A Sepsi OSK kedden bejelentette, hogy másfél év után visszatért Tamás Márk, aki 2023 júliusában Azerbajdzsánba szerződött, azonban a 31 éves hátvéd a kevés játéklehetőség miatt ismét a klubváltás mellett döntött. Az egyszeres magyar válogatott labdarúgó két és fél évre kötelezte el magát a sepsiszentgyörgyi csapattal.
A tapasztalt játékos vasárnap távozott a Neftchi PFK együttesétől, miután a klub bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a védővel, aki így szabadon igazolhatóvá vált. Az egyszeres magyar válogatott futballista 2023 júliusában szerződött Azerbajdzsánba, ahol 39 mérkőzésen szerepelt, ezeken kiosztott három gólpasszt. A jelenlegi idényben mindössze hét bajnoki találkozón és egy kupameccsen kapott lehetőséget, novemberben a Shamakhi ellen egy asszisztot jegyzett. Tavaly augusztustól novemberig egyszer sem bizonyíthatott, aztán az év utolsó két hónapjában négy összecsapáson játszott, ezek közül háromszor kezdőként végig a pályán volt.
A 192 cm magas hátvéd pályafutása során korábban a Puskás Akadémia FC, a Diósgyőri VTK és a lengyel Śląsk Wrocław mezét öltötte magára. Utóbbi alakulattól 2022 szeptemberében igazolt Sepsiszentgyörgyre, ahol 23 találkozón egyszer volt eredményes és egyszer az előkészítő szerepében jeleskedett, ugyanakkor piros-fehérben egy Román Kupa- és egy Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett. Tamás Márk az évek során a magyar első osztályban 153 meccsen négy találatot és négy gólpasszt szorgoskodott össze, a magyar válogatottban pedig 2021 szeptemberében az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn mutatkozott be.
Az elmúlt időszakban a magyar sportsajtóban többször felröppent a hír a játékos klubváltásával kapcsolatban. Korábban azt nyilatkozta, még sosem fordult elő vele, hogy ennyire kevés lehetőséget kapjon, ami nyilván bántja, azonban ég a vágytól, hogy újra játszhasson. Kiemelte, amikor fut a csapat szekere, könnyebb elviselni a mellőzést, viszont gyengén szerepeltek, ezért nehéz volt kívülről nézni a meccseket, mert azt érezte, segíthetne. Hozzátette, mentálisan nehezen dolgozta fel az elmúlt hónapokat, ám már túl van a nehezén, remek erőben és formában érzi magát, mivel szerinte a napi két edzés, a sok különmunka megtette hatását. Reméli, tavasszal sok időt tölthet a pályán, ugyanis utálja koptatni a kispadot. (miska)