A címben kiemelt mondat sokszor elhangzott tegnap délelőtt Ferencz Áron sepsiszentgyörgyi dobos interaktív, sok meglepetést tartogató zenés előadása közben. A hangszerek sokaságát felvonultató előadás elbűvölte a baróti Gaál Mózes Általános Iskola diákjait: tapsoltak és éljeneztek, amikor egy-egy bravúrosabb vagy igencsak érdekesnek tartott momentumra rácsodálkozhattak. Pedig a foglalkozás úgy indult, hogy a kisdiákok közül többen bevallották: azért örvendenek a művelődési ház kistermében tartott eseménynek, mert elmarad egy-egy óra.
Ferencz Áron figyelmeztette is a nebulókat: lehet, hogy ma nem tartják meg a matematika- vagy testnevelés órát, de nem maradnak tanulás nélkül. A hangokról és zenéről, azaz a minket folyamatosan körbevevő láthatatlan, szagtalan, ehetetlen és ihatatlan valamiről fognak újat megtudni. Nem túlzás azt mondani, hogy a hangok örök életünkben velünk vannak, hiszen első szívdobbanásunk is hang, sőt, ritmus az – fogalmazott.
Ha szemléltetni kellene, hogy mi a hang, talán legkönnyebben legódarabokként lehetne az ember elé tárni őket: akad köztük kicsi és nagy, rövid és hosszú, magas és mély, sőt, ha közelebbről megnézzük, még színük és formájuk is van. Ezekből az apró legódarabokból, ha jól illesztjük őket össze, valóságos palota építhető – mondotta Ferencz Áron, majd meg is mutatta, mire gondol konkrétan.
Mint mondotta, nagyon valószínű, hogy hamarabb zenéltünk, mint beszéltünk. Az emberiség hajnalán, amikor még csak egy-két szótagos szavakat tudtunk mondani, csettintéssel, testrészeink megpaskolásával, fütyüléssel jobban tudtunk kommunikálni. Aztán kezünkbe vettünk és összeütöttünk két fadarabot, majd agyagot égettünk ki és felfedeztük az érceket, s mindegyik új felfedezést hangszerként is használtuk.
Az elhangzottak mellé „bizonyítékként” kerültek elő és megszólaltak az Afrikából, Dél-Amerikából származó vagy éppen a zenész saját keze által készített hangszerek. A síp, a furulya, a törzsi hangszerek, a különféle dobok, a tejeskanna értő kezek hatására mind beszélni tudnak. Többek közt tudnak kérdezni, válaszolni, feleselni és titkot kifecsegni. Képesek „bálnául”, „rigóul”, „békául” megszólalni, képesek esőt, mennydörgést, szélfúvást imitálni, képesek bármilyen mai korszerű zenét – rockot, rockabillyt, rapet vagy metált – létrehozni. A hangszerek ma is fejlődnek, egyeseket már mesterséges intelligencia irányít, képesek a tanulásra is.
Közönségétől a művész azzal búcsúzott: bár látni, az egy szótagú szavaktól nagyon messze jutottunk, azért ne feledjük, egy bolygónk van, vigyázzunk rá, s ne feledjük el szeretni őt és embertársainkat. Ha tehetjük – s miért ne tehetnénk? –, testvérként tekintsünk egymásra.
A Dobbanó hangok tanóra a pedagógusok meghívására vándorol egyre több helyre. Így jutott el Székelyföld számos pontjára, a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjasaként pedig Ferencz Áron nemrégiben a szórványt is felkereshette – ezt szívügyének tekinti. A múlt héten a nagyajtaiaknál járt, holnap pedig a baróti Cimbora Óvoda vendége.
