Kevéske egészséges, vállalható túlzással rövidke székelyföldi téli olimpiának is nevezhető a Hargitafürdőn évente megszervezett Konzul Kupa. Sportszeretők, sírajongók közösségének olimpiai lendületű együttléte ez mindenképpen, a mostani különösen. Ez a hagyományos erőpróba, melyet minden év februárjában megszervez a csíkszeredai magyar főkonzulátus, segítőivel, támogatóival közösen, nemcsak a legjobbaknak, hanem a leginkább lelkeseknek, a szívet még a sportteljesítménynél is lényegesebbnek tartó, küzdő szellemiségűeknek szól.
A szombati, tizenkettedik Konzul Kupát ezúttal emlékversenyként hirdették meg, néhai Potápi Árpád János emléke előtt tisztelegve. Az elmúlt esztendőkben ugyanis a tavaly hirtelen elhunyt nemzetpolitikai államtitkár ezt a megmérettetést is szívügyének tekintette, azon személyesen jelen volt, ő maga állt a végső közös lesiklás élén. Emlékét ekképp is meg kívánják őrizni, mintegy jelezvén, a Kárpát-medencei magyar közösséget hosszú éveken át önzetlenül, elkötelezetten felkaroló, bukovinai székely gyökerű Potápi Árpád János Hargitafürdőről is nagyon hiányzik.
Szombat, 2025. február 22., Hargitafürdő. Mínusz 11–12 fok, szikrázó, varázslatos reggel, faggyal, hóval, kék éggel. Minden adott egy tökéletes versenynaphoz, mely hagyományosan sífutást és lesiklást jelent, utóbbit még „székely szlalomként” is emlegetik. Ezúttal összesen mintegy háromszáz résztvevő nevez be, s a téli sportok szurkolója, mint mindig, most is azt sajnálhatja, hogy egyszerre nem lehet két helyen, el kell döntenie, hogy nézelődéséhez a sífutás biatlonpályáját, avagy a lesiklás helyszínét, a Miklós-pályát választja. A rendezvényt nyitó beszédek mindkét helyszínen elhangzanak, a sífutókat a biatlonpályán köszöntő Nacsa Lőrinc, a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára (Potápi Árpád János utódja) a közösségi élményről beszél. „Örömmel támogatunk – hangsúlyozza Nacsa Lőrinc a Székely Sport tudósítása szerint – olyan kezdeményezéseket, amelyek a székely közösség sportéletét, identitását, egyházi, iskolai és kulturális rendezvényeit erősítik. A téli sportoknak itt komoly hagyománya van – jégkorong, sí, korcsolya, sífutás, túrasí –, és örömmel tölt el, hogy Hargitafürdőn ismét megrendezhetjük a Konzul Kupát. Ez egy nagy összefogás eredménye: önkormányzatok, a főkonzulátus, sportegyesületek, Magyarország kormánya és civil szervezetek közös munkájának köszönhető. Közösségi élményekre mindig szükségünk van – télen és nyáron is –; győzzön a legjobb síző, de mindenki büszke lehet magára, aki elindult!”. Mindkét helyszínen megemlékező szavakkal szól édesapjáról Potápi András Árpád, megjegyezve, hogy Potápi Árpád János számára mindig nagy öröm volt a Konzul Kupán való részvétel, s e rendezvényt a Potápi Alapítvány révén is tovább kívánják éltetni.
Konzul Kupa, közös lesiklás
Aztán rajt: a Miklós-pályán indulnak a legkisebb sízők, majd következnek a nagyobb gyermekek, köztük jó néhány sepsiszentgyörgyi is. Elhangzanak a nevek, egy-egy lesiklás után megszólított apróság akár azt is elmondja, ki az edzője, melyik klubot képviseli, noha valójában itt nem is ez a legfontosabb, hanem maga a rajtvonalhoz álló. Aki, legyen fiatalabb vagy korosabb, vállalja a megmérettetést, vállalja, hogy mintegy fél perc leforgása alatt megpróbálja a legjobbat kihozni önmagából. Tapsot, elismerést érdemel tehát minden versenyző, aki sikeresen teljesíti a futamot – a szurkolók még javíthatnak e téren, a sízők biztosan nem bánnák az erőteljesebb biztatást! –, páran kicsúsznak, de hát ez is a küzdelem része. Aztán amikor a vetélkedő véget ér, következik az elmaradhatatlan közös lesiklás a Nélküled dallamára – ha valaki a Kárpát-medence amolyan sporthimnuszaként említi az Ismerős arcok slágerét, nem téved –, a lassan, méltóságteljesen kígyózó sort ezúttal Miklós Edit alpesi síző, egykori olimpikon vezeti, őt követi Nacsa Lőrinc, majd szépen sorban kanyarognak a résztvevők. Percekig tartó, egyedi és megható látvány a Hargita lábánál.
Az idei legidősebb versenyző, Vass Béla nyolcvanhat esztendősen indult el a Miklós-pályán, sikeresen célba is ért. Hogy mi a titka? Fiatalosan élni, minél többet mozogni, ebben az idényben is mintegy húsz alkalommal sízett. Egyszerű, beszédes szavak. Melyek kapcsán, hasonló egyszerűséggel, jó sok eredményes részvétel kívánható az örökifjú Béla bátyánknak, illetve számos lelkes követőjének a Konzul Kupán, hogy évente büszkeséggel mutathassák meg magukat Székelyföld téli olimpiáján!...
Közös lesiklás a Konzul Kupán a hargitafürdői Miklós-pályán. Fotó: Facebook / Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda