Szekeres Attila
Harmincöt éve már, hogy bekövetkezett Marosvásárhely fekete márciusa, azaz a marosvásárhelyi véres összecsapás, amikor a Görgény-völgyéből teherautókkal, buszokkal beszállított, dorongokkal, fejszékkel felfegyverzett román parasztok szétverték a magyar feliratokkal ellátott helyiségeket, rátámadtak a békésen tüntető magyarokra, és ismertebb tény, hogy megostromolták az RMDSZ székházát, közben fél szemére megvakították Sütő András írót.
A magyarok csupán a minket megillető jogokat, anyanyelvhasználatot, magyar iskolát, egyetemet, orvosképzést követeltek, csendesen, gyertyával, könyvvel, ülősztrájkkal. Aztán a támadásokra visszavágtak. S bűnbaknak kiáltották ki őket.
Emlékszem a román sajtóban a legnagyobb áldozatként bemutatott libánfalvi Mihai Cofariu vallomására. Őt, aki láncfűrésszel támadt a magyarokra, ám leteperték, súlyosan bántalmazták, majd kórházban ápolták, meglátogatta Koczka György riporter, akinek azt nyilatkozta – közvetítette a Román Televízió Magyar Adása –: „vasárnap a templomban a pópa mondta, amikor telefonálnak Marosvásárhelyről, meghúzzuk a harangokat, szól a sziréna a községházán, akkor mindenki készüljön és jöjjön, mert mennünk kell Marosvásárhelyre rendet teremteni”. És teremtettek rendetlenséget, nem csak a városban, hanem Erdélyben, az egész országban.
A régi kommunista rendszer elnyomó ereje, a megszüntetett Securitate biztosítani akarta további létét, azt bizonyítandó, mennyire szükség van rá. S mily jól indult az „eredeti román demokrácia”, megalakult a Román Hírszerző Szolgálat, mely mai napig kockázati tényezőként határozza meg a romániai magyar közösséget.
Tájainkon egyes politikusok rendszeresen előveszik a magyar kártyát, velünk riogatják az arra fogékony népséget. Harmincöt éve folyamatosan. Lásd az úzvölgyi erőszakos temetőfoglalást, magyar katonák sírjának meggyalázását a karhatalmi erők asszisztálásával. Vagy a magyar nyelvű felirataink leszedetését, jelképeink betiltását, szerzett jogaink megnyirbálását.
Miközben nemzeti ünnepünkön, március idusán sok román nemzetiségű honfitársunk köszöntött bennünket a közösségi oldalakon, a szolgálatos feljelentő D. T., most már AUR-os parlamenti képviselő gyászkeretben hirdette közösségi oldalán, hogy „1848. március 15. az erdélyi románok terrorizálásának kezdete”. (Zárójelben: csodálkozom, hogy csak azóta, hisz korábbi nyilatkozatai szerint a magyarok évszázadokon keresztül elnyomták a románokat.)
Félre kellene már tenni a nemzetiségi kártyát, s békésen együtt élni, ha már a sors úgy hozta, hogy egymás mellett, egymás között kell léteznünk. De lám, a minap még államelnöki szinten is folyt a magyarok elleni hergelés! És mi lesz majd, ha e szélsőséges erők köreiből kerül ki a következő államelnök?
Végezetül kárpátaljai barátom minduntalan megjelenő kívánságával zárom: Legyen béke!
Fotó: Népújság / Vajda György
