Nem kérdezted az egyik legfontosabb dolgot: hogyan fogom elmondani kislányomnak, hogy hol van az ő apukája, illetve egyáltalán: ki az ő apukája? Létezik egy angol nyelvű meséskönyv, amit lefordítok, s azt fogom felolvasni neki, amikor olyan hároméves lesz, és már óvodába készül. A mesében az áll, hogy anya nagyon szeretett volna téged, de nem találta meg a hozzá való apukát, ezért a doktor bácsihoz fordult, ő pedig szívesen segített. Aranka – nevezzük így – harmincéves múlt, illetőségét nézve háromszéki, egyedülálló és nemsokára szülni fog. Nem, nem hagyta el párja, nem, nem „felcsináltatta” magát, nem, még csak nem is leszbikus – bár ezt is kérdezték már tőle. Mindössze egy olyan nő, aki úgy döntött, nem vár tovább a megfelelő férfire, mihamarabb anya lesz és ehhez a mesterséges megtermékenyítést találta a legmegfelelőbb útnak.
Nem a keserűség hangja
Az érettségi előtt Arankáék osztálya levelet írt jövőbéli önmagának. Amikor tíz évvel később kézhez kapta, meglepődve olvasta, mit szeretett volna, friss végzősként mit tervezett. Vajon miért akart ő közgazdasági egyetemet végezni, amikor sosem tudta magát elképzelni egy iroda négy fala közt, aktát tologatva? Az viszont nem lepte meg, hogy magánéletéről nem tervezett semmi különöset, s nem szerepel abban a szokásos, férjjel és gyerekkel egésszé váló családmodell.
Nincs ellenére az, csak akkor nem feltétlen tudta hinni, hogy tényleg létezik ilyen: tizenhat múlt, amikor édesanyja végre dönteni tudott és kilépett régóta toxikus házasságából. Az azt megelőző éveket traumaként élte meg ő is, megkönnyebbült, amikor véget ért életének az a korszaka.
A párkapcsolatok nem hiányoztak életéből, rövidebb-hosszabb ideig működtek is, de egyikükben sem érezte, hogy na, ez az illető, aki illik hozzá, akihez illik ő.
Ahogy telt az idő, egyre gyakrabban tette fel magának a kérdést, milyen lesz az élete, ha azon a bizonyos fehér lovon közlekedő herceg nem érkezik meg? Mert igenis tartani kezdett ennek lehetőségétől. Egykori osztálytársai vagy a szélesebb baráti körének tagjai – legyenek azok akár fiúk vagy lányok – zöme is hasonlóan magányos, modernül szólva „szingli” volt. Akik férjhez mentek, s gyereket vállaltak sem feltétlen boldogok, sőt! Tudják, nem a legjobban választottak, de a gyerekek és a létbizonytalanság miatt nem mernek váltani, helyette inkább szemet hunynak, sok mindenbe beletörődnek, megmagyarázzák maguknak, miért is jó nekik az adott helyzet. Közeli társaságából erre mutató, követendő példát alig tudna megnevezni.
Aranka talán még magának sem vallja be, de félt. Félt rosszul dönteni.
Aztán a válasz is derengeni kezdett: ha harmincéves koráig nem találja meg azt, akivel őszintén viszont tudják szeretni egymást, egyedül fog anyává válni. Ez nem azt jelenti, hogy kizárja annak lehetőségét, hogy társat találjon, csak azt, hogy a legfontosabbat – a gyereket – elérje. Életet adni, életének értelmet szeretett volna adni.
Megszületett az elhatározás
Huszonnyolc múlt, amikor először rákeresett a világhálón, s elolvasott mindent, amit kicsit is témába vágónak hitt – nevetve mondja: még a Tudás Fáját és tanácsi határozatokat is! Bő éven keresztül tartott ez a „kereső” időszak. Közben sokat tanult a mesterséges megtermékenyítés módszereiről, folyamatáról, feltételeiről és a kockázatokról, a törvénykezésről, az állami programokról és a gyereket akarók anyagi támogatásáról (elméletileg van, lehetséges a segítségkérés, de gyakorlatilag ki vannak üresítve az idevágó rendeletek és törvények), így igencsak felvértezte magát mielőtt az első lépést megtette volna.
