Marcel Ciolacu miniszterelnök tegnap a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kivonul a koalíciós tárgyalásokról, a parlamentben azonban támogatni fogja egy jobboldali kormány megalakítását. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyugalomra intett és ismét tárgyalóasztalhoz hívta az Európa-barát alakulatokat, Klaus Iohannis államfő pedig felelős magatartásra intette a politikusokat és bejelentette: karácsony előtt kormányalakítási tárgyalásokra hívja a pártokat.
A PSD elnöke a koalíciós partnerek kétszínűségével magyarázta a párt döntését. „Nem lehet konkrétumokban megállapodni olyan emberekkel, akik egyet mondanak a tárgyalóasztalnál és mást a sajtó előtt. Nem tudunk együttműködni olyan úgynevezett partnerekkel, akik kényszeredetten ülnek le veled egy asztalhoz, mert úgy érzik, hogy bemocskolják magukat” – írta bejegyzésében Ciolacu.
A politikus szerint a PSD már eleget tűrte szótlanul ezt viselkedést. „Ez a munkamódszer teljesen kontraproduktív” – állapította meg, bejelentve, hogy a PSD kivonul a koalíciós tárgyalásokról, de a felelősség elől nem futamodik meg. „Támogatni fogjuk a parlamentben egy jobboldali kormányt megalakítását. Azért tesszük ezt, mert Romániának sürgősen szüksége van egy olyan kormányra, amely igazgatja az országot a következő elnökválasztásig” – írta a PSD elnöke.
Hozzátette, hogy a pártja és jómaga is tökéletesen megértette a romániaiak választók üzenetét, akik a szavazataikkal elutasítottak „egy olyan politikai osztályt, amelyet a romániaiak életénél jobban foglalkoztatnak a meddő viták és a bosszú”. A miniszterelnök szerint éppen ezért a PSD kötelességének tekintette félretenni a múltbeli sérelmeket, és megpróbált cselekedni azért, hogy az országnak minél hamarabb stabil és működőképes kormánya legyen.
A Hotnews portál emlékeztetett: Ciolacu bejelentése annak ellenére történt, hogy az Európa-barát pártok vezetői szerda este megállapodtak abban, hogy a következő miniszterelnököt a PSD fogja jelölni.
Párbeszédet szorgalmaz az RMDSZ
A történtekre a politikai pártok is reagáltak. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felhívást intézett a koalíciós partnerekhez, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz. „Arra kérem a koalíciós partnereket, hogy vegyenek egy lavór hideg vizet, mártsák bele a lábukat, nyugodjanak meg, és holnap folytassuk a tárgyalásokat” – reagált az Agepres megkeresésére Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentése kapcsán. A szövetségi elnök szerint a négypárti – PSD, PNL, USR, RMDSZ – koalíció jelenti az egyetlen jó megoldást az ország számára, minden más variáns haszontalan, nem járulna hozzá az ország problémáinak megoldásához. Marcel Ciolacunak arról a kijelentéséről, amelyben a kormányfő a tárgyalópartnerei bírálataira panaszkodott, Kelemen kijelentette: az elmúlt napok egyeztetései „nagyon nehezek, olykor egyenesen kemények” voltak, de mindenkinek le kell nyugodnia, és folytatni kell az tárgyalásokat. „Itt nem egyik vagy másik pártról és nem egókról van szó, hanem az állampolgárokról, az országunkról” – hangsúlyozta.
Romániának sürgősen új kormányra van szüksége, és ehhez a liberálisok továbbra is hozzá kívánnak járulni – ezt a PNL ügyvivő elnöke, Ilie Bolojan nyilatkozta a történtek kapcsán. A PNL tegnapi közleményében a pártelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az ország eddig is nehéz helyzetben volt, és a kormányalakítás kudarcának árát a polgárok fogják megfizetni. Ezért Romániának sürgősen új kormányra van szüksége, amely felelősségteljes költségvetést dolgoz ki, a gazdaság növekedését ösztönző intézkedéseket hoz, és továbbra is hatékonyan felhasználja az európai forrásokat. „A PNL kész ebben felelősséget vállalni” – fogalmazott Bolojan.
Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester – aki a napokban jelentette be, hogy indulna a kövő évi államelnökválasztásokon – tegnap kijelentette, hogy Romániának stabil, a parlamenti többség által támogatott kormányra van szüksége. „Szeretném, ha az USR is része lenne ennek a többségnek, mert reformpárt, és Romániának reformokra van szüksége” – fűzte hozzá a politikus. Rámutatott, normális esetben hónapokig tartó vitát kellene folytatni a kormányprogramról, de a jelenlegi helyzetben ez nem lehetséges. Üdvözölte, hogy a pártok eddig a kormányzási elvekről és nem a funkciók elosztásáról tárgyaltak, ezért meglepőnek tartja a szerinte egyébként racionális Marcel Ciolacu „érzelmi kirohanását”.
