Csatlakozik a Red Bull Globalhoz Lőw Zsolt, aki Jürgen Klopp mellett tevékenykedik majd mint a futballfejlesztések vezetője – mondta el a korábbi magyar válogatott labdarúgó az m4sport.hu-nak.
„Sok mindennel foglalkozom majd, és nagyon várom már a munkát. Szerettem volna kilépni a mókuskerékből. Kicsit már csökkent a kedvem és a motivációm, ezért jó volt a néhány hónap pihenő. Más pozícióban dolgozom majd, de sokrétűbb lesz a feladatom, mint edzőként. Immár nem a mindennapi nyomás alatt, amikor három naponta megítélik a munkádat és téged is. Rendszerezhetem a tudásomat, és én is rengeteget tanulhatok” – nyilatkozott Lőw Zsolt.
A korábbi magyar válogatott Lieferingben kezdte edzői pályafutását, majd dolgozott a Salzburgnál és a Leipzignél is, ezt követően évekig Thomas Tuchel asszisztense volt: a páros megfordult a Paris Saint-Germainnél, a Chelsea-nél és a Bayern Münchennél is. Franciaországban többek között két bajnoki címet, Angliában Bajnokok Ligáját, Németországban pedig bajnokságot nyertek együtt. Tuchel tavaly októberben az angol válogatott szövetségi kapitánya lett, ahova azonban nem tartott vele Lőw, aki ezt követően a megfelelő lehetőségre várt. A 45 éves szakember Jürgen Klopp jobbkeze lesz, ő fog felelni a futballfejlesztésekért, a magyar szakember pedig azt is elárulta, hogy a cég már két éve próbálja őt szerződtetni.
A Red Bull Global számos sportcsapatot – többek között az AlphaTaurit, az EHC Münchent, a Red Bull Salzburgot, az FC Lieferinget, a New York Red Bullst, az RB Leipziget és a Red Bull Racinget is – magában foglaló multinacionális vállalat, amely a City Football Group mellett jelenleg az egyik legnagyobb futballkonszernnek számít.