A magyar labdarúgó-válogatott a Portugália–Dánia Nemzetek Ligája-negyeddöntő győztesével, valamint Írországgal és Örményországgal került azonos csoportba a 2026-ban rendezendő világbajnokság európai selejtezősorozatában. Az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában az eddigi 32 helyett már 48 csapat szerepel.
Hat öt- és hat négycsapatos csoportot alakítottak ki, ezekből az első helyezettek kijutnak a sportág legnagyobb seregszemléjére, míg a másodikok a pótselejtezőn küzdhetnek tovább a részvételért. A 12 csoportmásodikhoz a Nemzetek Ligája tavalyi eredményei alapján négyen – a legjobb olyan csoportgyőztesek, amelyek a vb-selejtezők során nem végeznek az első két pozícióban – csatlakoznak. A 16 együttest négy ágra osztják, ezek elődöntő–döntő rendszerben küzdenek meg a fennmaradó négy európai helyért. Marco Rossi szövetségi kapitány válogatottja az F jelű selejetezőcsoportban szerepel.
A magyarok jövő ősszel játsszák a vb-selejtezős mérkőzéseiket, márciusban pedig a törökökkel vívnak oda-visszavágó párharcot a Nemzetek Ligájában, az élvonalban maradásért. Mindez azt is jelenti, hogy júniusban két barátságos mérkőzés lekötésére lesz lehetősége a hazai szövetségnek. A portugál–dán NL-negyeddöntőt az osztályozóhoz hasonlóan márciusban rendezik, így akkor derül ki, hogy a vb-selejtezőkön melyik ország csapata lesz majd az ellenfél. A magyar válogatott 1986 óta nem jutott ki világbajnokságra, eddig kilencszer szerepelt a tornán, most juthat ki tizedik alkalommal.
Az európai vb-selejtezők csoportbeosztása: * A-csoport: Németország–Olaszország NL-negyeddöntő győztese, Szlovákia, Észak-Írország, Luxemburg * B-csoport: Svájc, Svédország, Szlovénia, Koszovó * C-csoport: Portugália–Dánia NL-negyeddöntő vesztese, Görögország, Skócia, Fehéroroszország * D-csoport: Franciaország–Horvátország NL-negyeddöntő győztese, Ukrajna, Izland, Azerbajdzsán * E-csoport: Spanyolország–Hollandia NL-negyeddöntő győztese, Törökország, Georgia, Bulgária * F-csoport: Portugália–Dánia NL-negyeddöntő győztese, Magyarország, Írország, Örményország * G-csoport: Spanyolország-Hollandia NL–negyeddöntő vesztese, Lengyelország, Finnország, Litvánia, Málta * H-csoport: Ausztria, Románia, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, San Marino * I-csoport: Németország–Olaszország NL-negyeddöntő vesztese, Norvégia, Izrael, Észtország, Moldova * J-csoport: Belgium, Wales, Észak-Macedónia, Kazahsztán, Liechtenstein * K-csoport: Anglia, Szerbia, Albánia, Lettország, Andorra * L-csoport: Franciaország–Horvátország NL-negyeddöntő vesztese, Csehország, Montenegró, Feröer-szigetek, Gibraltár.