Levélben jött üdvözletek

A marosvásárhelyi vártemplom és a csíksomlyói kegytemplom haranghangjának bejátszása tudatta, eljött az esemény kezdetének pillanata. Ötvös József, a marosvásárhelyi Vártemplom nyugalmazott lelkésze irányításával mondta el az ünneplő tömeg az Úrtól tanult imádságunkat.

Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó levelét Gáspár Sándor, Marosszék Székely Tanácsának elnöke tolmácsolta. „A székelyek számára ez a nap nem csak a közös emlékezés, de az összetartozás kifejezésének napja is” – indította levelét Szili Katalin. Úgy vélte, a magyar közösség számára a szülőföldön való boldogulás és gyarapodás elősegítését, annak biztosítását célzó stratégiai célokat nem szabad feladnunk „a mai nehéz időkben sem”. Szili Katalin bizodalmát fejezte ki, hogy az Európai Bizottság bizonyosságát teszi, számára is fontosak az európai őshonos nemzeti kisebbségek, és a Székely Nemzeti Tanács által nemrég benyújtott polgári kezdeményezés sikeres lesz.

Kolcsár Károly parlamenti képviselő sem volt jelen, a székely szabadság napját üdvözlő levelét az esemény műsorvezetője, Kilyén László tolmácsolta. Az RMDSZ-es honatya úgy fogalmazott, számunkra a szabadság azt jelenti, hogy együtt, békében és harmóniában tudunk élni más közösségekkel, miközben megőrizzük saját kultúránkat, nyelvünket, hagyományainkat. „A szabadság nem csak egyéni jog, hanem közösségi felelősség is. Nekünk, székelyeknek kötelességünk továbbvinni azt az örökséget, amit elődeink ránk hagytak, és tovább harcolni jogainkért” – állt a levélben.

A székelyek barátai

Luke Uribe Etxebarría, a Baszk Nemzeti Párt külügyi bizottságának tagja úgy fogalmazott, bár közösségeinket jelentős földrajzi távolság választja el, mégis sok közös vonást fedezhetünk fel közöttünk. Mindkettőt létszámukban olyan nagyobb közösségek veszik körbe, amelyek sokkal gyakrabban voltak ellenségesek velük, semmint azt maguk szeretik beismerni. Hasonlóképp ismerjük a történelmi igaztalanság érzését is: mindkét közösség kénytelen volt elviselni azt. Ugyanakkor – fogalmazott a baszk képviselő – a múltban átélt közös megpróbáltatásaink „olyan közös jövőt is megvilágítanak, amelyre érdemes várakozással tekinteni”. Büszkén mondotta, hogy a néhány napja a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés benyújtásra került az Európai Bizottsághoz, és ahhoz a Baszk Nemzeti Párt is hozzájárult a spanyolországi aláírásgyűjtés révén. Luke Uribe Etxebarría arra intette az Európai Bizottságot, ne féljen „saját állam nélküli nemzeteitől, hanem kezdjen párbeszédet velük”, s hallgassa meg annak a közel másfél millió uniós polgárnak a hangját, akik aláírták a nemzeti régiós kezdeményezést.

Toni Strubbel, a Katalán Nemzetgyűlés tagja is közösségeink közös vonásait hangsúlyozta, mondván, mindkét nemzetiség szereti a szabadságát. Mozgalmainkat is békés és demokratikus értékekre alapozzuk, területi államaink mégis elhallgattatnának, megbélyegeznek. Nem segíti a nemzeti kisebbségeket „az állítólag demokratikusnak mondott Európai Unió” sem, amelynek központjában azt tapasztalják, hogy „az állami érdekek újra és újra érvényesülnek a valódi demokrácia kárára”. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy bár a katalán nyelvet tízmilliónál többen beszélik, az mégsem válhat – talán éppen azért, mert nemrégiben az Európai Unió Tanácsának elnökségét Spanyolország töltötte be – az unió hivatalos nyelvévé. „Bár az EU az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartásának értékein alapul – beleértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait is –, közösségeinknek keserű tapasztalataik vannak arról, hogy ez általában nem valósul meg” – jelentette ki a Katalán Nemzetgyűlés tagja.

Jerzy Gorzelik, a Sziléziai Autonómia Mozgalom nevű civil szervezet vezetője is a székelységgel közös pontokat emelte ki beszédében. Olyan régióból érkezett, amely Székelyföldhöz hasonlóan az utóbbi száz évben nemcsak a két totalitarizmus átkát, hanem a határok gyakori változását is megélte, és a történelmi igazságtalanságok sora megfosztotta közösségüket „méltóságunktól, vagyonunktól, boldogságunktól és gyakran az életünktől is”. Ők már élvezték egyszer az autonómiát: 1920-ban adták meg a lengyelek annak fejében, hogy népszavazáson Felső-Szilézia Lengyelország javára szavazzon. Aztán a kommunista állam az autonómiájukat megszüntette, és „a demokratikus Lengyelország hatóságai nem bizonyultak alkalmasnak arra, hogy visszaállítsák”. Tudják hát, milyen az, amikor megtévesztenek, és azzal is tisztában vannak, hogy „a demokrácia és a jogállamiság csak a győzteseknek van fenntartva. Ezért értjük és támogatjuk a ti törekvéseiteket” – mondotta a sziléziai mozgalom vezetője.

