Labdarúgás, SuperLigaA Kolozsvári CFR látogat Sepsiszentgyörgyre

2025. február 28., péntek, Sport

Két fordulóval a SuperLiga alapszakaszának vége előtt még mindig nem dőlt el, hogy melyik csapat végez a hatodik helyen. Matematikai esélye a sepsiszentgyörgyi együttesnek is van, amely ha mindkét hátralévő mérkőzését megnyeri, illetve az FC Rapid legfeljebb egy pontot szerez, akkor felsőházi rájátszásba jut. Ehhez először a háromszéki alakulatnak ma győznie kell a táblázatban harmadik Kolozsvári CFR ellen a Sepsi OSK Arénában. A 20 órától kezdődő összecsapást Andrei Chivulete vezeti.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A székelyföldi és a kolozsvári gárda huszonnegyedszer mérkőzik meg az élvonalban, az örökmérleg a nyolcszoros bajnok felé billen, amely 17-szer örülhetett, négy találkozó pontosztozással zárult, illetve kétszer a Sepsi OSK nyert. Az alakulatok legutóbb tavaly októberben találkoztak, a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban Valentin Suciu legénysége a végjátékban kétgólos előnyt leadva remizett Dan Petrescu együttesével (3–3).

„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk egy többszörös bajnok csapat ellen, amelyet tapasztalt vezetőedző irányít. Tudatában vagyunk annak, hogy nem lesz könnyű meglepetést okozni, viszont mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobban teljesítsünk. Hosszú kiszállás után rövid időnk volt készülni a következő meccsre, azonban remélem, fizikailag és mentálisan is rendben vagyunk. Ezúttal a siker kulcsa a csapatszellem lehet, illetve az, hogy figyeljünk a részletekre, védelemben ne vétsünk egyéni hibákat, támadásban pedig legyünk pragmatikusak” – fogalmazott Valentin Suciu vezetőedző, aki hozzátette, Andres Dumitrescu és Sigér Dávid eltiltás miatt nem játszhat.

A 29. forduló programja: Unirea Slobozia–Galaci Oțelul (ma, 17 óra), Sepsi OSK–Kolozsvári CFR (ma, 20 óra), Kolozsvári Universitatea–FC Botoșani (szombat, 16 óra), Universitatea Craiova–FC Farul Constanța (szombat, 19 óra), Jászvásári Poli–FC Petrolul Ploiești (vasárnap, 15 óra), FC Rapid–FCSB (vasárnap, 20 óra), Gloria Buzău–Aradi UTA (hétfő, 17 óra), Bukaresti Dinamo–FC Hermannstadt (hétfő, 20 óra). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 187
szavazógép
2025-02-28: Sport - Tibodi Ferenc:

Ismét a Konstancával találkoznak az elődöntőben (Női kosárlabda, Román Kupa)

Akárcsak egy éve, a nyolcszoros győztes Sepsi-SIC számára idén is a tengerpartiakon át vezet az út a női kosárlabda Román Kupa döntője felé, mivel szombaton 16 órától az aradi Final Four első mérkőzésén a megyeszékhelyi zöld-fehérek a címvédő Konstancai VSK csapatával találkoznak. A kétnapos torna holnap esti párharcán a házigazda FCC a Târgoviște együttesével meccsel a fináléba jutásért. A mérkőzéseket a szakszövetség hivatalos YouTube-csatornája, az FRB TV élőben közvetíti.
2025-02-28: Sport - :

Idegenben indítják a tavaszi idényt (Labdarúgás, 3. Liga)

Közel három hónap szünet után a hétvégén folytatódik a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, a tavaszi idényt pedig mindkét háromszéki csapat idegenben kezdi. A Liviu Negoiță irányította Kézdivásárhelyi SE szombaton 15 órától az FC Unirea Brăila vendégeként játszik, míg a Nagy Sándor edzette Sepsi OSK II. szintén szombaton 15 órától az FC Viitorul Onești otthonában lép pályára.