Az első lépés az édesanyja bevonása volt. „Anyukám rendesen meghökkent! Te ezt komolyan gondolod? Egyedül akarsz gyereket vállalni és nevelni? – kérdezte. Igen, mondtam, majd elkezdtünk nagyon komolyan beszélgetni. Látta, hogy elhatározásom komoly, de azt hiszem, azzal tudtam meggyőzni döntésem helyességéről, hogy az ő példáját hoztam fel: nem jobb egy gyereket egyedül, de szeretetben felnevelni, mint kitenni egy évekig traumákat és mindenki számára sok fájdalmat okozó, komoly sebeket hagyó, kínlódó kapcsolatnak?”
Tettek terepén
Orvost keresett, és talált is egy háromszékit, akihez időpontot kért. Az orvos végighallgatta a tervét, de nem volt valami lelkes támogatója az ügynek. Mondta, most elvégzi a rutinvizsgálatokat, de aztán várjanak ki egy kicsit, menjen vissza egy hónap múlva, addig gondolkodik, hogy megvalósítható-e a terv. Mert Romániában törvény ugyan nem tiltja a mesterséges megtermékenyítést, de nem is mondja ki, hogy egyedülálló anyák igénybe vehetik azt, illetve ki kell derítenie, ő elvégezheti-e az ismeretlen donortól származó spermával a beavatkozást. Nemsokára visszajelzett, rendben van, bele lehet vágni.
Aranka a világhálón rákeresett, melyik a világ legjobb spermabankja, és a több nyelven elérhető elégedettségi mutatók szerint, azok közül, amelyek külföldre is szállítanak, a legkiválóbb hírnévnek egy dán cég, a Cryoss örvendett, ezért velük vette fel a kapcsolatot. Mint egy internetes szupermarketben, a kiválasztott mintát kosárba tette és e-mailezni kezdtek, aztán pár nap múlva kiderült, orvosának klinikájára nem küldhetik a csomagot.
A dán cég mellett szólt az is, hogy azon a nyáron, amikor elkezdett orvoshoz járni, részt vett egy Hargita megyei esküvőn, és ott találkozott néhány fiatallal, akik Dániában éltek több éven át, és az egyik fiú említette, annak idején ő is adott spermát. „Azon nyomban felcsillant a szemem, hogy né, itt a lehetőség, első kézből kaphatok információt arról, mi igaz abból, ami oda, a cég hivatalos oldalára le van írva. Mesélte a srác, hogy az analízisek mindenképp el vannak végezve, azok valósak, a pszichológiai tesztet is rendesen elvégezték, és csak az általános kérdések, azaz jóformán csak a kedvenc színre és állatra vagy a dohányzás és az alkoholfogyasztás mértékére vonatkozó kérdésekre adott válaszok őszintesége kérdéses. Az, hogy egy kis falu határában, az erdő szélén ilyesmiről hallok, nagyon megnyugtatott, jó jelnek véltem” – mesélte a jövendőbeli anyuka.
A donor kiválasztása során több, számára fontos szempontot vett figyelembe Aranka. Mindenképp európait szeretett volna, s ne legyen túl magas és túlsúlyos, vagyis testiekben is hasonlítson rá. Nézte a családfákat is, hogy azok „nőiesebbek” legyenek, ki mivel foglalkozott és hány éves, milyen betegségek fordultak elő a széles családban – testvérektől egészen dédszülőkig.
A siker nem biztos
Októberben és novemberben elvégezték az analízissorozatot és nekifogtak a peteérés stimulálásának. Két hétig minden nap adott órában egy tollszerű tűvel injekciót kapott a hasfalba, miközben nagyon vigyáztak arra, hogy a dózis kicsit se legyen több a szükségesnél, mert akár túl is érhetnek a petesejtek, az inszemináció már hatástalan lesz. Arra készült, hogy december elején kerül sor a megtermékenyítésre.
Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy az orvosnak csak kell még egy bukaresti intézmény által kibocsátott regisztrációs igazolás, annak hiányában a dánok nem küldik a spermát!
Azt találták ki, hogy az orvos által ismert magyarországi klinikához fordulnak. Aranka már indult volna Magyarországra, amikor közölték vele, hogy a dán cég oda nem szállít. Ezért fel kellett keresnie a magyarországi Krio Intézetet, és onnan választani új donort. A szintén dán spermabank nem kínált annyit, mint az előző és a donorokról származó információ is kevesebb, de végül is elégedett volt.
