Az elszánt gombászt, akinek januárban sikerül kiszabadulnia a szoba melegéből és a képernyő rabságából, a tél mindig megjutalmazza. Kissé hihetetlenül hangzik, de gombát ilyenkor is talál. Főleg taplófélét persze, de amikor a némi tapasztalattal fűszerezett szerencse rámosolyog, még asztalra is tehet belőlük. Na, nem sokat! Egy-két maréknyit, legjobb esetben egy soványabb tokányra valót, azonban más az értéke és a varázsa a fagyos, havas időben gyűjtött kalaposnak, „nyelvesnek” vagy „fülesnek”.
A januári zsákmány nem csak kalóriaszegény, vitamindús, magas rosttartalmú, esszenciális aminosavakban bővelkedő táplálék (mint minden gomba), hanem gyógyhatással bíró kincs is. Hisz az ilyenkor fellelhető (ehető) fajok egytől egyig egészségre hasznos, biológiailag aktív vegyületeket termelnek. Például a tél gombakirálya, a kései laskagomba szinte minden betegség gyógyításában vagy megelőzésében besegíthet. Antibiotikumot (pleuromutilin) termel, keringési betegségek esetében alkalmazható, immunstimuláns, valamint rákellenes hatással bír. A hideg évszak királynőjének, a téli fülőkének koleszterincsökkentő hatóanyaga van. A barna ruhás szolga, a júdásfülgomba sem marad el messze mögöttük, hisz többek közt elismert véralvadásgátló.
Habár e három faj, melyeket január folyamán bemutatok, morfológiai szempontból nagyon különbözik egymástól, több közös tulajdonságuk van. Elsősorban képesek megbirkózni a fagypont alatti hőmérsékletekkel, ezért termőidejük majdnem egybeesik. Megfagynak, kiengednek, majd tovább nőnek, mintha semmi sem történt volna. Erre a mutatványra kevés gomba képes! Megjegyzem, hogy a júdásfülgomba jól tűri ugyan a hideget, de nincs szüksége fagyhatásra, hogy termőre forduljon, ezért egész évben megtalálható. A másik fontos közös jellemvonás, hogy mindhárman lombos fák anyagán teremnek.
Farkas János
