a kérdésre, hogyan született meg ez a könyv, valamint hogyan került elő a kézirat, elmondta, az emlékirat egy aukción bukkant elő, és őt Hermann Róbert történész kérte fel, hogy sajtó alá rendezze. Már a fedőlap is tartogatott meglepetéseket, ugyanis kiderült, hogy Horváth Janka nem saját kezűleg írta a kéziratot, hanem „Tollba mondatott Okolicsányi-Kuthy Dezsőné született báró Huszár Ilonától 1919-ben”. A két nő kapcsolatára nincs egyértelmű bizonyíték, de a sajtótudósításokból egyértelműen kiderül, hogy Huszár Ilona egy nőegylet tagjaként rendszeres felolvasóesteket, színházi előadásokat szervezett abban a tüdőszanatóriumban, ahol a férje orvosként tevékenykedett. Az egy másik érdekes kérdés, hogy Horváth Janka közel nyolcvanévesen miért érezte úgy, hogy a saját gyerekkori emlékeit és a testvére életének tragikus eseményeit megörökítse. Janka kilencéves volt, mikor a negyvennyolcas forradalom eseményei zajlottak Háromszéken. Az emlékirat kitér a Makk József-féle összeesküvésre, egészen Horváth Károly vértanúságáig. Károly gyakornok volt Marosvásárhelyen a királyi táblánál és negyvennyolc őszén csatlakozott a forradalmi eseményekhez. Legnagyobb öccse, Mihály joggyakornok szintén Marosvásárhelyen, László Kézdivásárhelyen tanult a Katonai Fiúneveldében, de Károly kivette onnan, amikor egy véletlen baleset következtében felrobbant az épület egyik szárnya. Janka és öccse, Gyula Brassóban a nagynéninél nevelkedtek, a negyvennyolcas események őket ott érik, és Janka szemtanúja volt annak, hogy milyen ünnepségeket rendezett az ottani, brassói közösség, hogyan kerültek elő a padlásokról a különböző szövetdarabokból összevarrt zászlók, hogyan vonult be Bem apó Brassóba, milyen magas rangú személyek keresték fel a nagynénjét. Megemlíti például Czetz János tábornokot az emlékiratában. A Horváth fivérek, Károly és Mihály Zsibónál tették le a fegyvert. Előbbi nagyon fontosnak tartotta a családi összetartást, és azt, hogy a testvérei továbbtanuljanak.
Fordulópontot jelentett a család életében, mikor Károlyt letartóztatták 1852. január 24-én, majd két évvel később kivégezték a marosvásárhelyi Postaréten. Janka beszámolójának hála, betekintést nyerhetünk a korabeli osztrák bürokráciába, leírja pontosan, hogy kit fizetett le Károly felmentése reményében. Szintén fontos történelmi adalék, hogy Váradi József székely vértanú ekkortájt Olasztelken tartózkodott.
A Horváth család széles kapcsolatrendszerrel rendelkezett az Osztrák–Magyar Monarchia egész területén, ugyanakkor Horváth Janka révén egy olyan család életébe kapunk betekintést, ahol a legfőbb követendő elv a becsületesség és a hazaszeretet volt.
