A fiatal erdélyi fejedelem, Báthori Gábor kezdeti jó hírnevét súlyosan beárnyékolták a kicsapongó életmódjáról szóló, részben költött, részben valósnak tekinthető híresztelések. Húgának, Annának feslettsége, valamint unokatestvérének, Báthori Erzsébetnek vérengzésbe hajló kegyetlensége is maradandó foltokat hagyott e főrangú család becsületén. A kétes erkölcsű Báthori Anna viselt dolgai kevésbé ismertek, mint a csejtei vár úrnőjének, Báthori Erzsébetnek nevéhez fűződő rémes (jórészt kitalált) történetek, de ebben az esetben is érdemes szemügyre venni az eseményeket a valósnak tekinthető tények tükrében.

Négyszáz évvel ezelőtt olyan erkölcsi vétségek miatt is hírbe hozhatták a nőket, amelyekre sokan ma csak legyintenének. A házasságtörés, a házasságon kívüli szerelmi kapcsolat már elegendő volt ahhoz, hogy valakit egy életre megbélyegezzenek. A kikapós hölgyeket nemcsak közmegvetés sújtotta, hanem olykor szigorú bírósági ítéletek is, mert az erkölcstelenséget nemcsak a szóbeszéd, hanem a jog is könnyen összefüggésbe hozta a boszorkánysággal. Ha azt gondolnánk, hogy a főrangú családok arra hajlamos tagjai hatalmuknak és vagyonuknak köszönhetően nyugodtan vétkezhettek, akkor hozzátehetjük: gyakran igen, de rajta veszíthettek, ha rokonaik, szomszédjaik vagy a szerfelett kapzsi királyi kamara (kincstár) szemet vetettek javaikra.

Báthori Anna sorsa azután pecsételődött meg, hogy bátyját, a huszonnégy éves Báthori Gábort 1613. október 27-én saját emberei meggyilkolták. A merénylethez feltehetően Bethlen Gábornak, a négy nappal korábban megválasztott új fejedelemnek is köze volt. Bethlen ekkortájt már szemben állt Báthorival (akit azelőtt nagy odaadással támogatott), és török segítséggel igyekezett megdönteni a hatalmát. A medgyesi országgyűlésen megjelent, elismerésben reménykedő merénylőket a katonák megölték. Bethlen a főkolompos Ghyczy Andrást elfogatta, börtönbe záratta, majd felakasztatta. A Báthori família részéről már nem kellett riválistól tartania, hiszen a család utolsó férfitagja, Bá­thori András (a meggyilkolt fejedelem öccse) Lengyelországban élt, s nem pályázott az erdélyi trónra.

Az árvák

Vajon mi okozhatta a Bá­thori Anna elleni indulatok elszabadulását? A kérdésre kimerítő választ nyújt Komáromy András történész A „bűbájos” Báthory Anna című tanulmánya (Századok, 1894). Komáromy a bajok gyökerét 1601-ig vezette vissza, amikor is a három gyermek, Gábor, Anna és András apja, somlyai Báthori István váradi kapitány (Báthori István lengyel király unokaöccse) elhunyt. Első feleségétől, Bebek Zsuzsannától született Gábor és Anna, míg a másodiktól, a lengyel Kostka Zsófiától András. A teljesen elárvult Gábort és Annát a nemzetség ecsedi ágának utolsó tagja, Báthori István országbíró örökbe fogadta, és Ecsed várába költöztette.

Az örökbe fogadás persze jó szívre vall, és az országbíró igyekezett is megkönnyíteni az árvák életét, azonban ő maga zárkózott, mogorva ember lévén nem pótolhatta az elveszített édesapát. Maradt volna az anyai szeretet és gondoskodás pótlása, amit az országbíró feleségétől, Homonnai Drugeth Fruzsinától lehetett remélni. Ő azonban közömbös maradt, és nem vállalta a gyengéd mostoha szerepét. Ennek oka részben abban rejlett, hogy saját gyermeke nem született, részben abban, hogy férjével megromlott a viszonya. A várban külön lakrészben éltek, és Gyulafi Lestár krónikaíró, a Báthoriak fejedelmi titkára szerint az országbíró öt éven keresztül egyetlen szót sem szólt a feleségéhez.

