Háromszék 1848-as Habsburg-ellenes harcának legbecsesebb történelmi hagyományaink között van a helye. Célja a szülőföld védelme volt a külső veszély, az idegen hódítási törekvések ellen, s résztvevői olyan alapvető, forradalomban megszerzett jogok és elért vívmányok megőrzéséért nyúltak az önvédelem fegyveréhez, mint amilyen a jobbágyfelszabadítás, a törvények előtti polgári egyenlőség, a közös teherviselés, a nemzeti szabadság, a népjogok tiszteletben tartása és mások. Ezekért az eszmékért abban az időben Európa-szerte a leghaladóbb társadalmi erők küzdöttek. „A Habsburg-ellenes harc a ’48-as forradalom hajtása volt, s népi önvédelmi jellege kivételes helyet biztosít számára e korszak történetében” – fogadja el az olvasó ezt a történelmi alapigazságot attól, aki a legjobb ismerője e korszak történetének, Egyed Ákos történész akadémikustól.
Emlékezésre bírni egy települést
a helyszíni élő emlékezet alapján nemes feladat, ugyanis – szinte hihetetlen módon –, de a szabadságharcra való emlékezés napjainkban is élő, kibírta az azóta lepergett mintegy 186 esztendőt. Különböző forrásokból állt össze annak a huszonhárom árkosi személynek a nevét tartalmazó lajstrom, akik hősei lettek az erdélyi és háromszéki harcoknak, számukat ötvenkettőre növeli azoknak a névsora, akik küzdöttek a harcokban, szerencsésen hazatértek s itthon halálukig megbecsült tagjaiként tevékenykedtek a Rikán Belőli Honvédegyletnek. (Az egylet a Rika-hegység és a Persányi-hegység vonalától a Háromszék mögötti ezeréves határig terjedő falvak idős-öregedő negyvennyolcasait foglalta magában.) Egyed Ákos soraiból tudjuk, hogy Árkos magáévá tette Berde Mózsa országgyűlési képviselő felhívását, összesen negyvennégy nemzetőrt öltöztetett egyenruhába, adott kezükbe fegyvert és állított a szent ügy szolgálatába. Árkos régi határában helyezkedett el az Olt azon keskeny teraszsávja, ahol éppen akkor zajlott le a Szépmező-Bedeháza feletti ütközet. S mert ebben az ütközetben az árkosi Szász István is harcolt, elevenítsük fel egy percre az eseményeket. Lüders orosz hadvezér csapatai 1849. július 2-án érték el a kökösi hidat, de mert itt nagy ellenállásba ütköztek, újabb erősítéseket kértek, és július 5-én egy hadtesttel három oldalról támadták meg Háromszéket. Gál Sándor kis csapatát Kököstől visszavonta, és a Szépmezőn sorakoztatta fel, éppen Bedeháza felett. Itt a muszka lovasság sokasága jött, ezred ezredet követett, s Gálnak ezekkel kellett szembeszállnia egy század veres sapkás Vilmos-huszárjával. A székely fiúk amikor látták, hogy nem tudják felfogni a lovasság rohamát, közéjük fúródtak és vadul harcoltak. Mivel a tisztek között vita tört ki, az ágyúkat visszavonták és a rend megbomlott. A csata vesztve volt. Néhány száznak kellett küzdenie 30 ezer ellen. „A honvéd meghal, de nem adja meg magát” jelszóval ajkukon haltak hősi halált. Adataink szerint az árkosi Szász István megszabadult. Harcostársai szétszóródtak, Erdélyben harcoló társaikhoz csatlakoztak.
