Két háromszéki játékos és a megyeszékhelyi Sepsi-SIC edzője is ott lesz a romániai futsalválogatottal, amely két felkészülési mérkőzést játszik Tbilisziben Georgia legjobbjai ellen. A Kacsó Endre irányította együttes a napokban gyűlt össze és vasárnap, illetve kedden lép pályára a kaukázusi állam fővárosában.
Az áprilisi Eb-selejtezőkre hangoló romániai teremlabdarúgó-válogatott március 9-én, vasárnap és 11-én, kedden Tbilisziben játszik edzőmérkőzést Georgia legjobbjai ellen. Erre a két találkozóra Kacsó Endre szövetségi kapitány két háromszéki játékosnak szavazott bizalmat: a tizennégy fős nemzeti együttesben ott lesz Sepsi-SIC csapatkapitánya, Kanyó Szilárd és az FK Székelyudvarhely által foglalkoztatott mikóújfalusi Miklós Tamás. Mellettük az alakulattal utazik a sepsiszentgyörgyi zöld-fehérek trénere, Mánya Szabolcs is, aki ezúttal is másodedzői feladatot lát el a futsalválogatottnál.
Mint ismert, Románia három győzelemmel és egy vereséggel Eb-selejtezőcsoportjának második helyét foglalja el az éllovas és hibátlan Ukrajna mögött. A Kacsó-legények tavaly 6–0-ra verték Németországot, majd 2–0-ra kaptak ki az ukránoktól, január 31-én pedig hazai környezetben 6–1-re és február 5-én idegenben 4–3-ra győzték le Ciprus csapatát. A kontinenstornára való kijutás szempontjából még két fontos találkozó vár a válogatottra: április 11-én Németország, majd április 15-én Ukrajna vendégeként lép pályára.
A romániai futsalválogatott kerete a Georgia elleni mérkőzésekre: * kapusok: Petrișor Toniță (FK Székelyudvarhely), Roberto Voin (Marosvásárhelyi VSK) * mezőnyjátékosok: Kanyó Szilárd (Sepsi-SIC), Miklós Tamás, Bálint Andor, Vlăduț Dudău, Hadnagy István, Sergiu Gavrilă (FK Székelyudvarhely), Raul Pogăcean, Iszlai Richárd, Mihnea Toader (Marosvásárhelyi VSK), Darius Nastai, Andrei Crăciun, Daniel Araujo (Galaci United). A mérkőzések menetrendje: * március 9.: Georgia–Románia (17 óra) * március 11.: Georgia–Románia (17 óra).