SporttáncKiemelkedő sikereket értek el

2025. március 20., csütörtök, Sport

A sepsiszentgyörgyi Tanulók Háza és a Love To Dance Egyesület csapata március 15-én Bukarestben versenyzett, ahol a DanceStar világbajnoki kvalifikációs megmérettetésen szerepelt. A fővárosban Nagy-Molnár Enikő tanítványai hat produkcióval léptek színpadra és négyszer állhattak dobogóra.

A sepsiszentgyörgyi táncosok büszkén tekinthetnek vissza az elmúlt időszakra, ugyanis a különböző korosztályokban és kategóriákban a Mega Crew, a Dancing Dolls és a Spicy Bomb mindenkit maga mögé utasítva diadalmaskodott, Konnát Barbara szólóban második lett, míg a One Beat az ötödik, Moroianu Timea pedig a hatodik helyen zárta a megmérettetést. Nagy-Molnár Enikő kiemelte, nagy megtiszteltetés számukra, hogy a Mega Crew formációt jelölték a világbajnokság gálaműsorára, ahol a részt vevő országok legjobb produkciói érdekeltek, ugyanakkor minden előadással a profi ligába szereztek indulási jogot.

A háromszéki táncoktató hozzátette, az elmúlt időszakban két rangos kvalifikációs viadalon is részt vettek. Ezek a Los Angelesben rendezendő World of Dance világbajnokság elődöntőinek számítottak, amelyeken szintén kiemelkedő eredményeket értek el. Romániában a Dancing Dolls 59 együttes közül a harmadik lett, míg Magyarországon a Mega Crew 44 csapatból a negyedik helyen végzett. Ezeken a versenyeken is mindegyik előadásuk vb-kvalifikációt nyert, amire nagyon büszkék, ugyanis a kemény munka mindig meghozza gyümölcsét. Köszöni a táncosok elhivatottságát és kitartását, illetve Imreh Ildikó és a szülők munkáját.

A sepsiszentgyörgyi táncosok: Bartha Csilla, Andreea-Beatrice Bernad, Coman Emilia Katalin, Czintos Anita Boglárka, Farkas Hanna, Gombos Andrea, Iancu Henrietta Judit, Imre Bernadett, Imreh Izabella, Koós Adrienn, Kocsis Tekla, Konnát Barbara, Laslo Renáta Brigitta, Moroianu Timea, Sylvester Henrietta Vanda, Todor Maja, Andreea-Mălina Urdă, Virág Lola, Zsigmond Zsanett. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 831
szavazógép
2025-03-20: Sport - Tibodi Ferenc:

Hazai környezetben zárják az alapszakaszt (Női kosárlabda, 1. Liga)

A Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi-SIC is hazai környezetben zárja a női kosárlabda 1. Liga alapszakaszát. A céhes városi lányok ma és holnap a Nagyváradi CSU együttesét fogadják a Kicsid Gábor Sportcsarnokban, míg a megyeszékhelyi zöld-fehérek szombaton és vasárnap az éllovas Alexandria csapatát látják vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban a másodosztálynak számító pontvadászat kilencedik dupla fordulójában.
2025-03-20: Sport - :

Ezredik mérkőzését játssza a magyar válogatott (Labdarúgás, Nemzetek Ligája)

A magyar labdarúgó-válogatott ma 19 órától a jubileumi, ezredik mérkőzését játssza, melyen a török csapat vendége lesz a Nemzetek Ligája osztályozóján. A találkozót a szlovák Ivan Kruzliak vezeti. A visszavágót vasárnap 19 órától a Puskás Arénában rendezik.