Pedig eredetileg másként tervezték az egészet. A jó ideje világjáróként ismert családfő, Tulit Zsombor egy évekkel korábbi, Szarukán László társaságában végrehajtott Afrika-túra során Botswanában fogalmazta meg, hogy „ide minden székely gyermeket el kéne hozni, mert az Afrika-képünk köszönőviszonyban sincs a valósággal”. Azért épp a dél-afrikai országban érte a megvilágosodás, mondta, mert ott még vannak olyan érintetlen helyek, ahova érdemes elvinni a világra kíváncsi gyerkőcöket. Persze egészen más, ha két marcona férfi kószál a Kalahári sivatagban, mint ha egy házaspár két gyermekkel indul világ körüli útra. Merthogy az alapötlet az volt, hogy megkerülik a Földet.

Tervezés, újratervezés

„Miután elkezdtük alaposabban elemezni a realitásokat, elég hamar elvetettük azt a változatot – avatott be a tervezés részleteibe Tulit Éva. – Egyrészt, mert egyetlen rohanás lett volna, ugyanakkor sokat kellett volna tengeren szállíttatni az autót, ami rengeteg pénz, plusz a kockázat, hogy késve vagy egyáltalán meg sem érkezik a jármű, amely ezek alatt a hónapok alatt az otthonunk volt: abban aludtunk, tisztálkodtunk, főztünk, tanultunk. Nekünk meg közben repülnünk kellett volna, azaz újabb extraköltség. Váltottunk: kezdjük Európával, keressünk domborzati, földrajzi, társadalmi-emberi-vallási szempontból egy­aránt színes, változatos útvonalat, hogy a gyerekeink ne unják a hozzánk hasonló emberekkel, kultúrákkal való találkozást.”

Az ókori birodalmak, a görög és római kultúra nyomvonala kínálta magát, hogy a gyerekek számára tényleg tanulás legyen az út. Aztán adott ponton beúszott a képbe Kőrösi Csoma Sándor is, felmerült az ő követésének ötlete, a hajózások miatt azonban ezt a változatot is elvetették, így maradt végül a teljesen szárazföldi út. Kőrösi Csoma útján, Marco Polo nyomait, a Selyemutat követve lett belőle Belső-Ázsia is. Az eredeti elképzelés 12 hónapra szólt, a gyerekek érdeke azonban kilenc hónaposra „szűkítette” a túrát. Amint Eszter és Gergő számára egyértelművé vált, hogy az egyéves távollét tanévismétléssel járna, hallani sem akartak arról, hogy elveszítsék jelenlegi osztálytársaikat.

Pink mecset, Irán

Az út programját egyértelműen rájuk szabták, azzal a prioritással, hogy mindig legyen valami, amit nagyon várhatnak. Az indulást megelőző év során a meglátogatandó országokról szóló filmeket néztek meg, Éva sok könyvet is pakolt az útra, Gárdonyi-regényeket, Kőrösi Csoma-könyveket. „Ahogy közeledtünk egy bizonyos szakaszhoz, elővettük ezeket, mert az a világ még nem borult fel a felismerhetetlenségig. Gerald Durrell-könyvet is olvastunk, aminek nyomán Eszter és Gergő bogárgyűjteményt is készített, növényeket préseltek, hozták a könyv szellemiségét. De a Gárdonyi-regények, A láthatatlan ember, az Egri csillagok is olyan hátteret jelentettek, amellyel azonosulni tudtak” – mesélte Éva.

A múzeum- és romlátogatások mellett a gyerekek érdeklődésének fenntartása érdekében olyan ingerfakasztó helyekre is elmentek, mint például oda, ahol máig kézzel gyártják a hajókat, a Legoland nevű dubaji élményparkba – az ottani egész napos programot a felnőttek is legalább annyira élvezték, mint a gyerekek, akárcsak az ománi teknősrezervátumot. „A Lego­landet az utolsó pillanatig titokban tartották – idézték fel egymás szavába vágva a Tulit gyerekek. – Amikor megláttuk az út szélén az oda irányító táblákat, csak álmodoztunk, milyen jó is lenne bemenni, de még akkor sem nagyon hittünk benne, amikor apa megkérdezte: benézünk ide? Persze!, visítottuk, és kimondhatatlanul boldogok voltunk, amikor jobbra fordultunk.”

