A Székely Nemzeti Tanács tegnap benyújtotta az Európai Bizottsághoz a tizenhét évvel ezelőtt indított, több akadály legyőzése után, nehéz feltételek teljesítése mellett is összeálló polgári kezdeményezését a nemzeti régiókért – jelentette be sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Izsák Balázs. Az SZNT elnöke szerint a kezdeményezés az európai nemzeti régiók számára gazdasági út megnyitását jelentené a megerősödésre, felemelkedésre. Izsák Balázs szerencsés egybeesésnek nevezte, hogy a polgári kezdeményezést a székely szabadság napja környékén sikerült benyújtani.
Az elnök felidézte, hogy tizenhét évet ölel fel a polgári kezdeményezés eddigi története, a Székely Nemzeti Tanács ugyanis 2008 februárjában döntött a megalkotása és benyújtása mellett. Az azt követő időszak négy szakaszra bontható. Az első 2013 tavaszáig az előkészítés szakasza volt; 2013. március 7-e kiemelten fontos pillanatot jelentett, ekkor sikerült megnyerni a luxembourgi bíróságon a pert, melyet azért indítottak, mert eredetileg az Európai Bizottság nem akarta befogadni a kezdeményezést. A második szakaszt a beterjesztés és jogvita közel hat éve alkotja, 2013 nyarától 2019 tavaszáig, majd következett az aláírásgyűjtés, mely két éven keresztül zajlott. A támogató aláírások gyűjtését megbonyolította a koronavírus-járvány. Ezen akadály ellenére nyolc országban sikerült közel 1,3 millió hitelesített aláírást összegyűjteni.
Az aláírások 2021 decemberében történt hitelesítését követően úgy döntöttek, hogy megvárják az európai parlamenti választásokat és az új összetételű EB felállását. Ezt annak érdekében, hogy a kezdeményezés ne jusson a Minority Safe Pack sorsára, melyet elutasítottak. A tavalyi választást követően novemberben alakult meg az új összetételű EB, a beterjesztést pedig most tudták megoldani – részletezte Izsák Balázs. Ami az elkövetkező időszakot illeti, a digitális beterjesztést egy ellenőrzés követi, majd a visszaigazolás után meghallgatás az EB-ben az adott kérdés biztosával (vélhetőleg a kohéziós politikákért felelőssel), majd nagyjából fél év múlva kerülhet a kérdés az Európai Parlament elé.
Izsák Balázs emlékeztetett, hogy a polgári kezdeményezés lehetőséget kíván nyújtani mindazoknak a régióknak, ahol egy adott nemzeti kisebbség többséget alkot. Olyan európai történelmi régiókról van szó, melyek nyelvükben, kultúrájukban különböznek a körülöttük lévő térségektől. A polgári kezdeményezés az Európai Unió működéséről szóló szerződés 174. cikkelyéhez kötődik, ez felsorolja azokat a régiókat, melyeket az unió kohéziós politikája keretében kiemelt figyelemmel kell kezelni. Ezek között nem szerepeltek a nemzetiségi régiók, az SZNT viszont úgy értékelte, hogy ezeknek is helyet kell kapniuk ebben a csoportban. Izsák Balázs szerint az EB a kezdeményezés gyakorlatba ültetésével, a többletjogok biztosításával lehetőséget teremt az említett régióknak a gazdasági felemelkedésre, fejlődésre, ami egyben a helyi etnikai feszültségek csökkentését is magával hozhatja. A kezdeményezésről a nationalregions.eu többnyelvű honlapon lehet tájékozódni.
Izsák Balázs szerencsés egybeesésnek tekinti, hogy a beterjesztés a székely szabadság napja közelébe esett. A kezdeményezés Székelyföldről indult, s remélik, a beterjesztés mozgósító erejű lesz és a székelység felmutatja, hogy mennyien állnak mögötte, tényleg akarja a közösség, hogy a jövő itt valósuljon meg, ez a nemzedék gazdaságilag megerősödjön és felemelkedjen.