Erdélyi magyar üzenetek

Ma nincsenek forradalmi idők, de a nemzet nem teljesen szabad, ugyanakkor nem is kell az életünket áldoznunk – kezdte felszólalását Zakariás Zoltán parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke úgy fogalmazott, mégis – ki-ki a maga helyén –, igenis mindenkinek ki kell vennie a részét az önrendelkezésért vívott küzdelmünkből, és kisebb áldozatokat kell hoznunk a mindennapokban. „Hosszú küzdelem a mi autonómiaküzdelmünk”, de ha lassan is, mégis lépegetünk előre. Javunkra lesz az is, hogy a világban a politikai józanság visszatérőben van. „Ma azt láthatjuk, hogy gyorsabban változnak a dolgok a világban, mint az elmúlt évtizedekben. Visszatérőben az egyenes beszéd és az észszerű érvelések a politikában. A szomszédban három éve háború zajlik ugyan, de ma közelebbinek tűnik a lezárása és ezzel az egész térségre kihatással levő béketárgyalások, amelyek keretében feltétlenül terítékre kell kerülnie a kisebbségben élő őshonos nemzeti közösségek helyzetének is. Ma minden szinten erre kell készülnünk. Nem adjuk fel!” – mondotta Zakariás Zoltán.

Az Észak-Macedóniában konferencián tartózkodó Kulcsár-Terza József levelét Pildner József, a Magyar Polgári Erő Kovászna megyei alelnöke olvasta fel. A Postarét nem csak a vértanúink emlékhelye, hanem önrendelkezésért vívott küzdelmük jelképe is. Mert minket is emlékeztet: tennünk kell, mert „elvégzetlen dolgunk van mindaddig, amíg Székelyföld el nem nyeri autonómiáját, amíg a székely nép nem rendelkezik az őt megillető jogokkal” – fogalmazott levelében a háromszéki politikus.

A marosvásárhelyi Golgota

Ha Aradot Kossuth Lajos magyar Golgotának nevezte, mi annak hasonlatosságára a székely vértanúk vesztőhelyét hívhatjuk marosvásárhelyi Golgotának – kezdte beszédét Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke emlékeztetett: az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc leverését követően a magyar emigráció nem volt hajlandó beletörődni a vereségbe, és  létrejött a Makk József honvéd tüzér ezredes nevéhez fűződő nemzeti mozgalom. Hasonlóképp szerveződött a románság is – a császári hatalomól jutalomként kapták azt, amit a magyarok büntetésként –, de ők sem jártak sikerrel. Sorunk közös lett a románságéval akkor, majd azt követően a román nacionálkommunista diktatúra korszakában is. Akkor voltunk igazán egy oldalon, amikor a szabadság ügye hozta össze közösségeinket 1989 decemberének karácsonyán. Ez az egymásra találás viszont csak egy pillanatig tartott, mert közeledett Marosvásárhely fekete márciusa, ami „ismét tönkretette együttes erővel kivívott szabadságunkat”. „És mindmáig ennek szenvedjük a kárát, amikor is ugyanazon megosztó politikával kurtítják meg romániai magyarságunk emberi és közösségi jogait, és vitatják el tőlünk az önrendelkezéshez, az anyanyelvhasználathoz, a kultúránkhoz, az önálló oktatáshoz, a nemzeti szimbólumainkhoz, a tulajdonainkhoz fűződő elidegeníthetetlen jogainkat” – fogalmazott Tőkés László.

Bár végül is meghiúsult a Ceauşescu-féle falurombolási-szisztematizálási terv, Székelyföld és más magyar vidékek feldarabolásával fenyeget bennünket az évek óta napirenden szereplő közigazgatási reformprogram. „A székely szabadság napján ismételten ki kell nyilvánítanunk a székelyföldi történelmi régió oszthatatlan egysége iránti igényünket – a székely szabadság és autonómia területi alapjának és kereteinek védelmében” – zárta beszédét Tőkés László.

Ismét a járda jutott

Az Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke által felolvasott, a székely szabadság napja alkalmával fogalmazott kiáltványt közfelkiáltással, háromszori igennel fogadták el a megemlékezők. A magyar és a székely himnusz közös eléneklését követően a főtér felé vették az irányt – nem az úton, hanem járdára szorítva, csend­őrségi felügyelet mellett –, hogy a kiáltványt átadják a kormánymegbízotti hivatal munkatársának.