A francia elnöki palota az eseményt „informális találkozóként” kezelte, sok nyilatkozat nem is hangzott el utána. Olaf Scholz német kancellár úgy értékelte, nehéz helyzetben van Európa, a mostani találkozó szerinte jól sikerült, de azt tovább kell folytatni az Európai Unióban, valamint a NATO-ban. Scholz hozzátette, örülnek, hogy megkezdődtek a beszélgetések egy béketárgyalásról, azonban az Európa számára továbbra is elfogadhatatlan, hogy a háború egy Kijevre erőltetett békediktátummal érjen véget. A német kancellár szerint a háborúnak úgy kell véget érnie, hogy az ne járjon Kijev nyugati orientációjának, szuverenitásának és demokráciájának megszűnésével, ezeket pedig adottságoknak veszi, amelyekről nem szabad tárgyalni. Scholz úgy látja, egy tartós békéhez Ukrajnának erős hadseregre van szüksége, hogy megvédhesse magát, ebben pedig szerinte amerikai és nemzetközi partnereivel továbbra is együtt fog működni Németország.

Az esemény kapcsán Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemző, újságíró, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója Facebook-bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy „az egyébként fontos találkozó aztán éles kritikát kapott számos európai országtól, többek között Csehországból, Romániából és Szlovéniából, mert miközben Macronék azért kritizálták az USA-t, hogy Európát nem kezelik egyenrangú partnerként, az EU-n belül nagyjából pont ugyanezt tették. Vagyis a találkozó módja nem volt túlságosan átgondolt”. Szlovénia elnöke például megjegyezte: a találkozó szervezői világosan megmutatták, hogy még az EU keretein belül sem nevezhetjük egyenrangú partnereknek a tagországokat.

A párizsi találkozón egyébként részt vettek: Emmanuel Macron (Franciaország), Keir Starmer (Nagy-Britannia), Olaf Scholz (Németország), Giorgia Meloni (Olaszország), Donald Tusk (Lengyelország), Pedro Sanchez (Spanyolország), Dick Schoof (Hollandia), Mette Frederiksen (Dánia), Mark Rutte (NATO), Ursula von der Leyen (Európai Bizottság) és Antonio Costa (Európai Tanács elnöke). „Vagyis a 27 EU tagállamból 7 + a britek. A háborúról és Európa biztonságáról szóló találkozóra aztán nem hívták meg például a skandinávokat, baltiakat, sem Közép- és Kelet-Európát. Ez utóbbi kategóriába csak a lengyelek fértek bele. És persze lehetne azt mondani, hogy Ursula von der Leyen vagy Antonio Costa az EU egészét képviselik, de valójában azért nem” – világított rá az elemző.

Az Európa-szerte meglepődést és bírálatokat kiváltó amerikai lépés nyomán egyébként Demkó Attila író, biztonságpolitikai elemző közösségi oldalán vett számba pár olyan esetet az elmúlt 30 évből, amikor az USA az európaiak nélkül döntött Európát is vagy elsősorban Európát érintő fontos kérdésben, különösebb konzultáció nélkül:

„1. A boszniai háború lezárása: 1995. Ugyan papíron benne voltak az európai nagyok a tárgyalásban, odaállhattak PR-fotóra az aláírók mögé, de Richard Holbrooke vezetésével minden fontosabb kérdést az amerikaiak tárgyaltak le Amerikában egy légibázison (ezek az ún. Dayton-i tárgyalások).

2. Irak: 2003. A britek kivételével az összes európai nagyobb hatalom ellenezte a nemzetközi jogok sértő és precedensteremtő inváziót (az oroszok az amerikai érvelés jó pár elemét le is másolták a 2022-es inváziójukhoz – „tömegpusztító fegyverprogram”, iszlám terroristák rejtegetése stb.). Az amerikai neokonok annyit mondtak, hogy „old Europe” és „I don’t care” („Európa öreg”, „Nem érdekel”). Aztán persze Európa mehetett „önként” a szétvert országba küzdeni a felkelők ellen.

3. Afganisztáni kivonulás. Na, ez állatorvosi ló – ráadásul a hiperprogresszív Biden adminisztráció követte el. Az afganisztáni amerikai kivonulás tökéletesen meglepte az Európai Unió döntéshozóit – mert az égvilágon semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptak, pedig sok-sok milliárdnyi európai adófizetői pénz, sok száz európai halott maradt az afgán hegyek között, ráadásul a menekülthullám is jórészt Európára és nem az USA-ra zúdult. Maga a döntés is a derült égből jött, majd a művelet sebessége és végrehajtásának módja is. Washington nem tájékoztatta sem Brüsszelt, sem a vezető tagállamokat előre a drasztikus lépésről, ami önmagában fokmérője annak, mennyire értékelték az EU sok tízmilliárd euróba és több száz európai katona életébe kerülő partnerségét Afganisztánban. Még Berlinnek sem szóltak úgy, hogy az április közepén történt bejelentés előtti napon volt kétoldalú amerikai–német védelmi miniszteri találkozó a német fővárosban. Ezt német részről később komoly sértésként értékelték, és nyíltan is bizalomvesztésről beszéltek. (...) És ez a Biden-adminisztráció, nem Trump. A NATO valós erejének 70–80 százaléka, a nukleáris elrettentő erő túlnyomó része amerikai. Ha nekem 70 százalékos részem van egy cégben, magam fogok dönteni, a kisebbségi részvényes meg örüljön, ha kap osztalékot, és rajta lehet a vállalati fotón a sikeres évzáráskor. Ezt nem én mondom, ez az amerikai filozófia legalább 30 éve, Trump annyit tesz, hogy még a fotó alá is odapöttyinti: lúzerek” – írja az elemző.