Szombaton délelőtt a 2013 augusztusában felállított kettős keresztnél rótta le kegyeletét a Történelmi Vitézi Rend tagsága a Don-kanyari csatában elesett hősök emléke előtt. A gyászos évfordulón Préda Barna zalánpataki helytörténész és hagyományőrző idézte fel a történteket a 24. határvadász-zászlóalj egykori támpontja helyén.
A megemlékezés 11 órakor kezdődött, a rendezvényen a Történelmi Vitézi Rend több településről érkező tagsága, más hagyományőrzők mellett számos érdeklődő is megjelent leróni kegyeletét. A megjelenteket Szima Csaba hagyományőrző és helytörténész köszöntötte, aki egyúttal korhű katonai öltözékét, illetve felszerelését is bemutatta a megemlékezés kezdetén. Kiemelten üdvözölte Lázár Elemér helyettes tiszteletbeli főkapitányt, valamint Bartha Imrét, a Történelmi Vitézi Rend vitéz Dálnoki Veress Lajos vezérezredes nevét viselő székely törzsének kapitányát. Köszöntötte Fekete Miklós nyugalmazott zenetanárt, a Kézdiszéki Székely Tanács elnökét, aki az eddigi megemlékezések mindegyikén részt vett. A Don-kanyarban lezajlott, egyes becslések szerint mintegy 120 ezer halottal járó eseményeket, a magyar 2. hadsereg megsemmisülését Préda Barna elevenítette fel.
„Több éve járunk ide megemlékezni, és ha körülnézek, ismerős arcokat látok, ugyanazokat, akikkel az elmúlt években közösen emlékezünk. Azért gyűltünk össze, hogy a doni áldozatok előtt rójuk le tiszteletünket. Mit jelentenek nekem ezek a hősök? Mit jelent a magyar nemzetnek? Alig 5–6 éves lehettem, és Zalánpatakon élt az áldott lelkű dédnagymamám, aki 92 éves volt akkor. Amikor unatkoztam, arra kértem, hogy énekeljen egyet nekem. Mindig egy dal volt, amit elénekelt vagy inkább elszavalt” – mondotta a hagyományőrző, aki ezt követően elénekelte az A Don-kanyarban áll egy szomorú fűzfa kezdetű katonanótát. Ez volt az a nóta, amely a későbbiekben arra késztette, hogy komolyabban kezdjen el foglalkozni a történelemmel, és derült ki számára, hogy mekkora áldozatot hozott Magyarország, amikor mindvégig kitartott a szovjet csapatok ellen, és nem forgatott köpenyt, mint az addig a németek oldalán harcoló román hadsereg, amely átigazolt korábbi ellenfeléhez. A magyar hadsereget és országvezetést az motiválta, hogy a német birodalom segítségével visszakaphatják a trianoni döntéssel elveszített területeket.
„Aztán a németek benyújtották a számlát, és így került a II. magyar hadsereg a keleti frontra. Fontosnak tartom, hogy a keleti események és az úgynevezett doni katasztrófa a magyar helytállást és hűséget bizonyítja” – mondotta. Az események taglalása során felidézte az utolsó huszárrohamot, amely annak ellenére volt sikeres, hogy a háborút már modern fegyverekkel vívták, a magyar vitézek pedig lóháton, kardokkal felszerelkezve tudták megroppantani a szovjetek sorait, menekvésre késztetve őket. Végezetül elmondta: „az ilyen megemlékezéseken óhatatlanul felmerülnek bennünk a mi székely hőseink is, mind a Katrosában, mind Ojtozban eszünkbe jutnak a kézdivásárhelyi vagy sepsiszentgyörgyi határvadászok, akik tisztességesen harcoltak a csatatéren”.
