Kiemelten igaz ez a megállapítás a rendszerváltás körüli időszakra, legyen szó magáról az 1989. decemberi forradalomról, Marosvásárhely fekete márciusáról vagy éppen a bukaresti bányászjárásokról. A napokban ez utóbbiak kerültek ismét terítékre, egész pontosan az 1990. június 13–15-én elsősorban a fővárosi Egyetem téren történtek, miután a katonai ügyészség beidézte az akkori eseményekért felelősnek tekintettek egy részét, elsőként Petre Roman akkori kormányfőt. Mint ismert, a vádhatóság múlt év tavaszán büntetőeljárást indított 13 személy, köztük Ion Iliescu volt államfő, Gelu Voican-Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes, Virgil Măgurea­nu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt igazgatója, Miron Cozma egykori bányászvezér, Adrian Sârbu volt miniszterelnöki tanácsadó, illetve Vasile Dobrinoiu és Peter Petre tartalékos tábornokok ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt. Nem mellékes, hogy a katonai ügyészség másodjára rugaszkodik neki az ügynek, 2017-ben egyszer már vádat emeltek mások mellett Ion Iliescu ellen, ám a legfelsőbb bíróságon végül az egész vádirat elbukott, és kezdhették az egészet elölről.

Némileg nagyvonalúan számolva két generáció nőtt fel a véres, hat ember életébe kerülő, ezrek testi és lelki sérülését okozó események óta, melyekből a Zsil-völgyi bányászok mellett az akkori karhatalmi szervek, a frissen újraalakult titkosszolgálatok is bőven kivették a részüket. Idén lesz kereken 35 éve annak, hogy a felsoroltak közös erővel szétverték az Egyetem téren békésen tiltakozókat, és bár a történtek ismertek, a háttér, a mögöttes folyamatok egy része továbbra is ködös, az évek során egyre egyértelműbbé váló felelősöket, főkolomposokat pedig ennyi idő alatt sem sikerült elszámoltatni, megbüntetni. És bármennyire elkeserítő, de könnyen előfordulhat, hogy a felelősségre vonás egy ideig nem is történik meg, hiszen ha az újabb eljárás el is jut a vádemelésig, onnan még igen hosszú lehet az út a végső ítéletig. Ezt a vádlottak egy része talán meg sem éri, vagy éppen előrehaladott kora ellenére végül a börtönbüntetést sem kell majd letöltenie.

Késő bánat, pótcselekvés az egész eljárás – mondhatnánk a fentiek alapján, de mégsem teljesen felesleges. Sovány, de mégiscsak némi vigasszal szolgálna, ha a román állam végre bár egyet törlesztene a polgáraival szemben fennálló történelmi adósságai közül. Elsőként az áldozatoknak és leszármazottaiknak, de az akkor látszólag önszántukból – de valójában alaposan megvezetve – a hatalom oldalán erőszakoskodó bányászoknak, munkásoknak, illetve utódaiknak is több mint három évtized után illene végre tudniuk a teljes igazságot leg­alább az 1990 júniusában történtekről, ha már a forradalom és a marosvásárhelyi véres március továbbra is részben tabunak számít. Az igencsak kései felelősségre vonás pedig, noha érdemi jóvátételnek semmiképp nem tekinthető, még mindig több, mint az a maszatolás, amit az akkori hatalmasok és mai örököseik művelnek évtizedek óta.

Fotó: Pexels.com