Donald Trump mostani, január 20-i elnöki beiktatása egész más volt, mint a négy évvel ezelőtti, a Joe Bidené, amikor a Capitolium hátsó ajtaján kiment Trump és az elsőn bement Biden. Most az ünnepségen részt vett a volt elnök, Biden és az alelnöknő, Kamala Harris, akik szemlesütve hallgatták a Trump által fejükre olvasott bűnöket, amelyeket uralkodásuk alatt elkövettek. Most Biden mehet nyugdíjba, és Kamala vissza a fakanálhoz.
A szokástól eltérően a Capitoliumban tartották a beiktatási ceremóniát, a hidegre hivatkozva. Persze azt is mondják, hogy így biztonságosabb volt, így nehezebb lett volna merényletet elkövetni Trump ellen, mert ugyebár egy fegyverrel nehéz bejutni a Capitoliumba.
Trump íziben munkába is állt (vagy ült), és aláírt vagy kétszáz elnöki rendeletet. Ezt élőben is láttuk, és megnyugtató, hogy egy ilyen nagy ember írni is tud, mert megmutatta, hogy nem keresztet húzott az iratok alá és nem tintába mártott ujjával pecsételve szentesítette a rendeleteket, hanem szép és hosszú, olvasható aláírásokkal. Míg elődje, Biden saját fiának, Trump azoknak kegyelmezett meg, akik részt vettek a négy évvel korábbi capitoliumi támadásban.
Örvendetes, hogy Trump az aranykort akarja megvalósítani Amerikában, amiről az jut eszembe, hogy nálunk is létezett egyszer egy aranykor, amitől elég nehéz volt megszabadulni, és ezért annak erőltetőjét le kellett lőni.
Trump most azt ígérte ismét, hogy naggyá teszi Amerikát, még területileg is. Csak azt nem tudni, hogyha ez nem megy békésen, akkor mi lesz, mert békét is ígért.
Megmondta, hogy az Egyesült Államokhoz csatolná Kanadát, az lenne az 51. tagállam, és visszaszerzi a Panama-csatornát is. Szeretné megszerezni Grönlandot is, mert ha az északi Jeges-tenger nem lesz már jeges, akkor ott új hajózási útvonalak nyílhatnak meg, és lehetséges lesz a tenger alatti földgáz és kőolaj kitermelése is, amire Oroszország és Kína is szemet vetett már. Aztán, ha Trump bővítené az Egyesült Államokat más államokkal, akkor azok részesülhetnének amerikai gázból és kőolajból. Ilyen országok például Csehország, Szlovákia, Magyarország és Ausztria is.
Barátjának, Orbán Viktornak Trump felvethetné, hogy csatlakozzanak az Egyesült Államokhoz, ha már az Európai Unióban állandóan fenyegetik, cudarul bánnak vele és Magyarországgal. Az olasz elnöknővel, Giorgia Melonival is kacérkodik... (vagy Meloni vele?).
Románia meg, ha nagy gazdasági nehézségeink támadnak – amit igen-igen festenek a falra –, hadat üzenhetne Amerikának, s mivel itt vannak az amerikai katonák, rögtön átállnánk az oldalukra. Így megszabadulnánk a gazdasági gondoktól, mert Trump nem engedné, hogy egy tagállama csődbe menjen.
Az előbb említett országoknak nem kellene nemzeti össztermékük (GDP-jük) 5 százalékát honvédelemre költeniük, amit most követel Trump a NATO-tagországoktól. Ha ez nem tetszik, vessenek magukra, (keresztet?), mert nem védi meg őket.
Különben annak érdekében, hogy a sarkvidék jege hamarabb elolvadjon, Trump ismét kilépett a Párizsi Klímaegyezményből, így az Egyesült Államok nyugodtan eregethet a levegőbe több szén-dioxidot, és Európa majd annyival kevesebbet fog, hogy védje a klímát.
De nem csak a Földön akar hódítani Trump, hanem a Marsot is szeretné megszállni, ahol nem ütközik ellenállásba, mert úgy néz ki, a Marson nincsenek is marslakók.
Trump harcolni fog az illegális bevándorlás ellen. Nem csak a most bevándorlókat, hanem a régebbieket és azok leszármazottait is ki akarja toloncolni Amerikából, csak azt nem lehet tudni, hány generációig, mert amióta Kolumbusz felfedezte (1492-ban) Amerikát, egymást érik ott a bevándorlók. Ráadásul az afrikai rabszolgákat erőszakkal vitték oda. Így mi lesz utódaikkal? Mert Trump megmondta, hogy kísérletet tesz a születési jog alapján megszerezhető állampolgárság megszüntetésére. (A végén még saját magát is kiutasíttatja Amerikából.)
Vége lesz a genderkedésnek is, mert megmondta, hogy csak férfi és nő létezik. Így a nemváltó műtéteket végző orvosok költözhetnek Európába.
Megígérte volt, hogy ha megválasztják, 24 órán belül véget vet az orosz–ukrán háborúnak. Aztán kiderült, hogy mindez csak beiktatása után lesz lehetséges. Eltelt azóta is néhányszor 24 óra, de nem lett vége. Ettől függetlenül, reménykedünk béketeremtésében.
Fotó: Facebook / The White House