Egy ilyen elnököt kár volt lemondásra kényszeríteni, hiszen feláldozta érettünk magát, és most hálátlan alattvalói nagy része örvend. Nem elég, hogy két mandátumot végigvitt, hanem szorgalmában azt is bevállalta, hogy addig marad (túlórában?), mígnem újabb elnököt választunk helyette.

Nehéz ifjúkora volt, mert szülei 1992-ben itt hagyták, megfutamodtak a nehézségek elől, és meg sem álltak Németországig. De ő hősiesen maradt, és harcolt kezdetben Nagyszeben, majd az egész ország javáért (mint kiderült: azért a maga javát sem hanyagolta el).

Sokszor igaztalanul vádolták, pedig mennyi jó elképzelése volt, amelyek megvalósításának elmaradása miatt nem is volt hibás. A jól végzett munka Romániáját akarta sikerre vinni, ami biztosan azért nem sikerült, mert bizony sokan nem akarták a munkájukat jól végezni. Aztán a Művelt Románia tervet vázolta fel, de mivel rengeteg gyerek nem akart iskolába járni, ez sem jött össze, s évente 23 000 gyerek hagyta ott az iskolát. Iohannis ismeri a mondást, hogy ép testben ép lélek, ezért azt szerette volna, ha az emberek nemcsak jól végzik a munkájukat és műveltek, hanem azt is, ha sportolnak. Ezért jó példával elöl járván, új sportokat is bemutatott nekünk. Így például a golfjátékot, amelyhez golfpályákat is építtetett. Rendszeresen járt sízni is. Aztán a turizmus terén is élen járt, főleg afrikai országokba.

Mivel mi, magyarok tudtuk, hogy ő maga is kisebbségi, reméltük, hogy megértőbb lesz velünk szemben is. És ez így is történt, mert látván, hogy még mindig egymillió magyar alattvalója van, megpróbált magyarul is megtanulni. Megmondta (majdnem) tisztán magyarul, hogy Ionopot chivanoc, PéSzéDé, és románul, hogy a PSD el akarja adni Erdélyt a magyaroknak. Ezt persze ellenségei (magyarellenes) uszításnak minősítették, és az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) bírságot is kirótt érte. De végül győzött az igazság, mert a legfelsőbb bíróság jóváhagyta fellebbezését és megsemmisítette a CNCD határozatát. Biztosan azért, mert az említett beszéddel megvédte Románia területi egységét.

Normális, hogy Iohannis hallani sem akart semmiféle autonómiáról, hisz fogalma sem lehetett arról, hogy a szászoknak ilyesmit 800 évvel ezelőtt épp egy magyar király, II. András adott – érthető, mert nem történelem szakot végzett, hanem fizikát. A szászok jogairól szóló okiratot Andreanumnak nevezték, de Iohannisból az Andreanum emlegetése csak adrenalintermelést váltott ki, és ideges lett tőle, ezért hallani sem akart ilyesmiről. (Az adrenalin egy hormon, amely stressz hatására keletkezik, és többek közt növeli a pulzusszámot.)

Eljött egyszer errefelé is, a nem létező Székelyföldre, de a székelyekkel nehéz szót érteni, mert köztudottan fafejűek. Amikor Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester 2017-ben egy székely zászlót adományozott Iohannisnak, ő nem maradt adós, hanem egyből román trikolórral viszonozta a gesztust. A hálátlan magyarok aztán másodszor már nemigen szavaztak rá. De el kellett telnie még majdnem egy mandátumnak ahhoz, hogy a románok is hálátlannak bizonyuljanak. Elégedetlenek lettek vele, és szerették volna, ha minél hamarabb búcsút mond az elnökségnek. Pedig külföldön (is) nagy népszerűségnek és elismerésnek örvendett, és többször ki is tüntették. (Ő viszont elvette Tőkés László Románia Csillaga kitüntetését, mert nem tekintette arra érdemesnek.) Iohannis megkapta a Nagy Károly-díjat, mert „kiemelkedő küzdelmet folytatott az európai érdekekért, a szabadságért és demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”. Ezenkívül más szervezetek is kitüntetésekkel jutalmazták fáradhatatlan tevékenységét. Például kitüntette az Atlanti Tanács is a Kiváló Vezetői Díjjal.

Ezek után nem értem, miért nem támogatták azon óhajának megvalósulását, hogy NATO-főtitkár legyen. Úgy látszik, nemcsak honfitársai és alattvalói hagyták cserben, hanem külföldi elismerői, hódolói is.

Hát ez a hála, ez a köszönet fáradhatatlan munkálko­dásáért?

 Iohannis búcsúja a Cotroceni-palotában. Fotó: Presidency.ro