Adóemelések és kedvezmények Sepsiszentgyörgyön

2024. december 31., kedd, Közélet

10,4 százalékkal, az előző évi infláció mértékével emelkednek a magánszemélyek ingatlan- és járműadói 2025-ben Sepsiszentgyörgyön, de így is a törvény által megengedett legalacsonyabb szint közelében maradnak. A helyi tanács az év utolsó rendes ülésén döntött a jövő évi adók és illetékek szintjéről, a büntetőadókról és a kedvezményekről.

  • A központi posta épületére már évek óta kiróják a 300 százalékos adót. Fotó: Albert Levente
    A központi posta épületére már évek óta kiróják a 300 százalékos adót. Fotó: Albert Levente

Egy 70 négyzetméteres lakásra és egy 1400 köbcentis személygépkocsira kiszabható adó minimális összege 359,25 lej, a maximális pedig 1169,94 lej; Sepsiszentgyörgyön 398,76 lejt kell befizetni jövőben ugyanezekért – közölte Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Kedvezmények is vannak: 2025-től az adójuk felétől mentesülnek azok, akik 2024-ben leg­alább három alkalommal adtak vért, illetve azok a nyugdíjasok, akik az országos minimálbérnél kisebb jövedelemmel rendelkeznek, és nincs más ingatlanjuk a saját lakásukon kívül. A már régebb bevett gyakorlat szerint 9 százalékkal kevesebbet fizetnek azok, akik március 31-ig az egész évi adójukat törlesztik, és vannak más kedvezmények is a saját forrásokból korszerűsített és a műemlék épületek lakói, sportegyesületek, nonprofit szervezetek, és forradalmár-oklevéllel rendelkezők számára.

Az infláción kívül a lakhely szerint is módosulhat az adószint: az idén felújított utcákban emelkedik, a jövő évre tervezett felújítások helyszínén pedig alacsonyabb marad. A város adózási övezeteit, az egyes utcák vagy utcarészek besorolását évente frissíti az önkormányzat, az adózási szint megállapításánál a központhoz és a buszmegállókhoz való távolság, a közművesítés és közvilágítás megléte, illetve a közbiztonság is számít.

A kedvezmények mellett büntetéseket is kiszab a város: az elhanyagolt épületek tulajdonosait magasabb adóval sújtják, bár a jelek szerint nem nagy eredménnyel. A belváros egyik leromlott műemlékére, a központi posta épületére már évek óta kiróják a 300 százalékos adót, de felújításnak híre-pora sincs, ahogy az áramszolgáltató 400 százalékos büntetőadóval terhelt Nicolae Bălcescu utcai háza is zavartalanul porladozik tovább. E két állandósult tétel mellett négy magánház tulajdonosainak kell emelt értékű összeget fizetniük: egy Kós Károly és egy Füzes utcai ingatlanra 300–300, egy Borvíz és egy József Attila utcai ingatlanra pedig 400–400 százalékos adót. Persze vannak más épületek is, amelyek rászolgálnának a büntetőadóra, a szintén műemléki rangú régi vágóhídra Czimbalmos-Kozma Csaba rá is kérdezett, és hamar kiderült, hogy egy sportegyesület tulajdonaként teljes adómentességet élvez, dacára annak, hogy nem sporttevékenység zajlik benne.

A jogi személyek helyi adói idénhez képest jövőre nem változnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 666
szavazógép
2024-12-31: Nyílttér - Kuti János:

Kórházi kalandok (Glossza)

Sok mindent örököltem szüleimtől. Édesanyámtól és édesapámtól még anyajegyeket is. (De az apai részről rám hagyottak vajon nem apajegyek-e?) Kedves bőrgyógyász-doktornő ismerősöm felhívta figyelmemet arra, hogy évente menjek el legalább egyszer ellenőriztessem ezeket, mert a napsütés veszélyes lehet számomra az anyajegyek miatt. Különben sem viselhetek egész nyáron maszkot, nem kapálhatom a húsz fészek pityókámat a kertben talpig beöltözve, és nem napozhatok állandóan az árnyékban.
2024-12-31: Közélet - :

Több mint kétszáz bírság

A karácsonyi ünnepnapok idején fokozottan ellenőriztek a Kovászna megyei rend­őrök.