Báthori István különös természetéről árulkodnak azok a feljegyzések, amelyek szerint önmagánál nagyobb urat nem ismert, büszke és parancsoláshoz szokott főúr volt. Még Rudolf császárt se respektálta. Az országbírói méltóság elfogadását például ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az eskütételre nem utazik a prágai udvarba. Amikor pedig a császár 1604-ben pénzt kért tőle (cserébe birtokot ajánlott), akkor a követet három napig várakoztatta, majd amikor végre fogadta, hosszú időn keresztül le se ültette. Ezt azzal tetézte, hogy kijelentette: „ősei pénzen soha sem vettek jószágot, nem is adtak el, mert kalmárok nem voltak, máskülönben pedig neki nincs is kölcsönözni való pénze, mert ami hitvány, puszta jószágából begyűl, azt udvartartására fordítja, s katonái és jámbor szolgái közé osztogatja. De ha volna sem adna, mert birtokain őfelsége vitézei töröknél és tatárnál is nagyobb kárt tettek” (a kortárs Szamosközy István erdélyi történetíró feljegyzése). Az anyagi helyzetéről szóló állítása persze nem fedte az igazságot, mert az ecsedi vár kincseskamrája tele volt, „hitvány jószágainak” pedig szerét-számát se tudta.

Báthori sokat szenvedett a köszvénytől, és a betegség még zárkózottabbá tette. Csak protestáns prédikátorokat fogadott, akikkel teológiai vitákba merült. Feleségéhez hasonlóan kérlelhetetlen református volt. A katolikusnak keresztelt árvákat áttéríttette, s ebben a szellemben neveltette. A testvéreket azonban másféle hatások is érték. A várban (tekintettel a háborús időkre) a kelleténél több katona állomásozott, akik nem a spanyol etikett szabályai szerint viselkedtek. Báthori Annát a nevelőnők meglehetősen hosszú pórázra engedték, így a kislánynak alkalma nyílt megismerkedni a katonák trágárságával, durva tréfáival. Öt évet töltött ebben a környezetben. Az egyszerű, szegény emberek társasága, mulatozása hatással volt szellemi fejlődésére és fogékonnyá tette a léha időtöltésre.

Az országbíró 1605 nyarán váratlanul meghalt. Végrendeletében bőkezűen gondoskodott a két árváról, és Annát húgának, Nyáry Pálnénak gondjaira bízta (a két testvér ekkor vált el egymástól). Báthori a gazdag örökséget feltételekhez kötötte. Eszerint Annának csak akkor jár az örökség, ha nem tántorodik el az igaz (református) vallástól, és (Nyáry Pálnéval) nem költözik Lengyelországba. Leendő férjére nézvést is rendelkezett. Hozzá illő jámbor, keresztyén magyar férjet akart Annának, olyat, akinek személye Báthori Gábor számára is elfogadható. Gábort a végrendeletben hazaszeretetre és hitbuzgóságra intette, s arra, hogy szeresse és oltalmazza húgát.

A végrendelet semmit nem hagyott az özvegyen maradt Homonnai Drugeth Fruzsinára. Igaz, Fruzsina asszony nem szorult támogatásra, mivel neki is tekintélyes vagyona volt, és 1608-ban kelt magyar nyelvű végrendeletében ő sem rendelkezett a Báthoriak javára. E végrendelet fő kedvezményezettje a nagyasszony unokahúga, Homonnai Drugeth Mária volt, akinek testvére, a katolikus hitre tért Homonnai Drugeth György (később Báthori Erzsébet veje, Habsburg-párti erdélyi trónkövetelő és országbíró) szinte semmit sem kapott.

Mendemondák

Báthori István országbíró tehát bőkezűen gondoskodott Gábor és Anna anyagi biztonságáról, és amikor Anna 1608. november 11-én tizennégy évesen hozzáment a jóval idősebb losonczi Bánffy Déneshez, a jövője szépnek és megnyugtatónak tűnt. Bátyja ekkor már több mint fél éve Erdély fejedelmi székében ült. A fejedelmi udvar tekintélyét hamarosan botrányos események kezdték aláásni. A fiatal fejedelem kicsapongó magatartásáról egyre több híresztelés járta be Erdélyt, és amikor Báthori Anna tizenhét évesen megözvegyült, ő is a gátlástalan erkölcstelenség útjára lépett. Komáromy András erről így írt: „míg a fejedelem Imreffynével, Dengeleghynével s a jó Isten tudná kinek a feleségével, leányával szerelmeskedik, addig a gyászos özvegy megbűvöl, elbájol minden szemre való férfit és úgy sereglenek hozzá Kereki várába a dali leventék, mint hívők a búcsújáró helyre.”

