Vesszen el a hideg, vesszen el e tél!, kiáltották teli torokból Sepsiszentgyörgy főterén tegnap estébe hajlóan. A megyeszékhelyen hagyományosan húshagyókedden tartják a farsangfarki mulatságot és téltemetést, immár huszonnyolcadszor került rá sor a helybeli Guzsalyas Alapítvány és a Míves Egyesület szervezésében.
A Míves Háztól indult a népes sereg, elöl a zenészek, de legelöl furulyázó legénykék, no meg a mókamester, Benkő Éva, a boszorka. Muzsikára, dobpergésre vonult a tömeg, benne sok maskarással. Volt ott medve, kecske, gólya, halál, ördög is jócskán, aztán válogatott cigány legények és leányok tarkították a menetet, és sok-sok gyerek szülőkkel, nagyszülőkkel.
A felvonulókat tömeg várta a főtéren, ott már húzták a talpalávalót, és javában pörögtek a Kincskeresők Néptáncegyüttes tagjai. Aztán a kőszínpadot ellepték a zenészek, Melkuhn Robi és sok-sok barátja meg tanítványa muzsikált. A ceremóniamester ezúttal is Benkő Éva volt, ám most segédje, partnere is akadt Karácsony-Tóth Tünde személyében. Ezúttal is vásárba vitték a kecskét, egy harmincéves példányt, s meg is fejték. Volt medvetánc is, ám menyasszony és vőlegény hiányában idén az esküvő elmaradt, de a mulatság nem. A csúfolódás sem. Aztán alsósófalvi hagyomány szerint a meghótt Illést meggyászolták, a siratóasszonyok megsiratták, végül elégették a tél jelképét, a szalmabábut. A mulatság végeztével Guzsalyasék hatszáz pánkóval kínálták a résztvevőket. Este farsangbúcsúztató táncház következett a Bábel Kiskultúrban.
A felvonuláson és mulatságban partner volt a Háromszék Táncszínház, a Kónya Ádám Művelődési Ház, a Székely Mikó Kollégium tánccsoportja, a Százlábú-Százlábacska Néptáncegyüttes, a Művészeti Népiskola Pacsirta énekcsoportja, a Csicsergő énekegyüttes, a Zöld fenyő néptánccsoport, a L’Art Szentiván néptánccsoport, s az elmaradhatatlan Bálinth Zoli Árkosról.