Az Európai Unió vezetése áll amögött, hogy Romániában érvénytelenítették az elnökválasztás első fordulójának eredményeit, s az ügyészség vádat emelt Călin Georgescu elnökjelölt ellen; a jövőre esedékes választások idején célponttá válhat Magyarország is – közölte tegnap az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája. A vádakra azonnal reagált Marcel Ciolacu kormányfő és a román külügyminisztérium is.
„Az SZVR rendelkezésére álló információk szerint az EU vezetése áll a román ügyészség azon döntése mögött, hogy vádat emel Georgescu ellen. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki 2024 végén alapvető szerepet játszott a román államfőválasztás első fordulója eredményeinek érvénytelenítésében, azt követelte a jelenlegi bukaresti hatóságoktól, ne engedjék meg Georgescu számára, hogy májusban indulhasson a megismételt választáson” – áll a közleményben.
Az orosz kémszolgálat szerint az európai tisztségviselő azzal fenyegetőzött, hogy korlátozza Románia hozzáférését az uniós forrásokhoz, ha a „rendszeren kívüli erők” képviselője folytatja részvételét a választási kampányban.
Az SZVR tudni véli: Brüsszel rendkívül aggódik amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök meggyengítheti az „európai globalista szuperstruktúrát” azáltal, hogy olyan konzervatív vezetőkre támaszkodik, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Robert Fico szlovák kormányfő és Călin Georgescu elnökjelölt-aspiráns. Emiatt – mint a tájékoztatás szerzői fogalmaztak – az eurobürokrácia hadat üzent a „rendszeren kívüli vezetőknek”, akik nyíltan támogatják Trumpot, és nem hajlandók követni „az EU-ban uralkodó liberális elitet”.
„Az európai totalitárius-liberális elit egyértelműen attól tart, hogy Trump hatására Európa konzervatív irányba fordul. Egy ilyen forgatókönyv megakadályozására Brüsszel nem válogat az eszközökben. A Georgescu elleni támadás után határozottan prognosztizálható, hogy az európai liberális mainstream újabb kísérleteket tesz a másként gondolkodók elnyomására az EU-ban. Elsődleges célpontjuk az »európai konzervativizmus bástyájaként« Magyarország lesz, és erre kényelmes alkalom kínálkozik a jövőre esedékes ottani parlamenti választásokon” – olvasható a tájékoztatásban.
Romániai reakciók
Oroszország nem szabhatja meg a román hatóságoknak, hogy ki ellen indíthatnak büntetőeljárást, és azt sem mondhatja meg, hogy kire szavazzanak a román állampolgárok – közölte tegnap Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A kormányfő egy Facebook-bejegyzésben tűrhetetlennek nevezte, hogy az orosz titkosszolgálat állást foglalt a román hatóságok döntéseivel kapcsolatban. „Oroszország nem szabhatja meg a román hatóságoknak, hogy ki ellen nyomozhatnak és ki ellen nem. Oroszország nem szabhatja meg, hogy kire szavazzanak a románok és kire nem. Oroszország nem lehet példa a jó gyakorlatokra demokrácia terén. Oroszország egy olyan ország, ahol a politikai ellenfeleket megkínozzák, börtönbe zárják vagy megölik. Röviden: Oroszországban az emberi jogok és a demokrácia egy rossz vicc!” – írta Marcel Ciolacu.
Nevetségeseknek és teljesen alaptalanoknak minősítette tegnap a román külügyminisztérium is az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) állításait, amely szerint ezek a romániai demokrácia aláásására irányuló orosz hibrid akciók sorozatának részét képezik. Ezeknek a tevékenységeknek az a céljuk, hogy csökkentsék az állami intézményekbe vetett bizalmat és ellenérzéseket váltsanak ki a lakosságban Románia EU- és NATO-tagságával kapcsolatban – szögezte le a minisztérium. A közlemény szerint ezekkel a vádakkal az orosz titkosszolgálatok voltaképp az orosz lakosságnak szóló narratívák felépítésére törekednek egy olyan időszakban, amikor Oroszországban nincs helye a szabad vitának vagy a szabad választásoknak. „Ott minden ellenzékit bebörtönöznek vagy meggyilkolnak. Az EU vagy Románia bírálata csak el akarja terelni a figyelmet ezekről a tényekről” – olvasható a közleményben.