Első alkalommal tartott könyvbemutatót Székelyudvarhelyen a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete. Nem is egy, hanem egyből öt kötet került csütörtökön az asztalra: a Gúnyhatár, Múltból jövendőt, Kárpátországi téridő, Kárpátországi szolgálat mellett a frissen, a december derekán megjelent, Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok, emlékművek, emlékhelyek című kötet.
Galbács Pál, az egyesület tiszteletbeli elnöke a fiatal, alig néhány esztendeje született, Sepsiszentgyörgyön bejegyzett egyesület hitvallásáról szólt. Meglehet, 1920. június 20. óta szétszabdaltan él a magyarság, de az együvé tartozás érzése nem szűnt, tudjuk, egy vérből valók vagyunk, s ma is úgy véljük, közösen fellépve kell cselekednünk lényegi kérdésekben. A tollforgatók kötelessége, hogy ügyeinket napirenden tartsa és emlékeztessen. Az egyesület tagsága is megjeleníti a szétszóródott nemzetet: tagjai nemcsak háromszékiek és erdélyiek, akad köztük olyan is, aki az anyaországban, Ausztráliában vagy éppen Hawaiin él. A kiadott öt könyv is az együvé tartozás jegyében született, s az elkövetkezőkben is annak mentén fognak – jelentette ki Galbács Pál.
Bedő Zoltán elnök az alapítás pillanatát elevenítette fel. A háromszéki, egymással baráti viszonyt ápoló, gyakran összejáró újságírók úgy vélték, Székelyföld sajátosságát ily módon is meg kell jeleníteni, ki kell hangsúlyozni. Bejegyeztetése nem volt egyszerű, mert tartani lehetett, Székelyföld emlegetése ellenszenvet vált ki a törvényt alkalmazók részéről is, de végül sikerült célt érni – mondotta az egyesület elnöke.
A Vértelen vértanúk c. kötetről Galbács Pál és Bedő Zoltán mellett Hecser László és Préda Barna társszerzők szóltak. Mint mondották, az elmúlt bő évszázadban a magyarság ezeréves történelmét, kulturális múltunkat hirdető, jeles személyiségeinket megörökítő szobrok és emlékművek – nem túlzunk, ha ezt mondjuk – ezrei semmisültek meg. Mert bő évszázad alatt impérium- és rezsimváltások követték egymást, az olykor egymásnak ellentmondó ideológiák szolgálatába szegődők pedig sokszor vélték úgy, a „haladáshoz” leginkább azzal járulhatnak hozzá, ha megpróbálják átírni a történelmet, a városok arcát pedig saját elképzeléseik mentén rajzolják át. Első lépésként általában bontottak. Bontottak mindent, ami arra emlékeztette őket, az adott települést nem ők építették évszázadok munkájával, hanem valaki más. Ezen megsemmisített emlékművek sokak emlékezetében élnek még, könnyű volt témát választaniuk.
Galbács Pál úgy nyilatkozott, amikor ötletként felvetette, miről is kellene szólnia az új kötetnek, sokkal durvábbnak, azaz szókimondóbbnak képzelte el, de így utólag örvend annak, hogy nem az ő elképzelései szerint valósult meg, mert így szellemesebb, igazán olvasóbaráttá lett az. S végül is ez a cél: úgy írni, hogy a könyvet kezébe vevő első betűtől az utolsóig olvassa el, tanuljon belőle, figyeljen fel az abban összefoglaltakra.
H. Gagyi László
