Az adventi várakozás végén elérkező elcsendesedés, magunkba és egyben a családhoz, személyes és sérthetetlen mikrokozmoszunkhoz való fordulás kegyeleti pillanatai ezek, amikor is pár napra kizárhatjuk az oly sok veszéllyel, fenyegetéssel, bizonytalansággal, tragédiákkal és oly gyakran végtelen szomorúsággal terhelt külvilágot. Elcsendesedés és önmagunkhoz, szeretteinkhez való visszatérés, melyre most talán még nagyobb szükségünk volt, mint a korábbi években.

Hiszen 2024 utolsó két hónapja igen sok váratlan, kéretlen izgalommal, szorongással telített, csalódást, netán meghasonulást hordozó pillanattal szolgált mindannyiunk számára. Mert bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy a közélet, a politika, a „nagyok játékai” nem határozzák meg mindennapjainkat, és hiába szeretnénk közönnyel viszonyulni ezekhez a történésekhez, sajnos ez lehetetlen, elvégre, ha közvetve is, de a mi jövőnkről is szól mindaz, amit szűk egy hónap alatt megtapasztalni adatott a romániai politikai-közéleti prérin. És bármennyire fájdalmas is kimondani, a vész nem múlt el.

Túlzás nélkül, viharos időket élünk, és minden jel arra mutat, hogy az elkövetkező hónapok is igen keményeknek ígérkeznek. Mert némi vargabetűvel, zsarolásokkal, balkáni cselekkel, de végül mégiscsak lett kormánya az országnak, az új törvényhozás még ha szánalmas, zsibvásári módon is, de megalakult, ám azt már jó ideje tudni: hatalmas kihívás előtt állnak, ráadásul kevés kivétellel ugyanazok, akik e káoszt elő­idézték. Gyalázatos állapotban lévő költségvetés, rongyos államkassza, minden eddiginél megtépázottabb hitelesség (tisztelet a kivételnek, és ez esetben kizárólag az RMDSZ-ről beszélhetünk a jelenlegi „triumvirátusban”), a geopolitikai történések okán is egyre erőteljesebben fenyegető gazdasági válság – csak pár azok közül, amikkel Románia „régi-új” vezetésének szembe kell néznie. És ne feledjük a parlamentben leselkedő, 35 százalékos támogatottságot élvező szélsőségeseket, akik minden egyes pillanatot ki fognak használni, hogy a kormánykoalícióra rászabadítsák a nehéztüzérséget, gáncsolják minden lépésüket, bukásukra játsszanak. Hab a tortán, hogy e külső és belső csatazajban született kormánynak és a koalíciónak valamikor az államfőválasztás rémével is szembe kell majd néznie.

Adja magát a kérdés: mit tehetünk mi, akik e zűrzavarban igyekszünk élni mikor örömteli, mikor keserűbb napjainkat? A válasz nehéz, hiszen sok minden nem rajtunk múlik, mégis az elmúlt pár nap, illetve a 35 évvel ezelőtti, hosszú idő után elérkezett első szabad karácsony kapaszkodóul szolgálhat. Gondoljunk szüleinkre, nagyszüleinkre, akik vágyott, ám ijesztő és ismeretlen új világ kibontakozásának voltak tanúi 1989 decemberében, a szeretet és a remény ünnepének havában. És ahogy tették ők is, a kétségbeesés és a lemondás helyett válasszuk a reményt, a bizakodást, hogy minden nehézség, gond és bizonytalanság ellenére az általuk is kivívott szabadságban élhetünk, melyet megőrizni kötelességünk.

Fotó: pexels.com