Afganisztán

Farkasvadászat

Legelőször azonban meg kellett találni a minden nélkülözhetetlent biztosítani hivatott járművet. A Kék Farkasként elhíresült Mercedes kisbuszt hosszas felkészülés, sok autós kiállítás megtekintése, rengeteg utánaolvasás, számtalan tapasztalat meghallgatása, netes sztorik feldolgozása után választotta ki Zsombor. A szempontok: mi az, ami képes a tervezett igénybevételre, ami kibírja az utat, ami a várható elvárásoknak megfelelően berendezhető, miközben rendelkezik egy terepautó tulajdonságaival? Egyszóval olyan autó kerestetett, amely kívül kicsi, belül nagy, minél kevesebbet fogyaszt, elboldogul a legváltozatosabb terepen és még gyors is.

Kiderült, hogy létezik ilyen. Egy hét méter hosszú autó, amely képes lehet kielégíteni Éva és a gyerekek elvárásait is. Az átépítés során létesült benne állandóra kialakított zuhanyzó, vécé, négy fekhely, amelyek „beüzemelése” érdekében semmit sem kellett átmozgatni, kis konyha, étkezőasztal, mozgatható, forgatható székek. Némi túlzással mindig mindenkinek megvolt a saját helye, ahová bármikor lefeküdhetett, olvashatott, tanulhatott, dolgozhatott. Fontos volt, hogy alaposan szigetelt legyen az autó, utasai pedig minél hosszabb ideig tudjanak létezni bármilyen külső energiaforrás felhasználása nélkül. Például napelem segítségével, amely menet közben folyamatosan töltötte a három akkumulátor egyikét.

Fél év telt el a kiválasztástól a megfelelően alacsony kilométerszámú jármű beszerzéséig, aztán újabb közel fél év a Szászhermányban végrehajtott beépítésekkel. Az eredetileg 2023. októberre ígért autóba 2024 februárjának elején ülhettek be Tuliték, így aztán a február 24-i indulásig alig adódott alkalom a kipróbálásra. A csíksomlyói kegytemplomban elmondott ima és áldás után indult a nagy kaland – a térképen 450 olyan, elsősorban Éva által megjelölt ponttal, amelyek fontos megnéznivalókat tartogattak.

Jurtatábor, Kirgizisztán

Kémsztori

Bulgária volt az első útba ejtett ország, majd Törökország következett, aztán Irán, Irak, Kuvait, Szaúd-Arábia, Omán, onnan az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein felé vissza Szaúd-Arábiába. Visszafelé megint Kuvait, Irak, Irán, majd Afganisztán. Onnan megpróbálkoztak átkelni Üzbegisztánba, de a megcélzott határátkelőt csak üzbégek és afgánok használhatták. Így aztán Tádzsikisztánból mentek Üzbegisztánba, Kirgizisztán, Kazahsztán, onnan Oroszország, Oroszországból Mongólia, annak északi részén át vissza Oroszországba. Hosszasan Oroszország – közben fel északra, Murmanszkba –, Lettország, Fehéroroszország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország. Onnan haza. A térképen követve is kimerítő az útvonal.

Volt egy pillanat, amikor felmerült, hogy Mongóliából két hétre átruccanhatnának Kínába is. A gyerekek viszont azt mondták, hogy ne. Zsombor szerint úgy érezték, azzal későbbre tolódna a hazatérés, bár november 18-ra mindenképpen haza kellett érniük. Akkor még azt sem lehetett biztosan tudni, hogy dél felől jönnek-e haza, vagy északi irányból – a térség geopolitikai helyzetének alakulása függvényében. „Úgy éreztem, számukra akkor már lélektanilag is fontossá vált, hogy az autónk orra hazafelé álljon” – summázta a családapa az akkori helyzetet.

