Bodok, a községközpont sűrű ködbe takarózik a völgyben, mögötte, bár már alig sejlenek a hegyek, látom az Avast, az Udvari-erdőt, a Bodoki-havast, előtte Kincsás-tetejét, közelebb a Galambost. Túlfelől, Oltszem és Zalán mögött sem világosabb a táj, hósapka borítja a zaláni Pince-tetőt, alább a falu harangtornya fehérlik, s a bebukott szeszgyár épülete, de csend van mindenütt. Némi zajt hallatnak a zaláni kisiskolások, ródlizni mentek, velük tanítójuk, a tetőn indultak s az Erzsébet kertben fékeztek. Hó és csend rejtegeti a falu legszebb helyneveit, mire ők nagyok lesznek, tán már azokra sem emlékszik senki: Szálosramenő, Kútas, Harcsabükk, Kövecs, Mikolahegye, Pókagyakra, Rusás 1771, Ökröspataka 1758, Telekhát 1784 Várhegy 1805. Király Lajoséknál zárva a kapu, a tyúkok az eresz alá húzódtak, jobb ilyenkor a száraz hely. A gyerekricsaj egyre erősebb, róluk jut eszembe, hogy Bodok-vidék minden iskolájában ők vállalják fel a még a feledésbe merülni nem akaró farsang hagyományának éltetését.

Iskolások farsangja Bodokon. Fotó: Bacsó Emília

Iskolai hagyományok

A községközpont I–VIII. osztályos, Henter Károly nevét viselő iskolájában az elmúlt évtizedekben kialakult egy érdekes iskolai farsangos hagyomány – adta tudtunkra Kozma Csaba igazgató-tanár. Minden esztendőben a nagyiskolások, a mindenkori nyolcadikosok azok, akik feladatuknak tekintik, hogy megszervezzék a farsangi ünnepséget, melynek mindig a község tágas kultúrotthona ad helyet. A hagyomány visszanyúlik a hetvenes-nyolcvanas évekig – bátorkodott saccolni az igazgató. Ebben az esztendőben Oláh Judit osztályfőnök vette gondjaiba osztályát, akik a Pletykás asszonyok című bohózattal készültek, de a központi iskola minden osztálya bemutatkozott külön-külön saját rövid, jó hangulatú kis műsorával. Hasonló a hagyomány az oltszemi Makkai Sándor és a zaláni Dávid József I–IV. osztályos iskolákban is, ahol a tanulócsoportok farsangos felvonulását és rövid bemutatóját az osztálytanítók segítették. Az oltszemi tanulók műsorát a két fungens tanítónő, a zaláni elemiben Ferencz Csilla és Bakk-Păcurar Beáta, a kis ovisokét pedig Debreczi Melinda tanította be. Bodokon elhitették, hogy zömében protestáns település lévén a lovas-szekeres felvonulásoknak nem volt nagy hagyománya. Deák Sándor elmondta, hogy volt egyéb. Ilyenek voltak a farsangi időkben szervezett kosaras bálok, s volt úgy, hogy ott a talpalávalót a „Rózsi banda” húzta – a zenészek zömének felesége Rózsi névre hallgatott, innen a név. Szombaton zajlott le az idei felnőtt kosaras bál – tudtuk meg Deák Kincsőtől –, melyet a helyi református kamarakórus tagjai szerveztek. Száztízen voltak jelen. Népdalfeldolgozásokkal, könnyebb dalokkal léptünk fel – mondta. A sikernek mindenki örvendett. A zenét Barabás Lajos és Nagy Attila szolgáltatta.

– Lesz még itt vadászbál is – folytatta a polgármester –, s az asszonyok nem is akarnak arról hallani, hogy ők kimaradjanak. Nincs még vége a farsangi mulatságoknak. A hó nem akadálya mindennek. Még nincsen befejezve a Saligny-programból a Zalán patak vasbeton falak közé szorított szabályozási rendszere, ugyanebből a programból folyik Zalán és Oltszem közös szennyvízhálózatának kiépítése. Mind a három településünkbe bevezetjük a gázfűtést, közeledik a közbeszerzési időszak, önerőnkből ötszázezer lejjel járulunk hozzá, s reméljük, hogy be tudjuk indítani a telkesítési programot is, alig van már hely, ahová a fiatalok lakást építhessenek.

Fodor István polgármester

A régmúlt meséje: Bodok, Oltszem és Zalán

Bodokkal kapcsolatosan a régészek zöme eleddig Kincsás várának kutatásával foglalkozott, de még nem sikerült megerősíteni, hogy itt egy kora középkori, magyarok építette várral lenne dolgunk. Így történhetett meg, hogy az Orbán Balázs utólagos kiegészítéseiről szóló összefoglalóból Bodok kimaradt, újabb források hiányában Székely Zsolt régész bemutatója az irányadó, ajánljuk bárkinek (megjelent a Székelyföld települései sorozat 2016-ban kiadott Bodok című kötetében), kiegészítésként pedig megtoldjuk a Háromszéki Vártúra-kalauz összefoglalójával is.

Lehet, hogy a kincs ásása kifejezésből koptatta a környék népe a „kincset ás” szavakat Kincsásra, keresi a vár nevének eredetét a mindennapi ember. Azt, hogy ki vagy kik építtettek itt várat, nem lehet tudni, miként azt sem, hogy milyen kincsek után áshattak itt valaha? Az igazi kincs az volna, ha fény derülne ennek a várnak a múltjára. Várnak? Merthogy olyan feltételezés is van, hogy nem vár, hanem egy bronz- vagy vaskori erődített telep volt! Erődített telep fenn a havasokban, egy 1079 m magas lapos hegytetőn, távol a völgy­től? Kincsás tetejét keleti irányból a Talamér-patak, nyugatról a Kincsás árkának völgyfője fogja közre. A meredek lejtőjű, fenyőkkel, lombhullatókkal szegélyezett tetőt – akárcsak egy parkot – sudár növésű borókafenyők bokrai díszítik. Első látásra csalódnunk kell, mert várfalakat sehol sem lehet látni. Régebbi adatok arról beszélnek, hogy sok-sok évszázaddal ezelőtt itt egy nagy vár állott, amelynek alakja falevélhez volt hasonló. A vártöltésen – az egykori fal földben maradt vonulatán – végig lehet sétálni. A nyugati részen a figyelmes szemlélő rátalálhat a várat övező árokrendszer egy szakaszára.

„A szájhagyomány szerint ezt a várat is óriások építették. Nyugati felén alagút vezetett ki mély pincéi alól, ezen át tudtak menekülni vész idején a várbeliek. Rejtett helyen volt, mert az alagút száda (értsd: bejárata – kijárata), a Kincsás árkába torkollott, ami mély volt és sötét erdő borítja. Az alagút titkos hely volt. Oda nem mehetett be akárki. A régiek azt mesélték, hogy aki oda be tudott jutni, szeme-szája tátva maradt, mert a járat faláról aranycsepegés hullott, azt kellett edényekbe felfogni! Málnáson és Bodokon is minden öreg ezt mesélte” – idéztük néhai Mihály Zoltán gidófalvi származású tanító 1943-ban készült kéziratos hagyatékából. Ha mindenáron a vár kapubástyáját akarnánk megkeresni, akkor arra utaló nyomot csak annak északkeleti részén találunk. Ide irányul az a széles és jól látható látványos út is, amit a környékbeliek Hintó útja néven tartanak számon, s ami jelenleg is létezik. Túl azon, hogy Orbán Balázs a székely várrendszer részének tartotta, az 1920-as években a háromszéki várakat kutató Ferenczi Sándor már kételyét fejezte ki, és inkább bronz- vagy kora vaskori erődítményt vélt itt felfedezni.