A kapcsolatot levélben és telefonon tartották, az ügyintézést két nap alatt megoldották, ezért nem kellett a procedúrát elhalasztani, mire az anyaországba megérkezett, a donort átküldték az intézetbe és megtörtént a beavatkozás.
Az első inszemináció „nagyon-nagyon-nagyon” stresszessé tette, mert úgy vélte, neki, akinek minden vizsgálata jó, egészséges és felkészült, nyomban sikerülnie kell. Aztán mégsem úgy történt. Tavalyelőtt december közepe volt, karácsonyi készülődéssel teltek a napok, jöttek a kérdések: hogy van, sikerült-e? Jóindulatú kérdések voltak, de azok sokasága zaklatottá tette. Nem csoda, hogy amikor kiderült, nem lett állapotos, magába roskadt, folyton azt kérdezgette magától, mit hibázott? Annyira beleélte magát a „kellbe”, hogy lelkileg nagyon mély gödörbe került, ami miatt nem volt türelme semmihez és senkihez és az ünnepek nagyon rosszul teltek.
„Mondhatni, 2023. teljes decemberében kiállhatatlan voltam: túlzottan bestresszeltem, teljesen kifordultam magamból, bántottam is a körülöttem levőket, nagyon nyers voltam velük. Ebben valószínűleg szerepe volt a hormonkezelésnek, a drukkolásnak, a felfokozott izgulásnak és a tudatlanságomnak is, mert nem tudtam, mi vár rám. Aztán talán 27-én vagy 28-án kiderült, nem sikerült, nem fogant meg a baba. Görcsössé tett, folyton azt mondogattam, hogy még, még, minél közelebbről újból meg kell próbálnom a teherbe esést” – mesélte, mit is élt meg életének ezen emberpróbáló időszakában.
Másodszor februárban úgy ment, hogy édesanyja mellett annak élettársa is velük tartott. Az út nem feszülten, hanem jókedvűen telt, közben várost is néztek, ami sokkal nyugodtabbá tette. Tudták, hova kell menni, milyen ott a környezet, szállást pedig olyan helyen választottak, ahonnan néhány perc séta a klinika. Fontos volt a családi támogatást éreznie. Minden adott volt a sikerességhez, mégis kudarc lett a vége.
Harmadszorra magyar legényt
Ekkor azt mondta, kicsit szünetelteti a projektet, és egy új, szintén háromszéki nőgyógyászt választott. Ennek emberi okai is voltak – nem érezte úgy, orvosa teljesen mellette állna –, de leginkább a kudarcélmények „eltemetése” miatt cselekedett így. Talán az új orvos új módszerei, ügyhöz való közelítése új eredményt hoz számára is.
A harmadik megtermékenyítési kísérletet otthon nem is jelentette be: már késő tavasz volt, amikor egy baráti társasághoz csatlakozva – ők nem tudták, mi a célja útjának – elment Magyarországra. Hogy miben reménykedhet, maga sem tudta igazán, mert még csak hormonkezelést sem végzett.
Változást jelentett az is, hogy már nem skandináv, hanem magyar donort választott. Lehet, hogy felárért a dán donornak keze írását, gyerekkori fényképét vagy éppen hangját is meg lehetett volna nézni vagy hallgatni, de ha a székely lánynak nem vált be, akkor nem vált be, helyette legyen hamisítatlan magyar – mondta magának május elején...
Maga a beavatkozás nagyon gyorsan történt: megvizsgálták, elmondták, a tüszőrepesztő injekciót mikor kell beadnia magának, egy nap múlva jelentkezett, három perc alatt megtörtént a rutinszerű, egyáltalán nem fájó megtermékenyítési kísérlet, aztán tíz percet még fekve kellett maradnia és mehetett is.
Bővül a család
A pozitív eredmény nagyon meglepte. Anyukája volt az első, akinek elmondta, sikerült teherbe esnie, aki vele együtt örvendett – de mert az anyák minden körülmények közt anyák maradnak, kicsit visszafogottabb volt és azt mondta, Aranka kezdjen jobban vigyázni magára, vállaljon kevesebb munkát, mert már nem csak önmagáért felelős –, és hasonlóan éreztek nagyszülei is. Tartott egy kicsit attól, hogy miként fognak viszonyulni a történéshez az öregek, hiszen nyolcvanon túl vannak, nem annyira a modern világ gyerekei, de igen, ők is lelkesek voltak. Nagyapja talán még inkább: fiút szeretett volna, hogy bár keresztnevét tovább vigye, ezért még manapság is, amikor tudják, leány lesz, viccesen fiúként utal rá.
