A világon sokfelé sokféle házasodási szokás él. Van, ahol a „(ve)vőlegény” még mindig vásárolja a menyasszonyt. A menyasszony „értékét” – és a vőlegényét hasonlóképpen –, de a kérőnek a menyasszony iránt érzett szeretetének értékét is kifejezi, hogy mennyit fizet a lány apjának. Az eladósorba került lány értékét növelheti, ha az előzetes alkudozás a vőlegény és a lány apja közt sokáig tart.
Mi emeli a mai házasulandók értékét? Milliókat érő autó, gyönyörű villa kertvárosi övezetben, hétvégi ház a Balatonnál, külföldi nyaralás, sikeres életpálya, nagy fizetés, de legalább egy takarékbetét, ami az ilyen élet hátterét anyagilag biztosítja. „Élvezni” akarja az ember az Élet nyújtotta lehetőségeket, mégpedig minél előbb és minél többet. (…) Ha figyelmünket és erőnket a fenti célok megvalósítására fordítjuk, észre sem vesszük, hogy nagy kincset, házasságunk Istentől rendelt célját váltjuk aprópénzre.
Az eskü szövegében a férj azt ígéri, hogy feleségének gondviselője lesz. Úgy fogadja Istentől, mint akinek biztonságáról, védelméről és oltalmáról neki kell gondoskodnia. A nők alapvetően kiszolgáltatottnak, védtelennek érzik magukat. Erős kézre, szilárd talajra vágynak. Ezért a biztonságérzetért bizonyos dolgokról még lemondani is készek (ad absurdum), a szeretett férfit is készek olykor „lecserélni”, ha akad valaki, aki hajlandó nekik ezt a biztonságot nyújtani. Ilyen értelemben lehet a férj és az apa Isten képviselője, aki földi viszonyok közt azt a szerepet tölti be, amit Isten világméretekben.
A feleség sem ígér lehetetlen listát. Isten eredeti célja az asszonnyal az volt, hogy segítőtárs legyen a férfi mellett. Ha valaki azt hinné, hogy ez a férfi megalázó kiszolgálását jelenti, amikor a család diktátora dirigál mindenki fölött, az nem olvasta még a Jn 13-at, ahol Jézus rabszolgamunkát végez, megmossa tanítványai lábát. Egy igehirdető az úrvacsorai lábmosás történetét így foglalta össze: Jézus a lábmosás szolgálatára tanít minket, és nem arra, hogy szemrehányóan egymás fejét mossuk meg.
Valójában sem a tanítványok lábait mosó mester, sem a segítőszolgálatra vállalkozó feleség nem kerül a másik féllel szemben megalázó helyzetbe. Aki ezt a szolgálatot, pontosabban szólva: ezt a megbízatást vállalja, az hamarosan rájön majd, hogy nem emberek előtt, nem embereknek, hanem Istennek szolgál.
A legtöbb ember úgy van vele, hogy házasságát csak annak megkötéséig tartja Isten elé tartozónak. Beleszólást, irányítást még Istentől sem fogad szívesen. Ha mégis elfogadja és él a lehetőséggel, akkor hamarosan meg fogja tapasztalni, hogy házassága, annak sikere vagy kudarca nem csupán szociális és társadalmi ügy. Ez bizony hit és engedelmesség kérdése is, vajon vállalja-e azt, amit Isten magányossága megoldásául készített.
Földi boldogságunk és boldogulásunk fontos kérdése tehát az, mekkora teret engedünk Istennek. Ő igazgatja-e dolgainkat, mi pedig rábízzuk, hogy tegye, amit jónak lát. Derék asszonyt nekünk, férfiaknak, közülünk pedig derék férfit elhívott „lányainak” egészen biztosan fog találni.