Az oltszemi Mikó kastély

A Székely Nemzeti Múzeum egyik közleményéből tudjuk, hogy Kincsás várának mészhabarcs nélkül rakott „falát” átvágta egy, a Dácia keleti határvonalát kutató hazai bukaresti régészcsoport. Ők rátaláltak a vár falának földben lévő kő alapjaira, feltárták a mellette lévő kiégett talajréteget, s középkorinak egyáltalán nem mondható kerámiatöredéket vettek leltárba itt. A leleteket és az erődítés típusát alapul véve építési idejét a korai vaskor elejére tették. Hogy Kincsás mégis egy kora középkori vár, azt egyesek egy olyan kardlelet alapján állították, melyet egy pásztorfiú találhatott fenn a tetőn, s ami néhai Kiss Árpád (1902–1965) egykori bodoki református lelkész révén jutott a Székely Nemzeti Múzeumba. Ha lassan is, de fejlődnek, változnak a várainkkal kapcsolatos felfogások, megállapítások. Időnként újabb vélemények látnak napvilágot. Így történt ez Kincsás várának esetében is. Kételyét fogalmazta meg a régebbi adatokkal szemben Bordi Zsigmond Loránd, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum volt régésze. Délkelet-Erdély 12–13. századi középkori erődítményei címet viselő doktori vizsgatanulmányában (2003) leírta, hogy a múzeumi leltári naplóban szereplő kard valóban 13. századinak mondható, de egyáltalán nem biztos, hogy Kincsás várából származik, inkább annak tágabb környékéről.

A Székely Zoltán régész által leírt kard pedig biztos, hogy nem Kincsásból, hanem Páváról került a múzeum gyűjteményébe. Óriási fordulat Kincsással kapcsolatosan! Mit higgyen az olvasó? A környék 14. századi lakosságának száma túl csekély volt ahhoz, hogy várat építhessen magának – állítja Bordi –, de azért nem zárja ki annak a valószínűségét, hogy a korabeli Herecz királyi vártól nem messze fekvő őskori erősséget (mármint Kincsást) egy későbbi korban a környék népe mentsvárként is használhatta. Az erődítményt csak egy – már Ferenczi által is említett – 1592-ben a Mikók számára kiadott adománylevél említi, melyből kitűnik, hogy Kincsás vára Bodok területén van: „arcis Kyn­chasas in territorio dicta possessioni Bodok”. Bordi szerint a „vár” neve is innen származhat: az eredetileg Kincsest a szöveg után a lejegyző személy Kincsásnak írta. Maradnak a kételyek, a feltételezések.

Mozgás kell a paripáknak

Jobbára ismeretlen kiegészítések Oltszemről és Zalánról

Volt már szó arról, hogy Orbán Balázs nagy műve befejezése után a Háromszék kötetbe saját kezével beírta utólagos kiegészítéseit. Oltszemről I. Lajos magyar király 1366-ban Tordáról elrendeli a fehérvári káptalannak, hogy Hidvégi Jakab mestert, Mikó fiát, Demetert és Miklóst s ezeknek fiait helyezze vissza oltszemi és málnási, székely örökösödési jogon bírt telkeibe, melyeket a sepsi székelyek erőszakosan elfoglaltak (…) A panaszt a gyulafehérvári káptalan végrehajtotta és Lajos király még az év augusztusában arról kiváltságlevelet adott ki. A Mikó család ezen ősi birtokaihoz még másokat is nyer. János Zsigmond 1567. március 5-én Tordáról Mikó Ferencnek Oltszemen négy, Málnáson tizenhárom ház jobbágyot adományozott. „A törökök gyakran dúlták fel Oltszemet, Málnást s egész környékét elhamvasztották, s csak a Tusnádi szorosból térítette meg Balázs vitéz őket. 1690-ben Thököly táborában levő tatárok dúlták Oltszemet és Málnást, gabonát és marhát mind elrabolván, egy évvel később még iszonyatosabban garázdálkodtak Veterani németjei, kik csak üszköket és lakatlan vadont hagytak maguk után”. Orbán Balázs betoldásaiból Zalán sem maradt ki. „Zalány mostani nevén van az 1567-i regestrumban tizenhét kapuval bejegyezve, az év március 5-én János Zsigmond Tordáról Jankó István székely primornak (nemesnek) hat ház jobbágyot adományoz”.

