Péterfi Ágnes tiszteletes asszony felvezetőjében elmondta, hogy novemberben volt egy könyvbemutatója Andrásnak, amikor a Bukaresti naplót mutatta be. Elkényeztetett helyzetben van az egyházközségük, hiszen a szerző újra és újra megajándékozza egy-egy csodával, legyen az egy verseskötet, beszámoló vagy éppen a Kiskorúak halállistán című könyv. Az első kiadását néhány évvel ezelőtt olvasta Szén Lenke temetése kapcsán, amikor az életrajza még inkább kirajzolódott. Pár óra alatt végigolvasta a kötetet, mert igazán megrázó, annyira mélyek és erősek azok a sorsok, amelyek megelevenednek ezekben a történetekben. „Milyen jó, amikor ismerjük egymás történeteit, és mennyi mindent tanulhatunk.” Arra is gondolt, hogy milyen nehéz gyermekkoruk lehetett szegényeknek, akik ezt a nehéz megpróbáltatást elszenvedték, kibírták, vagy talán még erősebbé tette őket ez a fájdalom, ami érte őket – részletezte Péterfi Ágnes.

A szerző röviden felvázolta azt a történelmi korszakot, amely a retorziók, megtorlások időszaka volt, melynek részesei lettek ezek a gyermekek is. A II. világháború idején 68 kiskorút a szüleiktől elszakítva a besszarábiai frontra hurcoltak. A román hatóságok koholt vádak alapján a gyerekeket Dél-Erdély határ menti településeiről szedték össze és túszként tartották fogva a frontvonal közvetlen közelében. Három túlélő személyes vallomását megismerhetjük a könyvből. „Az első kiadásban Kovács István püspök úr édesanyja mesélte el a történetet, majd elmentem azokhoz, akikhez lehetett.” „Módos családok gyermekeit fogták el, és Aradtól Datkig végigvettük a falvakat, városokat – mesélte Lenke néni a szerzőnek. – Épen kerültek haza, de hogy a lelkük min ment át a jó pár hónap alatt…” Közben bekövetkezett a román átállás. Nem koncentrációs táborba hurcolták el őket, kivitték az orosz frontra. A kivégzésük végig függőben volt, ami többek közt azért nem következett be, mert Románia közben átállt a szövetségesek oldalára. Megemlítendő, a román katonatiszteknek megesett a szívük a gyermekeken, ennek tulajdoníthatóan a visszavonulás viszontagságait is átvészelhették. Nekik és a véletlen szerencsének köszönhető, hogy nem esett bajuk. Sem a lányoknak, sem a fiúknak. „Ezek az idős emberek nagyon pontosan emlékeznek a gyermekkorukra. A harmadik szereplő már nem él, viszont meglátogatta őket egy tévériporter, filmet készítettek, azt be is mutatták, és elkértem tőle, tehát az ő engedélyével bevettük azt is, ez a legrövidebb interjú.”

Sok tabunak számító témát gyűjtött össze B. Kovács András élete során. Ezeket jórészt meg is írta, de még mindig van a tarsolyában megírni való jegyzet – zárta gondolatait a szerző.