A Sepsi OSK ügyvezető igazgatója szerint az alapszakaszból hátralévő kilenc fordulóban a sepsiszentgyörgyi csapatnak legalább 15 pontot kell gyűjtenie ahhoz, hogy biztosítsa helyét a felsőházi rájátszásban.
– Az év utolsó mérkőzésén emberhátrányban gól nélküli döntetlent játszottatok a listavezető Kolozsvári Universitatea ellen. A bajnokságban a legutóbbi négy meccsetek nagyon nehéz volt, bár ezeken így is sikerült összegyűjtenetek öt pontot, így a hetedik helyen teleltek. Elégedettek vagytok az elmúlt fél évben nyújtott teljesítménnyel?
– Összességében elégedettek vagyunk, továbbra is reális esélyünk van felsőházi rájátszásba jutni, hiszen a téli szünetben csak egy pont a hátrányunk a táblázatban hatodik FC Petrolul Ploiești mögött. A Kolozsvári Universitatea ellen csak döntetlent értünk el, ugyanis egy hiba miatt szinte az egész mérkőzést emberhátrányban játszottuk végig, viszont így is sikerült kiharcolni a pontszerzést a listavezetővel. Szerintem jó évet zártunk, viszont a Román Kupa csoportkörében szégyenteljesen szerepeltünk. Tudtuk, hogy nincs olyan keretünk, amely megengedi számunkra, hogy ugyanazokat a játékosokat használjuk két sorozatban. A kupameccseken leginkább azok a labdarúgók kaptak lehetőséget, akik a bajnokságban kevesebbet játszottak, illetve az ifjúsági futballistákat is mély vízbe dobtuk, lehetőséget kaptak a bizonyításra, ám ezzel nem éltek. Gyulafehérvár és Resicabánya vendégeként szégyenkezve hagytuk el a pályát, aztán a Galaci Oțelul otthonába szintén fiatalokkal utaztunk, ezúttal azonban jó meccset játszottunk, és emelt fővel távoztunk.
– Valentin Suciu előbb megbízott, majd november óta vezetőedzője a csapatnak. Az irányítása alatt 13 bajnoki találkozón 22 pontot szereztetek. Amikor átvette az együttest, az a 13. helyen tanyázott. Úgy tűnik, jó döntés volt bizalmat szavazni neki.
– Jól kezdtük a bajnokságot júliusban, aztán egyre több hiba csúszott a rendszerbe, ezért kénytelenek voltunk vezetőedzőt cserélni. Nem véletlenül szavaztunk bizalmat egy olyan szakembernek, aki sepsiszentgyörgyi, ráadásul nyolc évvel ezelőtt vele jutottunk fel az élvonalba. Valentin Suciu élt a lehetőséggel, az elmúlt hetekben bizonyított, ezért november óta megérdemelten a csapat vezetőedzője. Reméljük, még hosszú ideig betölti ezt a tisztséget, hiszen remek a hangulat az öltözőben, könnyen szót értünk egymással, az irányításával jó úton haladunk, ugyanakkor a hátralévő kilenc fordulóban arra törekszünk, hogy kiharcoljuk a playoffba jutást. Ennyire szoros bajnokságra nem emlékszem, néhány rosszul vagy jól sikerült mérkőzéssel nagyot lehet zuhanni vagy előrelépni a táblázatban.
Denis Ciobotariu és Hadnagy Attila
– Neked az eddigi 21 fordulóban mely mérkőzések okoztak csalódást, illetve melyek voltak kellemes meglepetések?
– Bennem az Unirea Slobozia elleni mérkőzés hagyott keserű szájízt, ugyanis augusztusban hazai környezetben kikaptunk az újonctól, az a három pont pedig nagyon hiányzik. Emellett az FC Petrolul Ploiești és a Kolozsvári Universitatea elleni meccseket hagytuk kicsúszni a kezünk közül azzal, hogy meggondolatlanul piros lapokat kaptunk – amelyek megérdemeltek voltak –, és ezért emberhátrányba kerültünk, ráadásul a Prahova megyei alakulat ellen két emberrel kevesebben fejeztük be a találkozót. Szerintem, ha ezek a kiállítások nincsenek, akkor mindkét összecsapás másképp zárul, nekünk pedig több pontunk lenne, amivel a rangsorban is jobb helyen állnánk. Valentin Suciu érkezése után annak örültem a legjobban, amikor a Jászvásári Poli vendégeként nyertünk, hiszen úgy utaztunk Moldvába, hogy sok sérültünk volt, ráadásul az eltiltások is tetézték a bajt. Ezen kívül az FC Rapid legyőzése is maradandó élmény számomra, ugyanis izgalmas meccsen sikerült begyűjteni a három pontot, miközben a bukaresti rivális négyszer eltalálta a kapufát.
– Ha ránézel a téli szünetben a táblázatra, akkor a csapatok helyezése mennyiben különbözik attól, amire az idény elején számítottál?
