Az érzelmi-akarati érettség segíti a gyereket abban, hogy bizalommal forduljon környezete felé: nem kapaszkodik folyton a szüleibe, ha idegennel találkozik, képes lemondani kisebb vonzó dolgokról egy cél elérése érdekében, elviseli, ha néha veszít társasjátékban, hogy bizonyos ideig – például reggeltől délutánig – szülei nélkül kell lennie, képes önállóan boldogulni az életkorának megfelelő helyzetekben (nem kér rögtön segítséget, ha nehézségbe ütközik). Kitartó, „rá tudja venni magát”, hogy játék helyett több ideig széken üljön, azt tegye, amit a felnőttek kérnek.

Az érzelmi érettség megszilárdulása feltételezi, hogy a gyermek képes legyen az érzelmek felismerésére és kifejezésére, hiszen ez jelenti a biztos alapot a saját érzelmeinek megértéséhez, ami aztán nagyban segíti a gyermeket, hogy mások érzelmeit – a pedagógusét, a csoporttársakét, a szülőkét – is felismerje, megértse és érzékenyen reagáljon rájuk.

Minél többet beszélgetünk, mesélünk, játszunk a gyerekünkkel a saját és mások érzéseivel kapcsolatos témákról, annál ügyesebben fogják felismerni saját érzéseiket és szükségleteiket is. Ez pedig abban is segíti őket, hogy segítséget tudjanak kérni egy-egy számukra kellemetlen helyzet megoldásában.
 

Fazakas Ildikó iskolai tanácsadó tanár

(folytatjuk)