SepsiszentgyörgyMegszavazták a pályázati alapokat

2025. március 19., szerda, Közélet

Sepsiszentgyörgy önkormányzati képviselő-testülete legutóbbi ülésén elfogadta a keretösszegeket, melyekből vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az ifjúsági, művelődési, testi és lelki egészséget szolgáló, valamint sporttevékenységeket folytató szervezetek. Az eddigi feltételek nem változtak, de a szabályzatba újdonságok is bekerültek, ezek közül a legfontosabb, hogy idén online is be lehet nyújtani a pályázatokat.

  • Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is támogatja a civil kezdeményezéseket. Albert Levente felvétele
    Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén is támogatja a civil kezdeményezéseket. Albert Levente felvétele

A testületi ülésen elfogadott határozatok értelmében mind a négy terület különálló támogatási programként fut, a fiataloknak szóló, közismert nevén ifjúsági pályázatok keretösszege 100 ezer lej, a testi-lelki egészség megőrzését célzó kezdeményezésekre 800 ezer lejt, a kulturális projektekre 450 ezer lejt, míg sporttevékenységekre 400 ezer lejt szabtak meg.

Sztakics Éva alpolgármester ismertette, hogy idén pár módosítás is bekerült a szabályzatba, melyeket könnyítő szándékkal vezetnek be. Kísérleti jelleggel megteremtik a pályázatok elektronikus formában történő benyújtásának lehetőségét mind a négy esetben. Párhuzamosan elfogadják a papír alapú pályázatokat is. Az elektronikus benyújtás előfeltétele, hogy az önkormányzat honlapján, a sepsi.ro-n a pályázóknak regisztrálniuk kell. A regisztrációt két lépcsőben hagyja jóvá az önkormányzat. Az online benyújtás esetén a dokumentumokat elektronikus aláírással is el kell látni. Lényeges továbbá, hogy a pályázóknak sem a városi adóhivataltól, sem a megyei közpénzügyi igazgatóságtól nem kell adóbizonylatot kiváltaniuk, ezt a városháza kikéri. Az alpolgármester felhívta a figyelmet, hogy kizáró jellegű, ha a szervezetnek tartozása van akár a helyi, akár az országos pénztárnál.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester egy visszatérő problémára hívta fel a figyelmet. A sporttevékenységeket célzó vissza nem térítendő támogatásokra csak olyan egyesületek pályázhatnak, melyek rendelkeznek a működésüket igazoló minisztériumi bizonylattal (CIS), illetve tagjai valamely sportszövetségnek, föderációnak. Az elöljáró szerint már több alkalommal előfordult, hogy ezek hiánya miatt kellett kizárni pályázókat. Lényeges továbbá, hogy a kluboknak 10 százalékos önrészt is vállalniuk kell.

A pályázatokat még nem lehet benyújtani, erről, valamint a többi tudnivalóról a városháza hamarosan tájékoztat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2025-03-19: Közélet - Böjte Ferenc:

Segítséget kérnek (Miklósvár)

Szőcs Sándor miklósvári falufelelős felhívást tett közzé közösségi oldalán, melyben arra kéri falusfeleit, illetve jóakaratú embertársait, hogy segítsenek helyreállítani a falu vasárnap tűzkárt szenvedett római katolikus templomát.
2025-03-19: Közélet - :

Egy hét, száznál több bevetés

Több mint 140 bevetésen vettek részt március 10–17. között a megyei sürgősségi felügyelőség készenléti csapatai: tüzet oltottak, elsősegélyt nyújtottak, ugyanakkor közösségi rendezvényeken is jelen voltak.