Negyvennyolcas emlékkopja
A fellelhető adatok szerint Háromszék hősi halottainak száma sok százra rúg. Szerencsénkre napvilágot látott egy honvédhuszár-lajstrom, amely a Nemere és a Székely Nemzet 1883-as számaiban látott napvilágot Zágoni Jenő, majd Seres András jóvoltából. Ebben a névsorban Árkos község huszonkét áldozattal szerepel. A borgói ütközetben estek el Barabás Dániel, Barabás István, Bedőházi Mózes, Gelei Sámuel, Gyulai Mózes, Hídvégi László, Nagy Lajos, Olvasztó Sándor, Székely Mihály és Szilvási János – összesen tízen. Hétúrnál öten maradtak a harctéren: Benkő Lajos, Kóta Mihály, Ördög András, Szabó Dániel és Veress Benedek. Mihály Ferenc és Szabó Pál a nagyszebeni csata áldozatai voltak. Barabás Jankó Abrudbányán, Dancs Mózes Szászsebesnél, Kádár Ferenc a Tömösi-szorosban, Nagy Sándor Szamosújvárnál áldozta életét a szabadságért. Külön ki kell emelnünk Koncza György huszárt, aki a temesvári csata hőse lett. Még három negyvennyolcasról emlékezett meg árkosi igazgató tanítóm, Imreh Domokos: Árkosi Bihari Mózesről, Ütő Dániel (1811–1901) negyvennyolcas főhadnagyról és Kis Mihály lelkész-esperesről. Árkosi Bihari Mózes (1816–1886) amolyan lévita lelkész lehetett, aki 1843–1849 között szolgálta az unitárius egyházat, 1848-ban népes tömeg előtt tartott lelkesítő és forradalomra buzdító beszédeket Sepsiszentgyörgyön, önkéntesen állott be honvédnek, 1849 után otthagyta árkosi parókiáját és Fiatfalvára telepedett.
Kiss Mihály síremléke
Kiss Mihály, báró Szentkereszty Zsigmond és a Lőrincz fiúk
Kiss Mihály lelkész, esperes (1809–1889) több volt egyszerű papnál, ugyanis az Aranyosrákosi Székely Sándor unitárius püspökkel együtt végzett generális vizitációk során jegyzőkönyvben rögzítette a forradalom pusztításait. A szószékről is nyíltan hirdette a forradalomról vallott nézeteit annyira, hogy hívei azt mondták, „nincs is miért templomba mennünk, mert a papunk mind azt prédikálja: üssed, vágjad!” A szabadságharc bukása után sem változtatott prédikációinak tárgyán, rektorával együtt részt vettek az 1854-ben kezdődő „újforradalom” szervezésében. Emellett munkatársa volt Kriza János püspöknek a székely népmesék gyűjtésében, saját gyűjteményét külön kiadásban is megjelentette 1863-ban Történelmi gyöngyök címmel. Negyvennyolc esztendőn át szolgálta az árkosi unitáriusokat, felmenői sepsikőröspatakiak voltak. Síremléke az árkosi temetőben látható a Bedőházi család sírjai mellett, akikkel felesége révén (Barabás Julianna 1820–1863) rokoni kapcsolatot ápolt.
Nem maradhat ki a felsorolásunkból a katolikus báró Szentkereszti Zsigmond (1817–1891) sem, aki huszár főhadnagyi rangban vett részt a szabadságharcban, amiért meghurcoltatás és nagyszebeni börtön jutott osztályrészéül. Fogságából a hazaiaknak küldött leveleit a megyei levéltár őrzi. Adataink szerint porait a kastély szomszédságában álló temetkezési kápolna őrzi, amely így negyvennyolcas emlékhelyünk.
Árkosi Barabás János (sz. 1818) végzett unitárius papnövendéket, a forradalom vértanúját 1848. november 6-án a székelyszentmihályi Ugron-kúria udvarán gyilkolták meg a román felkelők három más társával együtt. Nyughelyüket emlékoszlop vigyázza.