Javaslatok
Elena Lasconi, az USR elnöke tegnap kijelentette, alakulata vállalja a kormányzást, de egy becsületes és reformokat felvállaló kormányt szeretne. „A tárgyalások során folyamatosan jeleztük, hogy teljes mértékben rendelkezésre állunk. Mit jelent a becsületes? Azt, hogy Marcel Ciolacu és a PSD pontos számokkal álljon elő az ország költségvetésének helyzetéről, és vállalja a sürgősségi kormányrendeletet, amely adóügyileg lezárja az idei évet. Miért hazudnak még mindig az ország helyzetéről? Olyan nagy a lyuk az állami költségvetésben, amit ők okoztak? Mondják meg az igazat, hadd tudjuk meg mindannyian, hogy mekkora zűrzavart okoztak, és nézzük meg, hogyan tudjuk helyrehozni. Éppen azért van szükségünk reformokra, mert a szakadék szélén állunk. Őszinte, tiszta, populizmustól és csoportérdekektől mentes reformokra van szükség” – írta Lasconi a Facebookra. Úgy vélte, egy kisebbségi kormány nem jelent stabil megoldást, nem tudja véghezvinni a szükséges reformokat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion nemzeti egységkormány alakítására tett javaslatot, álláspontja szerint az AUR-nak kellene adnia a miniszterelnököt Petrişor Peiu személyében. „Az AUR rendelkezik a képességgel, a kapacitással, az akarattal és a tudással, hogy átvegye a kormányzást Romániában a december 1-jén és november 24-én szavazó románok akaratának megfelelően. „Mi úgy értelmezzük, hogy az államelnöki tisztség december 22-ével kezdődően betöltetlen lesz, és a szenátus elnökének kell átvennie ügyvivő jelleggel a tisztséget” – mondta Simion. Szerinte pártja az egyetlen konzervatív szuverenista párt a román és az Európai Parlamentben, de hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni minden párttal és törvényhozóval, hogy együtt visszaállítsák Romániában a demokráciát és visszatérjenek a törvényes és alkotmányos keretekhez.
Tárgyalni hív az államfő
Klaus Iohannis államfő a fejlemények nyomán tegnap bejelentette, hogy még karácsony előtt kormányalakítási tárgyalásokra hívja a pártokat. Az Európai Tanács brüsszeli ülése előtt nyilatkozó államfő kijelentette, Romániának nincs szüksége egy elhúzódó kormány- és parlamenti válságra. Nyilatkozatában felelősségre intette a politikai vezetőket, hangsúlyozva, hogy Románia „rendkívül bonyolult helyzetben” van, nincs helye a „kicsinyes vitáknak”. Hozzátette, valamennyi politikai vezetőnek államférfiként kell viselkednie, és tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hogy az országnak mielőbb új kormánya legyen, amely a jövő év első felében megszervezi az elnökválasztást. Iohannis arra is felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi kormány ügyvivő kabinetként tevékenykedik ebben az időszakban, vagyis korlátozott a jogköre, például nem adhat ki sürgősségi rendeleteket, és nem terjesztheti a parlament elé a jövő évi költségvetést. „Ezek mind nagyon fontos dolgok, amelyeket az új kormánynak kell elvégeznie” – magyarázta. Az elnök szerint „válsághelyzetben a kisebbségi kormány nem jó megoldás”, és úgy értékelte, hogy a jelenlegi helyzet kedvez a szélsőséges pártok erősödésének.
Szakértő: Kampánycélt szolgál a PSD lépése
Cristian Pîrvulescu politikai elemző szerint a PSD kivonulásával a koalíciós tárgyalásokról a PNL-re hárul majd a kormányzás teljes felelőssége a következő hónapokban. A PSD várhatóan saját jelöltet fog indítani az elnökválasztáson, és addig egy átmeneti kisebbségi kormányt támogat. Ezzel pedig a kormányzás teljes felelősségét a PNL-re és Klaus Iohannis államfőre hárítja. Így a liberálisok kénytelenek lesznek továbbra is arra a Iohannisra támaszkodni, akinek a lemondása az USR kormányra lépésének egyik feltétele – magyarázta. Az elemző szerint nem föltétlenül Marcel Ciolacu lesz a PSD államelnökjelöltje, de a fejlemények függvényében ezt sem zárta ki. Egyértelműnek nevezte, hogy a szociáldemokraták csak az elnökválasztásig készülnek egy átmeneti kisebbségi kormányt támogatni, és az új államfő hivatalba lépése után lehet majd egy nagy támogatottságú kormányt alakítani.