Új öltönyben a Mikó-kastély

A múltat csodáltuk a mában is,

pontosabban a felújítás-restaurálás alatt álló oltszemi Mikó-kastélyban, amely egy idegenforgalmi és turisztikai jelentőségű lovas központnak lenne eljövendő főépülete. A műemlék épület homlokfalán letakart emléktáblán az 1827-i építési évszámtól máig két év híján kétszáz esztendő pergett le történelmünk rokkáján. Jócskán megújult az épület külső-belső része, pincerendszere, egy-egy szobában restaurálási munkálatokhoz szükséges hőmérsékletet teremtett a restauráló cég. A főrestaurátor Szakács Tamás kérdésünkre elmondta, hogy jól haladnak a belsőkép-restaurálási munkálatok a 600 négyzetméternyi, jobbára külföldi témájú képek 80 százaléka megújult. A közvélemény szerint „a kastély egykori urának lehetett az óhaja az, hogy minden szobabelsőn elevenedjen meg egy-egy általa valaha megcsodált külföldi emlékezetes látnivaló. A februári télben két restaurátor szorgalmasan kapargatta a falak újabb mészrétegét, keresve alatta a régi festmény eredeti színeit. Megcsodáltuk a restaurálásra váró Vezúv-szobát. Gondos munkát követel a restaurálás, mert a képek nem freskók, hanem secco típusúak, amit olajfestékkel vittek fel az egykori mesterek a száraz falra. A restaurálási munkálatok határideje 2026. június. Fodor István bodoki elöljáró elmondta, hogy elkészült a majdani vendégétkeztető részleg, felújításra várnak a szomszédos melléképületek, többek mellett eredeti formájában az uradalmi istálló is. A környék egyébként régészeti lelőhely, mai területén egy római katonai tábor állott, amit ásatások is igazoltak. A római tábor az akkori védművek részeként az Olt-szoros lezárását, a Csík felé tartó út védelmét szolgálta: ez volt a római határvédelemnek az Olt völgyében a legészakabbra előretolt pontja. Az épületegyüttes körüli területen amolyan mellékgazdaságot alakított ki a községi önkormányzat, ahol szaporodik a lélekszáma a kiváló vérvonalú versenyparipáknak, résztvevőiként a majdani lovas parádéknak.

Abod Emma: „Csendes hely a Major.”

Jutott annyi időnk, hogy felköszöntsük a községközpont legidősebb asszonyát, Abod Emma nénit. Meghatódva fogadott leányának kényelmes és fűtött házában, ahol semmiben sem érez hiányt. A 101. esztendejét fogyasztgatja és szívesen mesélt nekünk az Oltszem legészakibb szélén eléggé elszigetelt Majorról, ami nem volt más, mint Zathureczky László majorsági birtoka, ahol hajdanában mindenki neki dolgozott. Családtörténészként ismerős volt számomra az Abod név. Kiderült, hogy a család a marosszéki Abod községtől vehette nevét, akik a 17. század elején telepedtek Dálnokra. A család 1622-ben Bethlen Gábortól dálnoki előnévvel nemesi levelet kapott, 1635-ben Rákóczi György idejében nemes gyalogkatona rendű volt, Abod Mátyás őrizte a családi levelüket.

Bodok község a hozzá tartozó Oltszemmel és Zalánnal együtt sikeresen haladt az eltelt évtizedek során a település és közösségépítés útján.  35 éve igazgatja a községet Fodor István polgármester, aki látogatásunk idején töltötte be 60. életévét. Állat­egészségügyi technikumot végzett a jó hírű Csombordon, Mikóújfaluban kezdte a gyakorlatot, Botoșani-ban a katonai szolgálatot, 2002-ben közigazgatási főiskolát végzett. Volt szakmáját nem felejtette el, szívesen elmegy egy-egy hívásra, ha szükség van az ismereteire. Örvend és bízik abban, hogy véghez tudja vinni az elkövetkezőkben a faluközösségekben folyó terveket.