Szentkereszty temetkezési kápolna
Az árkosi Lőrincz fiúk mindvégig használták az árkosi előnevet. Lőrincz József (1820–1876) Bem tábornok hadsegéde volt, kitüntetett őrnagy, ő mentette meg Bem tábornok napiparancsait, két testvérbátyja, Lőrincz Károly (1817–1875) és Lőrincz János (1818–1887) tábori lelkészként, illetve nemzetőrtisztként szolgált. Lőrincz János porait emlékkopja őrzi a szotyori temetőben, állíttatta néhai Lőrincz Kálmán.
Árkosi Benkő György (1828–1908), a buzgó református földbirtokos és jótevő mint nagyenyedi diák csapott fel önkéntes tüzérnek, üldözték, elfogták, kínozták és az osztrák hadseregbe sorozták be a forradalom után. A család egyik bátor nőtagja, Benkő Rafaelné pedig bújtatta, élelmezte a szabadulásukig udvarházában rejtegetett negyvennyolcas honvédeket. A nagyasszony földi maradványai a zoltáni temetőben nyugszanak. Az árkosi hősök és a szabadságharcban résztvevők névsorát még kiegészítjük azokkal, akik végigküzdötték a szabadságharcot, szerencsésen hazatértek és az 1890-es években mint a Rikán Belőli Honvédegylet tagjai öregkort megérve itthon haltak el. Összesen huszonhét személy nevét jegyeztük fel: Köntés Imre tizedes, Göncz Pál, Göncz Mihály, Gyulai Sándor, Kisgyörgy Mihály (e sorok írójának dédnagyapja), Barabás Sándor, Bíró Sándor, Barabás András, Bocz Károly, Barabás Áron, Balogh András, Csákány István, Dants Pál, Köntés Mihály, Mihály Sándor, Mihály Sámuel, Nagy Antal, Pirbát József, Sebestyén Sándor, Szabó József, Szabó József, ifj. Szabó Mihály, Székely József, Vágó József, Vikárius József, Zoltáni András és Zsunkuly János.
Megkerestük Incze Lajos kiváló árkosi faluismerőt, aki szíves volt összevetni a felsorolt negyvennyolcasok vezetékneveit a ma élő árkosi családnevekkel. A jelenleg már kihalt, avagy ismeretlen családok a következők: Hidvégi, Olvasztó, Szilvási, Kóta, Szentkereszty, Benkő, Vágó, Vikárus és Zsunkuly – összesen kilenc.
Máthé Árpád polgármester
Tapintható, olvasható és hallható
jelenleg is mindaz, amit megőrzött az emlékezet az eddig felsorolt eseményekkel, történésekkel és személyekkel kapcsolatosan. Háromszék az a vidék, ahol majdnem minden település részt vállalt a magyar forradalomban és szabadságharcban, de különösképpen az önvédelmi harcban. „Az igazak” oldalára átállt „tisztesek” és honvédek sorait számos önkéntes szaporította, köztük életük delén túl lévő férfiemberek, s a tartalékot a nemzetőrök képezték, akiket a falvak maguk állítottak azzal a meghagyással, hogy ha kéri a haza, indulni kell, de addig itthon nekik kell vigyázniuk a települést, az asszonyok seregét, a gyermekeket, a jószágot. A felejteni nem tudó faluközösség a szabadságharc emlékére a rendszerváltás után emlékkopját állíttatott a vártemplom előtti térre, amelynek lábától soha nem hiányoztak az emlékezés virágai. 2004-ben id. Rétyi Ödön, az újonnan önállósult Árkos első megbízott polgármestere, jelenlegi községi tanácstag saját költségén terméskő obeliszket emeltetett a községháza előtti emlékparkban. A negyvennyolcas szabadságharc hőseinek névsorával nem maradt adós a helyi önkormányzat, ugyanis a frissen elkészült emlékoszlopon helyet kapott minden helyi negyvennyolcas hős fémlemezre vésett neve. Valóban így teljes csak a megemlékezés, mert a cseperedő árkosi székely magyar gyermekek és az ifjak itt elolvashatják, hogy kik voltak a szabadságharc áldozatai, a családtörténet után érdeklődők még a déd- és üknagyapjuk nevét is kiköbözgethetik. Hiányt pótolt ezzel a közösség, mert a két világháború elesettjeinek névsorai rég elkészültek: az unitáriusok emléktáblája az unitárius templomban, a reformátusoké a református templomban látható.
