Florin Barbu agrárminiszter bejelentette, hogy a február 20-i kormányülésen elfogadták azt a miniszteri rendeletet, amely a juh- és kecsketartókat kártalanítja a tavalyi szárazság miatt.
A támogatás kifizetésére szánt összeg 48 millió euró, amit két forrásból biztosítanak: 21,6 millió eurót az unió Garancia Alapjából, 26,4 millió eurót pedig a hazai költségvetésből.
A miniszteri rendelet szerint 248 lej egyedenkénti támogatás jár az egy év alatti fiatal nőnemű juhra, illetve kecskére, amely a kérelmező gazdaságában volt a múlt év augusztus 31-én. A támogatás a legkevesebb 50 fiatal állatot tartó gazdálkodóknak jár, legtöbb 300 egyedre. A kérelmezőnek állategészségügyi kóddal kell rendelkeznie.
A támogatásra jogosultak fizikai személyek, engedélyezett fizikai személyek, egyéni és családi vállalkozások és mezőgazdasági cégek. A kéréseket a rendelet jóváhagyása utáni 20 napon belül kell letenni a mezőgazdasági kifizetési ügynökséghez (APIA), tehát már ettől a héttől, a támogatásokat pedig április 30-ig fizetik ki.