A szalagkötést követően Derzsi-Ráduly Kázmér igazgató úgy fogalmazott, a maturandus nem az iskolától való végső búcsú, viszont ünnepnap ez is. Büszke a végzősökre, hogy eljutottak eddig, viszont ne feledjék, a szalag a következőkben kötelez is, az érettségiig hátralevő időben tanuljanak és viselkedjenek úgy, hogy – immár felnőttként – a következő nemzedékek számára példaképek legyenek. Azt kívánja nekik, olyan pályát válasszanak és olyan életet tudjanak élni, ami a most szemükben látható ragyogást megtartja. Derzsi Ráduly Kázmér köszönetet mondott a szülőknek, akik annyi éven át gondoskodtak és nevelték a fiatalokat, és a tanárkollégáknak is, akik szellemi útravalót biztosítottak, az átadott tudással pedig utakat nyitottak meg számukra.

Benedek-Huszár János polgármester a harmincnégy esztendővel ezelőtti önmagát idézte meg beszédében: sziával köszöntötte az ünneplő fiatalokat, majd Szilágyi Domokos Számvetés című verséből idézett, melyet egykor ő szavalt az iskolában. Mint minden múltkori vagy jövendőbeli végzősnek, e nemzedék tagjainak is hinniük kell, hogy ők a kiválasztottak, a legszebbek, legokosabbak, legfelkészültebbek és legcsodálatosabbak. Úgy van az rendjén, ha hisznek önmagukban – jelentette ki. A városi elöljáró végezetül úgy köszönt el a diákoktól, mint tették egykor, 1830-ban Selmecbányán, ahol a végzősök ruhájára szalagot tűztek, majd  azzal bocsájtották  el őket: Valete, azaz Éljetek boldogul!

A XI. osztályos Kolcza Nikolett a diáktársak régi és új élete közt vont párhuzamot. Nemsokára nem az iskolabusz után futnak, nem a román lecke összefoglalóját olvassák, nem anyuka ételét fogyasztják, hanem vonatra szállnak, egyetemi dolgozatot készítenek és a maguk főztjét eszik, mint hogy nagyon valószínű az is, hogy honvágyat fognak érezni, mert hiányozni fognak a régi helyek és ismerősök. Az új helyeken a régi ember helyett új ember születik – mondta, s annak megismeréséhez kívánt kitartást.