– Mikóújfalusi vörös andezitből rendeltem meg a negyvennyolcas emlékművet a Hável Sándor mérnök vezette kőbányából – emlékezett vissza id. Rétyi Ödön újra a napokban. A hősök nevének elhelyezése főhajtás emlékük előtt és bizonyítéka annak, hogy Árkos mindig is büszke volt múltjára és történelmére.
Incze Lajos
– Milyen nyoma maradt a szabadságharcnak az unitárius egyházközség jegyzőkönyveiben? – kérdeztük Székely János nyugalmazott volt lelkészt, aki elmondta, hogy Veress Ferenc egyházközségi jegyzőtől olvasott egy érdekes történetet, amelyet 1850-ben jegyzett le. Idézzük: „1849-ben megjelentek a betörő kozákok az unitárius vártemplom előtt, Kiss Mihály esperes, hogy elejét vegye a garázdaságoknak, annak rendje és módja szerint pálinkával kínálta őket. De mivel a harangtorony tetejében nem láttak keresztet, amiként most sincs, gyanúsan rákérdeztek, hogy nem keresztény ez a falu? – Épülőfélben van a torony, még nincsen befejezve! – vágta ki a már előre jól kigondolt feleletet az esperes. Megkérdeztük Bálinth Zoltánt, a helybeli tájmúzeum gyűjtő-tulajdonosát, hogy gazdag kollekciójában őriz-e néhány olyan tárgyat, amely a szabadságharchoz kötődik.
– Elsősorban az eredeti ágyúgolyókat említem, melyek közül van egy olyan, ami benne maradt a szemerjai „ágyús ház” épületének falában, s amit eredetiként megvásároltam. Itt őrzöm Ütő Dániel (1811–1901) jeles árkosi negyvennyolcas béklyóját, amit Barabás Lajostól gyűjtöttem, egy sor korabeli sarkantyút és kengyelvasat is, valamint Kossuth-bankókat. Itt a temetőben jómagam akadtam rá a már említett negyvennyolcas főhadnagy, Ütő Dániel síremlékére is. Iskolaigazgatóm, Imreh Domokos mesélte, hogy a harcból hazatérő Ütő Dánielt felesége és időközben felcseperedő kisfia várta a faluban. A főhadnagy gyermeke láttán örömében egy hatalmasat lőtt puskájával, mire a gyerek megijedt és sírásba kezdett. Jaj-jaj-jaj, édes fiam – mondta a főhadnagy –, én bátorságomat akartam bemutatni, adja az ég ura, hogy te is örököld majd azt!
Bálinth Zoltán helytörténész
Március tizenötödikén
Árkos közössége mindig együtt szokott emlékezni a faluháza előtti történelmi emlékparkban, terveink szerint az idén is úgy lesz – tájékoztatott Máthé Árpád polgármester és nt. Bíró Attila unitárius esperes-lelkész. A koszorúzási ünnepségen részt vesznek a település önkormányzatának képviselői, a magyar történelmi egyházak, a Gelei József Általános Iskola, a helyi fúvószenekar és a Régeni Áron Dalárda. Elhangzik majd Nemzeti imánk és a Szózat, amint elhelyezik az emlékezés koszorúit a negyvennyolcas obeliszken. Az ünneplők közösen a vártemplom előtti negyvennyolcas kopjánál is koszorúznak, ünnepi beszéd és imaszó hangzik el – évente felváltva a történelmi gyülekezetek lelkészeivel, és felcsendülnek az énekkar ünnepi dalai. A rendezvényt a helybeli általános iskola tanulóinak ünnepi műsora zárja a Végh Béniám Kutúrotthonban.
