Iskolai sportBorúra derű — Áros Károly

2009. február 26., csütörtök, Sport

2009. január 1-jétől egy Iskolás Sportklubja van Sepsiszentgyörgynek. Egy... Mint 1968 februárjában, amikor megalakult Kovászna megye, amikor megyeközpont lett Sepsiszentgyörgy, és amikor Sportiskolának hívták a város első számú utánpótlás-nevelő intézetét. A két intézmény hivatása, feladata egyezik: biztosítani a város sportéletének utánpótlását.

Akkor egy úgymond divíziós csapatunk volt — az Olt C-osztályos labdarúgócsapata, ma van egy szuperligás, országos bajnok birkózócsapatunk, egy bajnoki címért küzdő A-osztályos kosárlabdacsapatunk, egy női kézilabda-együttesünk, egy A-osztályos asztalitenisz-csapatunk, egy B-osztályos fiú kosárlabda-együttesünk (nevezhetjük megyei válogatottnak is, hiszen Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely kosárlabdázói alkotják). Nem vitás, ma gazdagabbak vagyunk. Ebből következik, hogy többet várunk az utánpótlást nevelő egységtől — az Iskolás Sportklubtól, mely, mint már jeleztem, az idén alakult meg a Mikes Kelemen Főgimnázium mellett működött Iskolás Sportklub és a Kós Károly Iskolaközpont égisze alatt tevékenykedett Iskolás Sportklub egyesítésével. Ezzel a ,,többet várunkkal" tisztában van az intézmény, tehát nem véletlenül tartotta meg kedd délelőtt évi értékelő gyűlését, melyen számba vette, hogy tulajdonképpen milyen ,,csomaggal" és munkafeltételekkel (mindenekelőtt a pályákra, termekre gondolok) érkeztek az új zászló (piros-kék) alá a szakosztályok. Képviseltette magát a városi önkormányzat, az ifjúsági és sportbizottság (nem tévesztendő össze a megyei sportigazgatósággal), a tanfelügyelőség is.

A sportágakért (szakosztályokért, ha így jobb) felelős tanárok beszámolója előzte meg a hozzászólásokat. Megtudtuk, hogy az atlétika országos bajnoki érem nélkül zárta a múlt évet (ilyen sem volt még az utóbbi húsz évben), a kosárlabdázók adtak hat korosztályos válogatottat (és egy nagyon ügyes gyereket a törökországi Fenerbahcének, mert mi nem tudtunk kellő feltételeket biztosítani), a kézilabdázók és a labdarúgók azon fáradoztak, hogy megtalálják régi önmagukat, a tornászok négy bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel zárták az évet, a birkózók két arany-, három ezüst- és egy bronzérmet szereztek 2008-ban. Nemes Áron igazgató tájékoztatott arról, hogy az új Iskolás Sportklubnak 561 sportolója van, ebből 338 igazolt, 3 első, 5 második és 11 harmadik kategóriás... 2008-ban a Mikes-ISK 95 700 és a Kós Károly ISK 155 526 lejes költségvetéssel dolgozott. Az eredményeket ki-ki a maga mércéje szerint értékelje. Lehet jónak, gyengének minősíteni, tény viszont, hogy a két ISK-nál jobb utánpótlást nevelő egysége nem volt 2008-ban a városnak.

És mindjárt változik a megítélés mércéje, ha figyelembe vesszük — a pénzről már volt szó — a munka- és a pályafeltételeket. És akkor sorolom is: az atléták elmondták, hogy hiányoznak a vidéki tehetségek behozatalához szükséges feltételek — bentlakás, kantin... —, megszűnt a stadion mögötti, az erdő alatti krosszpálya, a műanyag borítású atlétikai pálya nincs kellően felszerelve, és annyira nincs, hogy nem lehet rajta megszervezni egy országos bajnokságot sem, nincs az atlétáknak öltözője; a tornászok jelenlegi tornaterme kicsi, nem tudják az ugrás, a nyújtó, a gyűrű gyakorlatait a követelményeknek megfelelően tanulni, gyakorolni, a szűkös anyagi fedezet miatt nem tudtak részt venni egy sor nemzetközi versenyen, amelyre hivatalosak voltak korábbi kapcsolataik révén; a kosárlabda és a kézilabda teremgondokkal küszködött (küszködik ma is), az új sportterem felszereltsége gyenge, hiányoznak a segédeszközök, a kapukon nincs szabályos háló, például jó volna még egy-két kosárlabdapalánk is, nincs eredményjelző tábla... A labdarúgók egy rossz állapotban lévő edzőpályára szorultak (szerk. megj.: egy újabb edzőpálya helyett parkolót építettek)... A sportjátékok esetében gondot jelent a sportolók átállása az ifi korosztályról a felnőttre... A tehetséges sportolóknak kellene biztosítani az úgymond kalóriapénzt... A mai napig sem díjazták az év sportolóit... Nem világos a város sportra szánt pénzének elosztási kritériuma... Még nem tudják, milyen költségvetésre számíthatnak... Mi lesz a Kisstadion sorsa?... Nagy kérdés: tudják-e az előttük álló két év alatt biztosítani, hogy az Iskolás Sportklubnak saját sportbázishálózata legyen? Ha nem, akkor vége, megszüntethetik.

Egy-két válasz: a költségvetés a tavalyinak kb. 85 százaléka lesz; a helyi finanszírozásban előnyt élveznek az iskolán kívüli teljesítmények; kettős finanszírozás esetén, ha például ad pénzt a tanügy, a város nem ad; az év sportolóinak díjazására megígérte a támogatást az ifjúsági és sportbizottság, de a megyei sportigazgatóság nem tett egy lépést sem ez irányba... Az ISK megalakulása előtt azt ígérte a város, hogy az új ISK megkapja az új sporttermet. Nem kapta meg! Becsapták... Az Olt-parti terv félő, hogy terv marad... Lássuk, mi lesz a Szabó Kati Sportcsarnok sorsa...

A nem túl felemelő érzéseket keltett mérlegelés után jól jött a Péter Sándor és Nemes Áron kezdeményezésére szervezett Sport az irodalomban találkozó. Jó volt hallani Szé­kely Éva visszaemlékezéseinek sorait a Sírni csak a győztesnek szabad című könyvéből, Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versének sorait, és valósággal felderített Moldova György Fradi koktélja, Karinthy Frigyes Lógok a szeren című írása. Kellett ennyi derű a borongós hangulatra.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1338
szavazógép
2009-02-26: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy türelemmel viselt, hosszas betegség után 2009. február 25-én életének 45. évében elhunyt
ifj. TUSA JOLÁN
kovásznai lakos.
Temetése 2009. február 27-én du. 2 órakor lesz a székelytamásfalvi szülői háztól.
A gyászoló család
4217768
2009-02-26: Sport - x:

Három harmadik és két negyedik hely (Kutyaszán) — Tibodi Ferenc

A kedvező időjárás és a nagy mennyiségben hullott hó lehetővé tette, hogy az elmúlt hét végén rendezzék meg a 2009-es, háromfordulós kutyaszánhúzó-bajnokság első két versenyét, amelyen háromszéki fogathajtók is részt vettek.