Egy mezőnyjátékost és másodedzőt ad a megyeszékhelyi Sepsi-SIC a romániai teremlabdarúgó-válogatottnak, amely a napokban Marosvásárhelyen készül a Ciprus elleni pénteki és jövő szerdai Európa-bajnoki selejtezőre. Mint ismert, Románia egy győzelemmel és egy vereséggel csoportja második helyén áll a listavezető Ukrajna mögött, a harmadik Németország és a nyeretlen Ciprus előtt.
A romániai futsalválogatott decemberben kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban: előbb Németországot győzte le 6–0-ra, majd 2–0 arányú vereséget szenvedett a csoportfavoritnak számító Ukrajnától. Akkor a megyeszékhelyi Sepsi-SIC-től másodedzőként csak Mánya Szabolcs szerepelt a nemzeti csapatban, a zöld-fehérektől viszont most Kanyó Szilárd is behívót kapott a Ciprus elleni páros mérkőzésre. Románia pénteken 19 órától Marosvásárhelyen fogadja az európai ranglista 38. helyén álló szigetországiakat, a visszavágót február 5-én rendezik Nicosiában.
„Örülök, hogy ismét bekerültem a válogatottba. Ahogy korábban is mondtam, rosszul érintett, hogy nem voltam ott a nemzeti csapat legutóbbi összetartásán, ám most jó itt lenni. Remek formában vagyok, és úgy gondolom, megérdemeltem ezt a behívót. Annak érdekében, hogy életben tartsuk továbbjutási esélyeinket, mindenképp meg kell nyernünk a ciprusiak elleni mérkőzéseket, majd áprilisban a lehető legtöbbet kell kihoznunk a németekkel és az ukránokkal szembeni két kiszállásból” – nyilatkozta Kanyó Szilárd, a Sepsi-SIC csapatkapitánya.
A romániai futsalválogatott kerete: * kapusok: Petrișor Toniță (FK Székelyudvarhely), Roberto Voin (Marosvásárhelyi VSK) * mezőnyjátékosok: Bálint Andor, Sergiu Gavrilă, Hadnagy István, Vlad Dudău (FK Székelyudvarhely), Darius Nastai, Daniel Araujo, Andrei Crăciun (Galaci United), Mihnea Toader, Iszlai Richárd, Bogdan Covaci, Raul Pogăcean (Marosvásárhelyi VSK), Kanyó Szilárd (Sepsi-SIC). (tibo)