A fejedelem szeretőit, Dengeleghy Mihály özvegyét, enyingi Török Katát és a legelső tanácsúr feleségét,  Imreffynét a pletykák nemsokára boszorkánysággal hozták kapcsolatba. Sokan beszéltek Dengeleghyné csodatévő fazekáról, amely körül vén boszorkányok ültek. A fazékban a fejedelem ruhadarabjai áztak, s amikor forrni kezdett a víz, a szerető csak nevén szólította a fejedelmet, mire „úgy kellett jönni az szegény fejedelemnek az tiz pejlován, hogy csaknem nyaka szakadt.” Ám varázslásban Imreffyné se maradt le Dengeleghyné mögött. Ő magával hordta a fejedelem keszkenőjét, amelyre három csomót kötött. Ha olykor-olykor összeveszett a fejedelemmel, csak megcsóválta a feje fölött, mire Báthori Gábor nyomban megbékélt, és sietett vissza Imreffyné asszonysághoz.

A mendemondák szerint ezek a hölgyek tanították boszorkányságra Bánffyné Báthori Annát is. Ő pedig élt a gonosz tudománnyal, mert sorra megrontotta a hatalmába kerített jámbor, tisztességes férfiakat. Anna tudott a róla terjengő pletykákról, ezért csakhamar férjhez ment Jósika István kancellár fiához, Zsigmondhoz. 1613 őszén nagy csapás érte a hölgyeket. Báthori Gábort meggyilkolták, s ezzel elveszítették patrónusukat. Ennek hamarosan nagy kárát látták.

Szőke Abigél Báthori Anna szerepében. Fotó: magyar.film.hu

Boszorkányságok

Az új fejedelem, Bethlen Gábor engedve a papok és egyes tanácsurak unszolásának, vizsgálatot indított, s ennek folyományaként Kassay János közvádló perbe fogta a bűbájossággal (Imreffyné esetében házasságtöréssel is) vádolt asszonyokat. 1614. március 16-án özvegy Dengeleghynét, aki Báthori Gábornak unokatestvére is volt, a fejedelemmel folytatott vérfertőző viszonya miatt halálra és jószágvesztésre ítélték. Imreffyné ügyét egyelőre elhalasztották.

Báthori Anna új férje közben politikai meggondolások miatt távozott Erdélyből, mire a fiatal feleség ismét a férfiak karjaiba vetette magát. Kereki várában egy Krajnik János nevű ember mellett állapodott meg, akitől állítólag gyereke is született. Híre ment, hogy titokban férjhez ment Krajnikhoz, és ez nagy felzúdulást okozott a papság körében. Kizárták az egyházból, és követelték, hogy a bíróság hozzon vele szemben szigorú ítéletet, tekintettel a bigámiára. Anna rájött, hogy ennek a fele se tréfa, ezért 1615 januárjában egyik birtokát, a Tóti nevű falut Bethlen Gábor sógorának, Rhédey Ferenc tanácsúrnak, váradi kapitánynak és Bihar vármegye főispánjának ajándékozta azzal, „hogy gyámoltalan állapotában, szükségében, igazságában védelmezője s a fejedelemnél hathatós közbenjárója legyen.”

Rhédey beavatkozása jót tett Anna ügyének. Bethlen megenyhült, és a gyermekre is tekintettel azt kérte Rhédeytől, hogy beszéljen a papokkal. Járja ki, hogy bocsássanak meg a bűnösöknek, de előbb Krajnik kövesse meg az eklézsiát. Bethlen valamiért a Krajnikkal kötött házasságot érvényesnek tekintette, ám Jósika Zsigmond 1618-ban is kitartott amellett, hogy ő a törvényes férj (Jósika ebben az évben már visszatérhetett Erdélybe, és a fejedelem a lefoglalt birtokait is visszaadta). Bethlen döntésének köszönhetően Anna kegyelmet kapott, de már nem talált vissza a rendes kerékvágásba. Elképzelhető, hogy ellenségei is igyekeztek őt eltéríteni a helyes úttól, de úgy tűnik, ő maga sem törekedett másfelé.

