Füstgyertyás tiltakozás az OrszágházábanElfogadták a Pride-ot tiltó törvényt

2025. március 19., szerda, Világfigyelő

A magyar parlamentben tegnap elfogadták a gyülekezési törvény módosítását célzó javaslatot, amelynek következtében idén nem lehet már megtartani a Budapesten hagyományos Pride felvonulást.

  •  Fotó: Facebook / Momentum
    Fotó: Facebook / Momentum

A javaslatot 136 igen és 27 nem voks mellett, tartózkodás nélkül szavazták meg (a voksoláson azonban nem vett részt az Országgyűlés összes képviselője). A javaslatot nemcsak a Fidesz és a KDNP képviselői támogatták, hanem ellenzéki oldalról a Jobbik és a Mi Hazánk honatyái közül többen is.

A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról szóló, tegnap elfogadott javaslat értelmében törvényesen az eddigi formájában nem lehet megtartani a Budapest Pride felvonulást. A jogszabály értelmében a rendőrség arcfelismerő technológiát is alkalmazhat a résztvevők azonosítására, valamint pénzbírságot szabhat ki a szabálysértők számára. A bírság nem váltható ki közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással, a befolyt összeget pedig a gyermekvédelem céljaira kell felhasználni.

A Momentum képviselői nem vettek részt a szavazáson, helyette füstgyertyákat eregettek az ülésteremben, és délutánra tüntetést is kezdeményeztek a Parlament elé. A Momentum később egy közleményt is kiadott az akciójukról, amelyben azt írták: „Füstgyertyát gyújtott, szovjet himnuszt játszott és Orbán–Putyin csókolózós fényképét szórta a Parlamentben a Momentum, ezzel tiltakozva a gyülekezési alapjog csorbítása ellen. Az állampárt újabb lépést tesz a putyini diktatúra felé, arcfelismerő szoftvert vetnek be azok ellen, akik fel merik emelni a hangjukat a rendszer, az elnyomás ellen. Mert ezt jelenti a gyülekezési jog korlátozása, amit egyetlen nap alatt tolnak át az Országgyűlésen.” Karácsony Gergely budapesti főpolgármester szintén reagált a döntésre, és azt írta a Facebookon: „Budapest a szabadság városa, Pride lesz.”

A füstgyertyás akcióról Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója is beszámolt a közösségi oldalán. „A balliberális képviselők a gyermekek helyett a pride-ot és az erőszakot választották. Rendbontás és példátlan viselkedés a magyar Parlamentben! Még ezt is külföldi mintára csinálják, legutóbb Szerbiában láttunk hasonlót. Ott pride, erőszak és káosz, itt gyermekvédelem és stabilitás. Melyiket választod?” – írta. Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő szintén posztolt az eset után, azt írva: „Legalább lenne egy új ötletük, de nincs. Ha Szerbiában füstbombáznak a parlamentben, akkor nekik is ez kell Budapesten.” Kocsis Máté fideszes frakcióvezető szintén a Facebookon posztolt arról, hogy egy képviselőtársuk rosszul lett a füst miatt.

Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök még pár hete, évértékelő beszédében üzente meg a Pride szervezőinek, hogy ne bajlódjanak a 2025-ös felvonulás előkészítésével, mert az „kidobott pénz és idő”. Ezzel összefüggésben a kormánypártok az Alaptörvény módosítását is kezdeményezték, és ezzel párhuzamosan hétfőn nyújtották be a gyülekezési törvény módosítását célzó javaslatot – ez utóbbit fogadták most el, rendkívül eljárásban megtárgyalva. A módosítás értelmében a törvénybe bekerül, hogy „tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.” „A gyermekek védelme egyúttal szükségessé teszi, hogy a jogalkotó arról is határozzon, hogy tilalmazott annak a magatartása is, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen – a rendőrségnek a gyűlés helyszínen megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére – részt vesz” – tették még hozzá. (A hirado.hu és az index.hu nyomán.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2025-03-19: Világfigyelő - :

Részleges tűzszünet, közelebb a békéhez? (Telefonon tárgyalt Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök)

Leállítja Oroszország az ukrajnai energetikai létesítmények elleni támadásokat, az erre vonatkozó parancsot az orosz elnök már ki is adta a hadseregnek – egyebek mellett ebben állapodott meg Vlagyi­mir Putyin orosz elnök a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott tegnapi telefonbeszélgetés során. Általános tűzszünet még nincs, de a tárgyalások folytatódnak.
2025-03-19: Közélet - Hecser László:

Tömbházlakások építésére pályáznak (Barót)

A hónap végén pályázatot tesz le a baróti városháza egy harminckét lakásos tömbház építésére állami alapokból. Bár az építési költségeket az állam állja, az önkormányzatnak is lesznek kiadásai, hiszen az épület közművesítését meg kell oldaniuk – hangzott el a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén.