Sepsiszentgyörgy önkormányzatának több akadály miatt nem sikerült lezárnia tavaly a forgalomirányítási rendszer kialakítását. A felszerelés egy része a helyére került, az irányítóközpont elkészült, a kivitelezőnek ebben a hónapban kellene nekilátnia, hogy az elmaradt munkálatokat elvégezze. A beruházást uniós forrásokból fizeti a város, a megvalósítási határidő múlt év végén lejárt, de sikerült halasztást elérni, ez év végéig viszont üzemképes kell hogy legyen a rendszer.
Mint ismert, az önkormányzat által több éve indított, a levegőminőség javítását célzó beruházási csomag egyik összetevője a jelzőlámpás forgalomirányítási rendszer, melynek célja gördülékenyebbé és biztonságosabbá tenni a forgalmat. A rendszer a város tizenkét pontján elhelyezett, forgalomszámlálóval is ellátott jelzőlámpákat foglal magában, amit egy központból irányítanak, a járműsűrűséghez igazítva a villanyrendőrök működését. A beruházás a megújuló tömegközlekedés hatékonyságának a növelését is szolgálja.
Megkeresésünkre Tóth-Birtan Csaba alpolgármester elmondta, a projektet nem sikerült a múlt év végéig lezárni, egyrészt a tél miatt nem lehetett folytatni a kinti munkát, másrészt a Geiger vállalat – mely öt utcát korszerűsített Sepsiszentgyörgyön a városi mobilitási terv keretében – nem egyezett bele, hogy átadás előtt ezeken további munkálatokat végezzen más kivitelező. Januárban megtörtént az átvétel, így most ez az akadály elhárult. Egy másik hátráltató tényező, hogy a tervben szereplő forgalomfigyelő megoldás nem volt megfelelő, ezért mást kértek – kamerák segítségével történik majd –, és ennek megfelelően módosítani kellett a terveket.
Az alpolgármester szerint múlt év végéig hat helyen szerelték fel teljesen az új forgalmi lámpák mellett a közlekedésfigyelő kamerákat, valamint a többi eszközt. A kivitelezőnek – egy kolozsvári és egy bukaresti vállalkozás alkotta társulás – ebben a hónapban kellene folytatnia a munkát a fennmaradt hat helyszínen. A helyi rendőrség székhelyén az emeleten lesz a forgalomirányítási központ, itt az eszközök már a helyükön vannak, de a négy szerverből csak egyet szereltek be múlt év végéig. A rendszer nagyjából automatizált lesz, két személy felel majd a működéséért.
A forgalomirányítási rendszer részét képező jelzőlámpákat 12 helyen szerelik fel. Az 1918. december 1. úton hármat: a Grigore Bălan, a Sport, valamint Nicolae Bălcescu utcával való kereszteződésnél. A Grigore Bălan úton ugyanakkor további két helyen is lámpás irányítás lesz: a Csíki és Templom utcával, valamint a Lázár Mihály utcával való kereszteződésnél. A városközponthoz közel a Kós Károly utcában a Gyár utcával és a Kórház utcával való kereszteződéshez, valamint a Kriza János utca és Szabadság tér találkozásához kerülnek okoslámpák. A Szemerja negyedben a Kórház, Stadion, Gólya és Akác utca kereszteződésénél, a dohánygyári hegyen a Vasile Goldiș és Andrei Șaguna kereszteződésénél helyeznek el új lámpákat. Eredetileg a Păiuș David úton is szerepelt még két lámparendszer, ám ezek kikerültek a tervből, mivel a gyalogátjárókat ellátták gombos irányítórendszerrel, nem volt szükség bonyolultabb megoldásra. Ezért ezen a sugárúton csak az Építők utcával való kereszteződésnél lesznek központilag irányított villanyrendőrök.