Reggeli motoros barátjukkal, Richarddal a Pamír-hegységben, Tadzsikisztán

Anélkül, hogy bárki is előre láthatta volna az oroszországi kalandokat. A hatalmas országba való belépést követően ugyanis Zsomborban felerősödött a vágy, hogy élőben láthasson sarki fényt. Az adott léptékekhez képest ugrásnyira volt Murmanszk, a legészakibb jelentős orosz város, ahol a világháló még termálfürdőzés lehetőségét is felvillantotta. Kanyar arra, a GPS-t követve azonban egyszer csak azon a katonai támaszponton találták magukat, amely a 2000 augusztusában elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáró bázisa is volt.

Katonák vették körül őket, Zsombort elvitték kihallgatásra. „A történetünk, a különböző pecsétekkel tele útlevelünk elsőre a legjobb kémes fedősztorinak tűnt – mesélte. – Mivel azonban nekünk semmi rejtegetnivalónk nem volt, hatalmas nyugalom áradt belőlünk. Ugyanakkor épp az a nyugalom, az egymásra mosolygás tett bennünket iszonyú gyanússá. Még azt is megkérdeztem tőlük, hogy ha már nem mehetünk sehová, nem mutatnák meg a tengeralattjárókat? Úgy néztek rám, mint egy őrültre: ez nem érti, mekkora bajban van? Előbb fürdeni akart, most pedig meg akarja nézni a tengeralattjárót… A gyerekek fülig érő szájjal futottak az anyjukhoz: Anya, anya, képzeld el, mind a négyen le vagyunk tartóztatva! Ilyet addig csak filmben láttak – igaz, én sem voltam letartóztatva korábban soha –, úgy élték meg, hogy milyen jó buli. És akkor Évike, az anyatigris azt mondta: hú, akkor egyet gyorsan ebédeljünk, mert akármi következik, enni kell.”

Hegra, Szaud-Arábia

Gyerekszem, gyerekszáj

A szentgyörgyi Református Kollégiumba járó 14 éves, hetedikes Eszter és a harmadikos, tízesztendős Gergő ösztönösen is tudja, mennyi mindent kaptak ettől az úttól. Élményeiket útinaplóban is rögzítették, rövid beszámolók, képek, rajzok, kis matricák vázolják, merre is jártak, mit is láttak. Természetesen sajátos szemüvegen keresztül, de azért itt-ott felsejlenek a felkészülési olvasmányok, az iskolai tananyagból merített tudás, amely a szemük láttára vált valóssággá. „Azt írtam le, amiről emlékezetes maradt a hely. Az egyik karavánszerájról például nem azt, hogy nagy barna épület, hanem hogy ott apa egy órán át szerelt” – ecsetelte Eszter.

Persze volt olyan hely is, amely nem nyerte el a tetszésüket. Például egy régi játékmúzeum, az ott szerzett benyomásokat Gergő még mindig hordozza. „Az egyik vitrinben ült egy baba, mintha engem követett volna a szemével, bármerre mentem. Aztán egy nagyon ijesztő szobor, egy kék fa, ágain emberfejeket formázó gömbök lógtak” – mesélte borzongva. Élénk emlékként maradtak meg a különböző pénzek, az, ahogy Afganisztánban például nem látni kisimított bankjegyeket, mindenki csak úgy begyúrja a
zsebébe.

Mongólia

A foci mindenhol értékes „valutának” bizonyul. Részben számítva erre, jó néhány, ajándékba szánt labdát is vittek magukkal, de kiderült, hogy azt bárhol lehet kapni. Szinte valamennyi megálláskor, várakozáskor előszedték a kellékeket, húsz négyzetméternyi betonfelület mindig akadt, kifeszítették a zsineget, kezdődhetett a lábteniszparti apa és fia között. Ha meg pálya is volt, sokszor Eszter szállt be a passzolásba, és perceken belül össze is gyűlt két csapatra való gyerek. Többnyire békésen, a sportszerűség határain belül, ha meg ellenségeskedést érzékeltek, sipirc az autóhoz. Ilyen esetekben Eszter magára öltötte a nagy nővér szerepét, és indult menteni az öccsét. De Messi vagy Ronaldo neve majd minden helyzetben megteremtette a közös hangot. És nemcsak a gyerekek között, hiszen egy zűrös határátkelésénél előfordult, hogy Gergő egyszer csak szétnyitotta a kabátját, alatta az egyik térségbeli csapat meze, valakitől ajándékba kapta. Ezek után a fenét sem érdekelte, hogy apának van-e útlevele, minden papírja rendben van-e.

Gorkhi Terelj Nemzeti Park, Mongólia

A gyerekek különös érzékenységgel, esetenként sajátos diplomáciával reagálták le a különböző helyzeteket. „Eszter és Gergő a legfeszültebb helyzetekben kötögettek, horgolgattak, énekeltek a hátsó ülésen. Mert amúgy mindenhol gyanúsak voltunk: magyar útlevél, két gyerek, romániai bejegyzésű autó. És jöttek a további értetlenkedések: mi az, hogy kisebbség? Mi az, hogy román és magyar? Miért lakunk Romániában, ha magyarok vagyunk? Sokszor el kellett mondanunk Erdély történetét dióhéjban” – idézte fel Éva.

Gergő egy másik feszült helyzetről számolt be érzékelhetően változatlan izgalommal. „Az autós passzal (értsd: vámengedéllyel) kapcsolatban apa összeveszett telefonon valakivel. Kiszállt az autóból, elment egy kicsit távolabb, de odáig hallatszott, ahogy ordít. Az egyik káromkodását jól a fejembe véstem…”

„Ugyanakkor nagyon érdekelte őket a mecsetek világa, azt hiszem, őket is megérintette az emberek közvetlensége, mert bizony megható volt az a jóságosság, ahogyan a muzulmán világban viszonyultak hozzánk. Mekkában, Medinában a hatalmas embertömegben ők is csendben végigcsináltak mindent, éreztem, figyelik a többi gyereket, ahogy a szüleik mellett imádkoznak vagy mennek elcsendesülve. Azt hiszem, azokban a pillanatokban nyitottak hatalmasat a világra” – foglalta össze az édesanyjuk.

Amarbayasgalant Monostor, Mongólia

Zsombor, a vámszedő

Az út legemlékezetesebb történetei egész könyvnyi terjedelmet igényelnének, főleg, hogy akadnak helyzetek, amelyekre négyen négyféleképpen emlékeznek – nem is az esetek feltétlen tényszerűségében, hanem érzelmi lecsapódásukban. A háromszékiek elsőre majdnem mindenhol gyanúsak voltak, hiszen a világnak abban a meglehetősen zaklatott részében ritka madár egy kisbuszon utazó család. Tuliték azonban mindvégig a gondviselés ölelésében érezték magukat. Még ha néha egészen vicces helyzeteket is képes volt teremteni. Afganisztánban például az egyik talibán ellenőrző pontnál megálltak, és azt mondták a fegyvereseknek, úgy érzik, hogy ott, a közelükben lehetnek leginkább biztonságban éjszakára. Húsz perc múlva már Zsombor szedte a mérlegdíjat, gyűjtötte egy fiókba a pénzt, írta a nyugtát. A talibánok meg azt mondták, külföldi ellenőrzésük van, ezért változtak az árak, lehetett akár dupla összeget is kérni, kérdezés nélkül fizették az emberek a kétszer akkora pénzt. Útjuk során rengeteg székely zászlót ajándékoztak el, ahol barátibbnak érezték az arcokat.

Jövő Múzeuma, Dubai, Egyesült Arab Emirátusok

Néha kegyes csalásokhoz is folyamodniuk kellett. A gyerekek például az iráni hegymászó szövetség „meghívására” vettek részt egy felkészülési táborban annak érdekében, hogy sítúrázóként majd bekerüljenek a román válogatottba. Így kerülhetett sor arra, hogy a Székelyek a Magasban Sportklub három sportolója – apa és gyermekei – túrasízésen is részt vehetett. A helyzet értelmezéséhez fontos tudnivaló, hogy Zsombor hét-nyolc évvel korábban már járt arra hegymászóként, akkori idegenvezetőjével pedig azóta is tartja a kapcsolatot.

