Népes közönség előtt mutatták be Demeter Ervin Erdélyiség. Egy elszakított nemzetrész művészete című vaskos könyvét Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban csütörtökön délután. A szerzővel és Nagy Péter kiadóvezetővel Bordás Beáta intézményvezető beszélgetett. A 472 oldalas lexikon a Trianon utáni erdélyi magyar képzőművészetet mutatja be 456 művész életútján, munkáin, arcképein és önarcképein keresztül.
Bordás Beáta az Erdélyi Művészeti Központ igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Nagy Péter kiadóvezető elmondta, a könyvbemutató egy hatállomásos körút része. Kolozsvár után most Sepsiszentgyörgyön, majd Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és végül Budapesten tartanak ismertetőt. A kötetet a kolozsvári Exit Kiadó, az Erdély Művészetéért Alapítvány és az Erdélyi Művészeti Központ Kiadó közösen jelentette meg tavaly. A tizenhat éves múltra visszatekintő Exit Kiadó több mint kétszáz könyvet adott ki eddig, talán ez a kötet a legnagyobb vállalkozása, a legmodernebb nyomdai technológiával készült, monumentális, szép kivitelezésű munka, méltó forma ahhoz a tartalomhoz, amelyet Erdély termelt ki 1920 és 1970 között. Banner Zoltánt idézve: „Ez a nemzetrész olyan autonóm művészeti kultúrát hozott létre az elmúlt száz évben, ami páratlan Európában.”
Demeter Ervin, aki korábban budapesti országgyűlési képviselő, államtitkár, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter és kormánymegbízott volt, kiemelte: egy ilyen nagyszabású munkát, amely 993 illusztrációt és 248 fényképet tartalmaz, csak jelentős összefogással lehet kivitelezni. A szerző megköszönte a kötethez való jelentős sepsiszentgyörgyi hozzájárulást, megemlítve Bordás Beáta, Vargha Mihály, Vetró András, Sántha Imre Géza, Gazda József és Ütő Gusztáv nevét.
A kötet írását a szerző 2020 őszén kezdte el, amikor nyugdíjba vonult, négy év munkája van benne, de a kezdeményezés nem előzmény nélküli, bízva a rendszerváltozásban 1988-ban létrehozták az Erdély Művészetéért Alapítványt, amely több száz egyéni és csoportos kiállítást szervezett, személyes kapcsolatok jöttek létre képzőművészekkel. A kötet munkálatait nagyban segítették egy több mint ötszáz kötetet számláló magánkönyvtár mellett napjaink gyors kommunikációs lehetőségei.
Szerkesztésének szempontjai kapcsán Demeter Ervin elmondta, az elszakított nemzetrészek 1920 után páratlanul gazdag művészeti kultúrát hoztak létre. Az első szempont tehát nemzetpolitikai volt, aki 1920 után Erdélyben alkotott (beleértve a Bánságot és a Partiumot is), belekerült a kötetbe. Így kimaradt a kötetből például Borsos Miklós, aki 1916-ban Győrbe menekült, ugyancsak „elvesztettük” Bortnyik Sándort, Uitz Bélát. A felső határ 1970 volt, annak ellenére, hogy a hetvenes években születtek olyan képzőművészek, akik komoly eredményeket mutattak fel. Nem kerültek be továbbá olyan képzőművészek sem, akik ugyan Erdélyben születtek, de művészi pályájuk nem itt teljesedett ki, például Gross Arnold vagy Szász Endre. A lexikonban minden művész legtöbb három illusztrációval szerepel, egy arcképpel, esetleg önarcképpel, a másik kettő pedig az illető képzőművész egy-egy jellemző alkotása. Ahol nem volt arckép, ott Siklódy Ferenc metszeteit helyezték el a lexikonban. Komoly segítséget jelentettek a képanyag összegyűjtésében anyaországi, erdélyi múzeumok és galériák. Minden képzőművész egy önálló oldalt kapott, nem az volt a szempont, hogy mennyire híres vagy sem. Az egyedüli kivétel Kós Károly volt, aki „megérdemelt” két oldalt. Ő mondta ki a múlt ismeretének fontosságát, amely a jelen munka mottója is: „A múlt ismerete és értékeinek megőrzése nélkül nem teremthetünk új értéket sem, és akkor jövőnk sincs többé.”
