Barót képviselő-testülete rendkívüli ülésén jóváhagyta azt a határozatot, amely alapján a következő négy esztendőben sor kerül a város általános településrendezési tervének (PUG) felújítására, együttműködve a megyei tanáccsal.
A 2025–2028 között zajló programot a fejlesztési minisztérium indítja, és fontos, hogy a rendezési tervet frissítsék, mert az szabja meg, mely területeknek milyen rendeltetésük lesz az elkövetkezőkben. Az érvényben levő terv már régi, még 1997-ben fogadták el. A költségek zömét a minisztérium fedezi, de a városnak is lesz önrésze – mondotta Benedek-Huszár János polgármester.
A városvezető úgy vélte, a terv elkészítése többéves folyamat lesz. Nem csak azért, mert nagyon sok előtanulmányt igényel, hanem mert nagy fokú átláthatóságot kíván meg. Nem csak az önkormányzat dönt róla, hanem a településeken többször tartott egyeztető fórumokon a lakóknak is joguk lesz hozzászólni és módosításokat kérni.
Hogy mennyibe fog kerülni a terv elkészítése? A hivatalnokok a Baróthoz mérhető nagyságú városok elektronikus közbeszerzését tanulmányozva úgy becsülték, 1,74 millió lejbe, de abból 1,54 milliót a minisztérium fog átvállalni. A fennmaradó kétszázezer lejt a városnak kell kifizetnie, de nem egy összegben, hanem négy év alatt.
A tanácshatározatot – melynek része a költségvetés meghatározása, a műszaki-gazdasági mutatók és a megyei tanáccsal való együttműködési szerződés jóváhagyása is – minden jelen levő tanácstag támogatta.