A felvetésre, miszerint mennyire volt nehéz együtt élni a tudattal, hogy a világ legveszélyesebbnek tartott helyein járnak, Tulit Éva így reagált: „Szeretek Isten tenyerén lenni, és a gyerekek is megerősítették, hogy nagyon sokszor érezhettük a gondviselést. Megrendítő volt azzal szembesülni, hogy a nagyvilág tele van jó emberekkel, miközben hajlamosak vagyunk azt hinni, csak itthon vagyunk biztonságban.” Zsombor is arról mesélt, hogy a mifelénk nagyon rossz hírű Afganisztánban mindig megálltak az arra haladók, ha például gumidefekttel bajlódott, és nem mozdultak addig, amíg meg nem oldotta a problémát, a Kék Farkas pedig újra útnak indult.

Legoland, Dubai

Mennyi az annyi?

A saját élmény- és tanulságfelhalmozáson túl vajon van-e, lehet-e egyéb járulékos haszna egy ilyen túrának? Tulit Zsombor szerint a birtokukban lévő információkat kutya kötelességük megosztani, hogy mások is megtapasztalhassák, amit ők megéltek. Mert a történetük rengeteg szempontból nagyon tanulságos. Csak a vallásra koncentrálva: ramadán idején jártak arrafelé, volt, aki figyelmeztette őket, hogy csak muzulmán mehet be Mekkába, Medinába. „Nem baj – mondta Éva –, mi megyünk, s ha valakinek ezzel problémája van, szépen megfordulunk. Zarándokhelyen mégsem lehetnek annyira rosszak az emberek. Egyetlen ellenőrzőpont volt, ahol megkérdezték, hová megyünk. Tisztáztuk, hogy nem muzulmánok vagyunk, hanem keresztények. Nem baj, testvér vagy. Voltunk Jób sírjánál, muzulmán férfiak imádkoztak, amikor megérkeztünk. Maradjanak, mondtuk, megvárjuk, míg befejezik. Nem, nem, jöjjünk csak nyugodtan. A falon hatalmas, bekeretezett kép, üveglap alatt Ábrahám családfája két fő ággal, a bal oldalon Jézus, a másikon Mohamed. Fényes betűkkel, mindkét név fölött nagy glória. Ők így állnak hozzánk is. Keresztények vagyunk? Isten hozott bennünket.”

Természetesen sokakban felmerülhet a kérdés: vajon hányan tudnának megengedni hasonló világ körüli utat? Zsombor szerint egy ilyen túra nem kerül többe, mint egy hasonló időtartamú itthon tartózkodás. A kulcskérdés mindössze annyi, rendelkezik-e az illető olyan passzív jövedelemmel, vagy megtakarítással, hogy elviselhessen kilenchavi jövedelemkiesést.

Iskanderkul-tó, Tadzsikisztán

Álmok és társak

A Tulit-gyerekek eltérően élik meg a túra lecsengését. Eszter máris készen állna egy újabb kalandra, annyi különbséggel, hogy kevesebb helyszínt célozna, ahol viszont hosszabb időt töltene. Azt mondta, távolléte alatt megtapasztalta, hogy neki van a világ legjobb barátnője, aki nemcsak folyamatosan küldte a leckéket, nehogy lemaradjon a tananyaggal, de az időeltolódások ellenére mindig készen állt, hogy Eszter megbeszélhesse vele a nap történéseit.

Gergőnek egyelőre elege van az utazásból, de elképzelhetőnek tartja, hogy két-három év múlva újra nekiinduljon a világnak. Út közben egyetlen rossz visszatérő álma volt: a matekleckével kínlódott. Szerencsére a valóságban minden sínen van, amúgy meg alig várta már, hogy visszatérjen a társak közé.