A hargitafürdői sikerek után a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club kisebb sízői Krassó-Szörény megyébe utaztak, ahol a Fertő-Tetőn is nagyszerűen versenyeztek. A Bocz Attila által irányított háromszéki sportolók háromszor is dobogóra állhattak a Mini Kupa első fordulóján, ugyanis Szabó Aliz második, Péterffy Hanna és Supuran Noah pedig harmadik lett.
A háromszéki versenyzők soron következő megmérettetése a Fertő-Tetőn volt, ahol a Mini Kupa első fordulóját rendezték a 8, 10 és 12 év alatti sízők számára, ugyanakkor próbára tette magát a már leigazolt, az országos mezőnyben is szereplő HC korosztály. A sepsiszentgyörgyi csapatot Bocz Attila edző vezetésével Szabó Aliz (HC), Péterffy Hanna (HC), Bocz Gergő (U10) és Supuran Noah (U10) képviselte. Karánsebesen a völgyben köd és hideg honolt, ahogy viszont emelkedtek a ködfátyol fölé, kezdett egyre melegebb lenni, a viadal ideje alatt mindkét nap ragyogó napsütés, illetve +7 és +13 Celsius-fokos hőmérséklet volt. A verseny két óriás-műlesikló futamból állt, így szombaton és vasárnap is rajthoz álltak, végül pedig az összetett idők szerint hirdettek végleges eredményt. A székelyföldi szakember szerint a Sport-All Sport Club sízői jól teljesítettek, ezt bizonyítja, hogy háromszor is dobogóra állhattak. Az együttes legjobb eredménye Szabó Aliz nevéhez fűződik, aki második helyen végzett, Péterffy Hanna harmadik idővel haladt át a célvonalon, míg Supuran Noah szintén harmadik lett, Bocz Gergő pedig a tizedik helyen zárta a kiírás első szakaszát. (miska)