A 2024-es esztendő két utolsó versenyén vettek részt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK pingpongozói, akik a napokban a vajdasági Újvidéken és Bukarestben álltak asztalhoz egy-egy rangos eseményen. Mindkét erőpróba remek tapasztalatszerzési lehetőség volt a céhes városiak számára, akik két dobogós helyezéssel zárták az évet.
December 13–15. között a vajdasági Újvidék adott otthont a nemzetközi New Year GEWO Cup 2024 nevet viselő asztalitenisz-bajnokságnak, amelyet a maga 650 nevezőjével a Balkán egyik legnagyobb versenyeként tartanak számon. A népes mezőnyben ott volt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK hat – három fiú és három lány – pingpongozója, akiket Kerekes Barnabás kísért el a szomszédos országbeli megmérettetésre. A fiúcsapatok viadalában a Simó Éliás Máté, Handra Márk és Csiszár Zsolt összeállítású trió remek teljesítménnyel jutott be a kupaverseny döntőjébe, ahol csak egy szerb alakulat pingpongozói voltak jobbak náluk, így végül 21 nevezett csapatból a dobogó második fokára állhattak fel. Egyéniben Canea-Kocsis Abigél mindössze egy meccset veszítve lett harmadik helyezett, míg Balázs Boglárkával és Bejan Boglárkával közösen a legjobb nyolc között fejezték be a lányegyüttesek erőpróbáját.
Ez idő alatt Barti Loránd kíséretében Canea-Kocsis András az U21-es országos bajnokság bukaresti döntőjében tette próbára magát, a 18 éves felső-háromszéki sportoló túljutott selejtezőcsoportján, majd a főtáblás küzdelem első körében vereséget szenvedett a későbbi győztestől, a Bukaresti Steauának versenyző Dragoș Bujortól. A dobogót a fővárosi pingpongozók sajátították ki maguknak, hiszen második lett a Bukaresti Rapidtól Cristian Podar, a bronzérem pedig Horia Ursuț (Bukaresti Rapid) és Luca Oprea (Bukaresti Steaua) nyakába került.