– Engem meglepett a Dinamo menetelése azok után, hogy az előző idényben osztályozót játszottak a bennmaradásért. Željko Kopić munkája látványos, a folytonosság meghozta az eredményét. A Kolozsvári Universitatea a nyáron sokat erősített a keretén, ezért szerintem nem váratlan, hogy az élen állnak, azt gondolom, hogy az első háromban végeznek. Aki negatív értelemben lepett meg, az a Rapid, hiszen azt rebesgetik, hogy rengeteg pénzt költöttek, mégis rendkívül hullámzó a teljesítményük, szerintem a játékuk sem lehengerlő.
– Abban az időszakban, amikor nem ment a szekér a csapatnak, sok kritikát kaptatok az elbaltázott nyári átigazolások miatt. Mennyire érezted ezeket jogosnak, illetve mit tudsz előrevetíteni a téli érkezőkkel kapcsolatban? Nir Bardea szerződését máris felbontottátok...
– Ha a csapat az elvárások alatt teljesít, akkor mindig azok kerülnek kereszttűzbe, akik igazolták a játékosokat. A nyáron sokan távoztak és sokan érkeztek, ugyanakkor többször előfordul, hogy klubváltás után a labdarúgók nem úgy teljesítenek, ahogy néhány hónappal korábban. Ilyen például Nir Bardea, Michael Breij vagy Stefan Hajdin, akik az előző szezonban remekül játszottak, húzóemberek voltak, nálunk viszont nem kapták el a fonalat. A télen szeretnénk szerződtetni három játékost, akik a segítségünkre lehetnek. Az átigazolások minden klub életében rizikóval járnak, hiszen nem látunk a jövőbe, emiatt a folytatásban is előfordulhatnak hasonló melléfogások. Nem tudunk olyan összegeket megmozgatni, mint a Rapid vagy az FCSB, arra kell törekednünk, hogy azok a játékosok, akikre szemet vetettünk, olcsók és jók is legyenek, ez viszont nagyon nehéz.
Hadnagy Attila az évzáró ünnepségen gratulált az akadémia legjobbjainak
– Jelenleg a SuperLiga egyik, ha nem a legkeresettebb játékosa Denis Ciobotariu, aki egyedüli mezőnyjátékosként mind a 21 fordulóban pályára lépett július óta. Sajtóhírek szerint több együttes szeretné a soraiban tudni a hátvédet.
– Denis Ciobotariu az egyik húzóemberünk, szív-lélek játékos, az edzéseken és a mérkőzéseken is odateszi magát, rengeteget fejlődött az elmúlt években. Miután leigazoltuk, néhány találkozón a padot koptatta, aztán kirobbanthatatlan lett a kezdő tizenegyből, ezért is természetes, hogy többen felfigyeltek rá. Az elmúlt években bizonyított, biztos, hogy sokan megkeresnek majd, egyelőre azonban hozzánk ajánlat nem futott be. Nem szeretnénk megválni tőle, mert ha elmegy, akkor a helyére mást kell szerződtetni. Egy középhátvéden kívül még szükségünk van egy szélső támadóra, illetve egy csatárra. Rossz hír, hogy Bogdan Oteliță izomszakadás miatt nem mehet az edzőtáborba, akárcsak a szintén sérült Gabriel Debeljuh, viszont bízunk abban, hogy Isnik Alimi, Branislav Niňaj és Omar El Sawy annyira helyrejön, hogy utazhat Törökországba.
– Alig lesz egy hónapotok pihenni és készülni a folytatásra, hiszen január 17-én már bajnoki mérkőzést játszotok. A téli felkészülés során három edzőmeccsetek lesz.
– Kevés szünetünk van, január 3-án már megyünk Törökországba. Ebben a korai folytatásban az a jó, hogy a játékosok formában maradnak, az edzőtáborban nem kell mindent a nulláról kezdeni. Egy hétig pihenhetnek, aztán utána már végzik a személyre szabott edzésterveket. Nem értjük, hogy miért siet a Hivatásos Labdarúgó Liga ennyire, hiszen januárban még hideg lesz, a pályák többsége rossz minőségű, ezért sérülésveszélyes a játékosoknak. Reméljük, a három edzőmérkőzésen az érkezőket sikerül beépíteni a csapatba, hogy megfelelően felkészüljenek a folytatásra, ugyanakkor mindenki legyen játékban azáltal, hogy legalább 90 percet kap az első tétmeccsig.
– Milyen célokkal vágtok neki januárban az alapszakaszból hátralévő kilenc fordulónak?
– Március elején azt szeretnénk megünnepelni, hogy tavasszal a felsőházi rájátszásban folytatjuk a szereplésünket. Az alapszakasz hátralévő mérkőzésein még 27 pontot gyűjthetünk. Az előző idényben 43 ponttal bejutottunk a playoffba, szerintem ezúttal nem lesz elég, legalább 45 kell ahhoz, hogy a legjobb hat között zárjunk, ami azt jelenti, hogy a hátralévő kilenc fordulóból legalább öt mérkőzést meg kell nyernünk. Nagyon nehéz lesz, mert komoly küzdelem várható a hatodik helyért, szerintem a legnagyobb vetélytársunk a Rapid.