A kormánypártok közös elnökjelöltje, Crin Antonescu szerint Klaus Iohannisnak le kellett volna mondania az új parlament megalakulása után, Călin Georgescu államfővé választása pedig „elfogadhatatlan, veszélyes opció” Románia számára.
A politikus az Antena3-nak nyilatkozva kedd este kifejtette, Iohannisnak a demokrácia, a stabilitás és a kormányzatba vetett bizalom érdekében meg kellett volna tennie ezt a lépést a mandátuma lejártakor, december 21-én. Hozzátette, Iohannis az alkotmánybíróság határozatának megfelelően, törvényesen maradt a Cotroceni-palotában december 21. után, de „a legitimitása vitatható”, és az lett volna a kívánatos, ha az új parlament és a kormány megalakulása után átadja a helyét a szenátus elnökének. Megjegyezte azt is: ha már Iohannis úgy döntött, hogy nem mond le, akkor legalább komolyan kellene vennie az államfői tisztséggel járó feladatokat. „A probléma az, hogy nem kommunikál, pedig szerintem erre most nagyobb szükség van, mint valaha” – jelentette ki.
Antonescu szerint Románia most azért van válságban, mert az elnökválasztás érvénytelenítése óta az országban vezetői válság van. A kormány számára pedig nemcsak a költségvetés állapota jelent kihívást, hanem a Donald Trump elnöki beiktatása utáni változásokhoz történő igazodás is. „A kormányra most rendkívül nagy nyomás nehezedik külpolitikai téren is, ahol az államfőnek kulcsszerepet kellene játszania” – magyarázta a politikus.
Ami Călin Georgescut illeti, kifejtette: meg kell vizsgálni, hogy miért szavaztak olyan sokan az elnökválasztás első fordulójában a korábbi független jelöltre. Antonescu szerint a Georgescut támogató választók tavaly november 24-én voltaképp „egy kísértetre” szavaztak, egy olyan jelöltre, akinek még a pontos nevét sem mindenki ismerte, és az elképzeléseiről sem tudtak semmit. „Meg kell vizsgálni, honnan ered a román választók jelentős részének ez a haragja, frusztrációja, dühe, amelyek miatt kockára teszik a mindannyiunk számára értékes, nehezen kivívott eredményeket: egy demokratikus, európai ország vagyunk, a schengeni térség teljes jogú tagja, polgáraink vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba” – magyarázta a jelölt. Antonescu szerint senki sem állítja, hogy Románia a földi paradicsom, de az életszínvonal javult. „Az emberek nagy része jobban él, mint 30 évvel, tíz évvel vagy öt évvel ezelőtt. Meg kell néznünk, honnan fakad ez a düh. Az emberek nem irracionálisan döntöttek, hanem a hangulatukat fejezték ki egy adott kontextusban. Ezen okok megértésére szükség van a politikacsináláshoz” – vélekedett.