Tragédia Kovásznán

2025. január 4., szombat, Közélet

A kovásznai Hóvirág utca lakói szombaton reggel valamivel 7 óra után nagy robbanásra ébredtek. Amikor kinéztek az ablakon: látták, hogy a 3. szám alatti portán ég az egyik ház. 7 óra és 23 perc volt, amikor a szomszédok a 112-es segélyhívószámon riasztották a tűzoltókat.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A helyszínre a kovásznai polgármesteri hivatal által fenntartott tűzoltó egység kocsija, illetve a hivatásos megyei tűzoltóság két tűzoltókocsija érkezett. A tűzoltók minden erőfeszítése ellenére a faházat nem lehetett megmenteni, az épület teljesen kiégett.

A helyszínelés után kiderült, hogy a ház tulajdonosa, az 57 éves Csoma Béla felgyújtotta a házát, majd annak egyik gerendájára felakasztotta magát, és bennégett. Az indíttatás okait nem lehet tudni, csak annyit, hogy az áldozat búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben bocsánatot kért családjától korábbi nézeteltérésekért. A levél további tartalmát a hatóságok nem hozták nyilvánosságra, mivel azt a helyszínelést végző rendőrök lefoglalták. A családhoz közel álló személyek szerint a levél nemcsak bocsánatkérést tartalmazott, hanem a tragikus cselekedet indokait is, bár ezekről egyelőre nem állnak rendelkezésre hivatalos információk.

A szomszédok és a családhoz közel állók elmondása alapján a robbanást egy aragázpalack felrobbanása okozhatta. A tűzvész pontos körülményeit és a tragédia részleteit a hatóságok tovább vizsgálják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 625
szavazógép
2025-01-04: Közélet - :

Áldozatokkal járó tűzesetek szombaton, Háromszéken

Három, szombaton reggel, illetve délelőtt történt tűzesetről számolt be a Kovászna Megyei Mihai Viteazul Katasztrófavédelmi Felügyelőség szombaton délben, két esetben egy-egy halálos áldozatot is jelentettek.
2025-01-05: Sport - Tibodi Ferenc:

Târgoviștei vereséggel indították az új esztendőt (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

A tabella élén vakációzó Sepsi-SIC együttesének vereségével ért véget a női kosárlabda Nemzeti Liga 9. fordulójának szombati játéknapja, miután a megyeszékhelyi zöld-fehérek 68–57-re kikaptak a Târgoviște vendégeként az újév első mérkőzésén. A Zoran Mikes edzette háromszéki csapatnak ez volt az idénybeli második bajnoki kudarca, amivel lecsúszott a rangsor első helyéről, és másodikként várja az Aradi FCC elleni jövő heti rangadót.