Az első trimeszter nehezebb, sok-sok hangulatingadozással terhelt volt, amit a család is megérzett, mert másképp viselkedett, mint azelőtt, de megbeszélték, megoldották és lezártnak tekintik – mondta a részleteket megtartva magának Aranka.
Több hónap telt el, amikor Aranka édesanyjával közösen ment el egy ultrahangos vizsgálatra. Ez volt az a pillanat, amikor úgy látta, megnyugodott, és tényleg felszabadultan tud örülni a hamarosan érkező unokának.
A mindig testvérének érzett elsőunokatestvére által kora ősszel szervezett babaváró buli volt az a pillanat, amikor ezt a nehezebb időszakot lezárta életében. És ennek a napnak végén volt, amikor kislányának első erőteljes mozdulatait megérezte a szíve alatt. „Az unokatestvéremmel hazajöttünk, és én nagyon ki voltam fáradva, de még beszélgettünk, mert sok mondanivalónk volt egymásnak. Ő nem az országban él, ritkábban látjuk egymást, ezért akkor fényképeket néztünk, hevertünk az ágyban, csendben, és akkor éreztem először nagyon. Nagyon picik, olyan kis buborékszerű mozgások voltak, de akkor este éreztem, milyen nagy, milyen erős már”.
Felvetődött, mit mondjanak a barátoknak, az ismerősöknek és szomszédoknak, kitől terhes Aranka. „Én mindig azt vallottam, hogy az igazat, mindenkinek az igazat kell mondani. Úgy érzem, van pár ember, aki jogosult arra a részletesebb magyarázatra, és van, akinek semmi köze” – mondotta.
Kell segítség?
Az viszont bizonyos, Aranka pillanatig sem bánta meg elhatározását, s ha azt kérdezné valaki, az ismertek tudatában újra belevágna-e, minden bizonnyal határozott igennel válaszolna rá. A hasonló gondolatokkal eljátszó nőknek is csak azt tudja tanácsolni, ez egy járható út, ha valaki tényleg úgy érzi, mindenáron anya lenne, akkor vágjon bele. Sőt, hogyha szükséges, akkor segítene is. Mesélne az orvosokról, az ő emberségükről, empátiájukról, magyarországi tapasztalatairól, a donorválasztásról, a költségekről – a nőgyógyász, a hormonkezelés, a donoranyag beszerzése, a klinikai szolgáltatások ára alkalmanként(!) legalább tízezer lejre rúg, ha valaki lombikban szeretné a megtermékenyítést elvégeztetni, akár ötvenezer lej is lehet a végösszeg! –, a jogi szabályozásról és a lelki támasz megtalálásában. Keresi a segítségnyújtás lehetőségét. Talán elég lesz a közösségi oldalon egy csoportot létrehozni, talán hivatalos egyesület kell hozzá? Mert igény egészen biztosan lenne rá. A sors már hozta össze ilyen lánnyal, és a vele folytatott beszélgetésről az a véleménye, mindkettőjüknek sokat segített a lelkiekben és a tisztánlátásban. Úgy véli, neki is jól esett volna, ha kicsit többet tud, ha felvilágosítást kap arról, mi is vár rá, milyen gondokkal kell megküzdenie.
Utolsó kérdés
Lányának lesz-e testvére? Jelen körülmények közt nem. Arankának sem lesz párja, legalábbis a közeljövőben nem. Nem, ismételten nem azért – nem szereti, hogy ismét magyarázkodnia kell –, mert valami baja lenne a férfiakkal, csakhogy nem szeretne valakit, akihez a lánya kötődni kezdene, majd, mert esetleg nem méltó a hosszú távú bizalmukra, elveszítené azt. A lovag még bevonulhat fehér lován életükbe, de arra csakis akkor fog sor kerülni, amikor egészen biztos benne, élete igazi párja lesz, és sokáig, nagyon sokáig lesz mindennapjaik része. Akkor jöhet akár a kis testvér is.
