Női kosárlabda, Román KupaRemek csapatmunkával gyűjtötték be kilencedik diadalukat

2025. március 3., hétfő, Sport

Az aradi négyes döntőn mutatott kiváló csapatjátékának köszönhetően a Sepsi-SIC begyűjtötte kilencedik Román Kupa-elsőségét, miután szombaton 75–68-ra nyert a Konstancai VSK ellen, a tegnapi fináléban pedig 64–43-ra múlta fölül a Târgoviște csapatát. A mindkét hétvégi meccsén nagyot küzdő zöld-fehérek egy év kihagyás után szereztek újabb trófeát, szűk három hét pihenő után már a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában lesznek érdekeltek, ahol a negyeddöntőben az Agronómia Bukaresttel találkoznak.

  • Fotók: Bordás Lóránt Krisztián
    Fotók: Bordás Lóránt Krisztián

Búcsúztatták a címvédő Konstancát

Az aradi négyes döntő első elődöntője kiegyenlített játékkal indult, ám a remek napot kifogó Sepsi-SIC egyszerűen állva hagyta a címvédő Konstancai VSK alakulatát, az 5. percben már kilencpontos előnyre tett szert (15–6). Az első negyed 23–11-es állásnál ért véget, és a másodikban is a háromszéki lányok irányították a küzdelmet, akik a nagyszünetre már 16 ponttal vezettek (44–28). A harmadik játékrészben is folytatódott a zöld-fehérek álomszerű játéka, sőt, a 28. percben Mérész duplájával már 25 pont volt a különbség a két csapat között (64–39). A negyedet a konstancai Da Silva triplája zárta (64–42), és úgy tűnt, hogy Zoran Mikes lányai simán hozzák a mérkőzést. A zárószakaszban egy rövidzárlat majdnem a Sepsi-SIC vesztét okozta, mivel a magukra találó tengerpartiaknak sikerült feljönniük 3 pontra (71–68). A véghajrá kiélezett csatát hozott, amelyben a szentgyörgyiek bírták jobban az idegek harcát, és végül 75–68 arányban nyerték meg a kupaelődöntőt, ezzel pedig visszavágtak a Konstancának a legutóbbi három vereségért. Nagyot küzdő együttesünkből mindenki kivette részét a diadalból, a legeredményesebb játékosunk a 16 egységig jutó Mérész volt, mellette Johnson 14 ponttal és 14 lepattanóval, egy újabb dupla duplát jegyzett.

Női kosárlabda, Román Kupa, elődöntő: Sepsi-SIC–Konstancai VSK 75–68 (23–11, 21–17, 20–14, 11–26). Vezette: Alin Faur, Alina Dekany, Szőcs Janka. Mintegy 400 néző, köztük egy maroknyi sepsiszentgyörgyi szurkoló. Sepsi-SIC: Gereben 8, Armanu 15/12, Cătinean 7, Robinson 12/3, Johnson 14–Mikes 3/3, Belegante, Nemes, Mérész 16/3, Toma. Edző: Zoran Mikes. Konstanca: Littlefield 16, Dzombeta 7, Grosic 13/3, Irimia 3, Croitoru 5/3–Wea­ver 6, Cain, Bou Chedid 8/6, Cernat, Ercuța, Da Silva 8/3, Turudic 2. Edző: Alina Șerban. Kipontozódott: Armanu (39.).

 

Ciera Johnson lett a döntő legjobb játékosa

 

Nagyot küzdve nyerték meg a döntőt

A Konstanca elleni diadal magabiztosságot adott a Sepsi-SIC csapatának, amely egy 17–2-es részsikerrel kezdte a Târgoviște elleni döntőt. A folytatásban is a zöld-fehérek irányították a küzdelmet, és plusz 16-tal zárták az első negyedet (22–6). A második tíz perc kapkodós játékot hozott, mindkét oldalon sok volt a hiba, ám lányainknak így is sikerült növelniük az előnyüket, és 37–17-es állásnál vonultak szünetre. A térfélcsere után a Dâmbovița megyei volt a jobb csapat a pályán, olyannyira, hogy Gereben és társai csak a 24. percben pontoztak először. Minden labdáért kemény csata zajlott a parketten, a Sepsi-SIC pedig 50–32-es állásról várta az utolsó negyedet. Ebben tovább folytatódott a kiélezett küzdelem, Zoran Mikes tanítványai az első sípszótól az utolsóig vezetve végül 64–43-ra nyerték meg a 2025-ös kupafinálét. A Sepsi-SIC 2015, 2016, 2018, 2019, 2020, 2021, 2022 és 2023 után idén a kilencedik alkalommal nyerte meg a Román Kupát. A tegnapi meccs legjobbjának a 21 pontot és 13 lepattanót jegyző Johnson bizonyult, akit a finálé MVP-jének is megválasztották.

Női kosárlabda, Román Kupa, döntő: Sepsi-SIC–Târgoviște 64–43 (22–6, 15–11, 13–15, 14–11). Vezette: Alin Faur, Alina Dekany, Szőcs Janka. Mintegy 550 néző. Sepsi-SIC: Gereben 10, Armanu 3/3, Cătinean, Robinson 19/9, Johnson 21–Mikes, Belegante 9/9, Nemes, Mérész 2, Toma. Edző: Zoran Mikes. Târgoviște: Charles 4, Nan, Chivu 14/6, Wilson 3, McIntosh 9/3–Rupnik 3/3, Orbán 1, Voica-Nagy, Manea 9, Păușan, Rizea. Edző: Cătălin Tănase.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 167
szavazógép
2025-03-03: Sport - Miska Brigitta:

Mindkét mérkőzésüket elvesztették a Csíkszereda ellen (Jégkorong)

A háromszéki csapatnak a hétvégén nem sikerült borítania a papírformát, mivel szombaton 7–3-ra, tegnap nagy küzdelem után 2–1-re kikapott a vendég Csíkszeredai Sportklub együttesétől a bajnokság alapszakaszában. Kertész Zoltán legénysége március 5-én, szerdán 18.30-tól a címvédő Brassói Corona ellen játszik a Sepsi Arénában.
2025-03-03: Sport - :

Idegenben hozta a kötelezőt a Kézdivásárhelyi SE (Labdarúgás, 3. Liga)

A Kézdivásárhelyi SE győzelemmel, a Sepsi OSK II. döntetlennel kezdte a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi idényét. A 16. fordulóban a felső-háromszéki csapat 1–0-ra nyert a táblázatban utolsó előtti FC Unirea Brăila vendégeként, míg a sepsiszentgyörgyi együttes az FC Viitorul Onești otthonában osztozott a pontokon (1–1).