Férjéről, Jósika Zsigmondról hallani se akart, és Horváth István nevű jószág­igazgatójával keveredett bizalmas kapcsolatba. A külvilág véleményével nem törődött, pedig már nyíltan vádolták boszorkánysággal is. Bethlen ezután ismét lépett, és Péchy Simon kancellárt bízta meg egy újabb vizsgálat lefolytatásával. Báthori Annát azonban a kancellár sem tudta szóra bírni – nem vallott be semmit. Ám Bethlen nagyot hibázott, amikor egy alkalommal Debrecenből visszatérőben Kereki várában szállt meg. Mindössze egy éjszakát töltött ott, de a szóbeszéd őt is kikezdte. Nem kevesebbet állítottak róla a „jól értesültek”, mint hogy mezítelenül táncolt a bűbájos Báthori Annával.

Ezt a rágalmat a fejedelem nem tűrhette. 1618. augusztus 11-én parancsot adott Rhédeynek, hogy fogassa el Báthori Anna szeretőjét, Horváth István jószágigazgatót, majd hallgassák ki Anna viselt dolgairól. Bethlen esküdözött sógorának, Rhédeynek, hogy soha nem táncolt a bűbájos nővel. Bizonyára abban bízott, hogy így tisztázhatja magát a felesége, Károlyi Zsuzsanna előtt. Bethlen hatalmas haragja azonban gyorsan elszállt, és Rhédey sem igyekezett az ügy végére járni, ezért aztán csak találgathatunk, táncolt-e a fejedelem Annával. Tény, hogy Horváth István továbbra is mellette maradt, és se neki, se Annának nem esett bántódása. Egy ideig.

Inkább a börtön…

Jósika Zsigmond nem tudott belenyugodni felesége elveszítésébe, és csak a bosszú járt a fejében. Kérte Bethlen Gábort, hogy elfoghassa a házasságtörő asszonyt, és férji jogával élve bebörtönözhesse. Bethlen figyelmeztette Annát, hogy ha el akarja kerülni a büntetést, akkor vissza kell térnie törvényes férjéhez. Anna azonban annyira meggyűlölte a férjét, hogy még a nevét sem használta, és 1618 végén inkább a börtönt választotta, mint a visszatérést. Ekkor a fejedelem kimutatta a foga fehérjét, aminek alapján egyes kutatók a Báthori Anna elleni hadjárat legfőbb okát javainak megkaparintásában látták.

Bethlen ugyanis Báthori Anna börtönbe zárásának ideje alatt Bojthy Benedek nevű csapatvezérét Kereki várának elfoglalására küldte. A különítmény tagjainak titkolniuk kellett a valódi célt, ezért mindenfelé azt híresztelték, hogy rabló törökök ellen vonulnak. Kereki várához érve kihívatták a tiszteket, és azzal fenyegették őket, hogy az egész őrséget levágják, ha nem adják ki Horváth Istvánt. Amikor ez megtörtént, a fejedelem nevében megparancsolták neki, adja át a várat. Horváth nem ellenkezett. Őt erős őrizet alatt Kolozsvárra vitték, a tiszteket és az őrséget pedig feleskették Bethlen Gábor hűségére. Bojthy katonái nem fosztogathattak. A fejedelmi biztosok mindent pontosan összeírtak arra az esetre, ha a törvény fölmentené Báthori Annát. Az összeírás azonban csak a valódi szándékok leplezését szolgálta.

Rhédey és más rangos tanácsurak nyomására a bíróság megkegyelmezett Báthori Annának, aki hamarosan visszanyerte szabadságát, sőt, Jósika Zsigmondtól is elválasztották. Ezért viszont nagy árat kellett fizetnie. Kereki váráról, valamint első férje, Bánffy Dénes után örökölt birtokairól le kellett mondania Bethlen javára. És ez nem volt elég. A Báthori István országbíró végrendelete alapján neki juttatott hatalmas értékű kincseket (arany- és ezüstedényeket, gyémánttal, rubinttal, gyöngyökkel díszített ékszereket, drága ruhákat) is át kellett adnia a fejedelemnek. Mivel Kereki várába már nem mehetett vissza, a Báthori István országbírótól örökölt tasnádi birtokára költözött.

Rontás

Bethlen Gáborra, a Habsburgokkal háborúzó, Bécset szorongató fejedelemre némi árnyékot vetett a Bá­thori famíliával szemben tanúsított magatartása. Nehéz megszabadulni a gondolattól, hogy ő mozgatta a Báthori Gábor meggyilkolásával kezdődő eseménysort, s a kétségkívül nem ártatlan Báthori Anna elleni hadjáratot, amelynek gyakorlati végeredménye a ledér hölgy hatalmas birtokainak megkaparintása lett. Sokat mond feleségéhez írt levelének (1621. szeptember 14.) ez a részlete: „Kereki-ben is kívántatnék valóban egy jó udvarbíró, immár Micskével bírnánk egybe (…) szép jószág lenne immár együtt és szép jövedelme is lehetne.”

Báthori Anna elveszítette ugyan javainak jelentős részét, de még mindig maradt elegendő birtoka. Mivel erkölcstelen életmódja miatt megbűnhődött, azt hihetnénk, hogy a továbbiakban már békességben teltek a napjai. Talán ő is úgy gondolta, hogy vége szakad a zaklatásoknak. Balszerencséjére nem így történt, mivel Károlyi Zsuzsanna, a fejedelemasszony megbetegedett, és az állapota egyre romlott. Orvosok, tudósok, javasasszonyok jöttek hozzá az ország minden részéből, de nem tudtak segíteni rajta. Ezután már csak egy diagnózist lehetett felállítani: a boszorkányság által elkövetett rontást.

Báthori Annáról továbbra is keringtek az elképesztő pletykák. Most már azzal vádolták, hogy megölte saját gyermekét, boszorkánymesterekkel paktál és ő küldte a rontást Károlyi Zsuzsannára. A fejedelemasszony hitt a rágalmaknak, és azokról értesítette háborúzó férjét. Bethlen intézkedett Báthori Anna és boszorkánytársai elfogásáról, illetve Váradra hurcolásáról. Erről így írt a feleségének: „Csomaközy levelét hozták, melyet ím neked küldtem. Bánffynét megfogatta, az ördöngősökben is ötöt, a mestert is, ki vele való latorkodását nem is tagadja.” A fejedelem elrendelte, hogy a boszorkánysággal vádolt személyeket egy hétig kínzások közepette vallassák, mert a máglyahalál nem elég büntetés nekik. A fejedelemasszony számításból kegyelemmel kecsegtette őket, ha leveszik róla a rontást, de a várt eredmény elmaradt. Végül akadt egy jobbágyasszony, aki azzal bíztatta Károlyi Zsuzsannát, hogy megszabadítja a betegségétől. Persze ez a kísérlet is kudarcot vallott, így Bá­thori Anna élete továbbra is veszélyben forgott, mivel a fejedelemasszony őt tartotta betegsége okozójának.

A pozsonyi táborban tartózkodó Bethlen szerette volna, ha a bíróság halálos ítélettel sújtja Annát, de az asszony pártfogói, így öccse, Báthori András is minden követ megmozgattak az érdekében. A védők főként azt kifogásolták, hogy Báthori Annát a nemesi szabadság semmibe vételével, szabályos idézés és „marasztaló ítélet” nélkül fogták el, vagyis törvénytelenül jártak el vele szemben. A bíróság ezt az érvet elfogadta, és az eljárást felfüggesztette. Báthori András tudta, hogy a történetnek ezzel nincs vége, hiszen a fejedelem is vérpadra küldheti Annát. Meg akarta menteni a nővérét, ezért alkut ajánlott a fejedelemnek. Vállalta, hogy Annát Lengyelországba küldi, és gondoskodik végleges ottmaradásáról. Bethlen elfogadta az ajánlatot, de erről nem tájékoztatta feleségét, akinek állapota ekkor már rohamosan romlott.

Koldusszegényen

Báthori Anna csak a fejedelemasszony halálát követően kapott kegyelmet. Megmaradt birtokait azonban elveszítette, és el kellett hagynia Erdélyt. Sokáig nem érkeztek róla hírek. Csak Bethlen Gábor halála (1629) után tért vissza Lengyelországból. Rokonsága elfordult tőle, így koldussze­gényen hányódott az országban.
1636 elején Kismartonba vetődött, Esterházy Miklós udvarába. A gazdag főúr döbbenten nézte a szerencsétlen, beteg asszonyt, akinek se otthona, se egy betevő falatja nem volt. Ezt írta január 12-én: „Csuda e világ sorsa, ennek az öregatyja egy volt az lengyelországi István királyval s maga viszont az erdélyi fejedelemmel, s ím most csaknem koldus, nyavalyás is.” Esterházy megsajnálta a mindenkitől megvetett, nyomorult asszonyt, és megajándékozta egy helmeci kúriával, hozzávaló földdel, szőlővel és jobbágyokkal. Báthori Anna így végre otthonra lelt, de nem sokáig örülhetett a nagylelkű adománynak. Még abban az évben kilehelte lelkét. Negyvenkét éves volt.

Bánó Attila