Labdarúgás, 4. LigaZágon újabb diadalával a második helyre lépett

2025. március 25., kedd, Sport

A múlt hétvégén meglepetésekben bővelkedett a megyei labdarúgó-bajnokság 16. fordulója. Kovászna és Perkő kikapott idegenben, előbbi Papolc, utóbbi Szentkatolna otthonában szenvedett vereséget. A mostani idényben először szerzett pontot a sereghajtó Bodzaforduló, amely Maksa ellen játszott döntetlent.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

A fürdőváros csapatának botlását kihasználva Zágon a második helyre lépett a táblázatban, miután ki­ütéssel nyert Gelence vendégeként. Az orbaiszéki alakulat sikeréből Sánta Loránd mesterhármassal vette ki a részét. Az éllovas Barót hazai pályán igazolta a papírformát, öt gólt szerezve diadalmaskodott Nagyajta felett. A címvédő Bardoc szintén magabiztos győzelmet aratott, hétszer továbbította a labdát a csernátoni kapuba. Az utolsó előtti Uzon fiaskóval kezdte a pontvadászat visszavágó-sorozatát, hiszen saját közönsége előtt maradt alul az árkosi együttessel szemben.

Eredmények, 16. forduló: Uzon–Árkos 0–3 (gólszerzők: Akácsos Szilárd 36., 82., Gábor Csongor 49.), Barót–Nagyajta 5–0 (gsz.: Gyerő Roland 17., 90., Bardocz Szilárd 41., 62., Gabriel Cojocaru 80.), Bodzaforduló–Maksa 1–1 (gsz.: Szántó Erik 65., illetve Gecző Szilárd 62.), Csernáton–Bardoc 0–7 (gsz.: Orbán Balázs 11., Dobai Henrik 47., 57., Lázár Attila 55., 87., Bedő István 55., 69.), Papolc–Kovászna 2–1 (gsz.: Huszár Olivér 37., 70., illetve Pakucs Norbert 53.), Gelence–Zágon 0–9 (gsz.: Sánta Loránd 16., 57., 79., Kiss Elemér 23., Biró Szabolcs 29. – öngól, Demeter István 51., 89., Pál Kristóf 65., Sánta Tamás 70.), Szentkatolna–Perkő 2–1 (gsz.: Alexandru Butnaru 44., Gazda József 62., illetve Papp Levente 90.), Szitabodza szabadnapos volt.

A táblázat:

1. Barót                       14        0            1        67–12  42

2. Zágon                      12        1            2        68–10  37

3. Kovászna                12        0            3        73–16  36

4. Bardoc                     11        1            3        80–17  34

5. Árkos                       10        1            4        42–23  31

6. Perkő                         9        2            4        41–19  29

7. Szitabodza                7        1            6        43–24  22

8. Papolc                       6        1            8        30–45  19

9. Csernáton                 5        2            8        21–50  17

10. Maksa                      4        3            8        23–46  15

11. Szentkatolna          5        0          10        17–57  15

12. Nagyajta                  4        1          10        23–41  13

13. Gelence                   2        2          11        16–52    8

14. Uzon                       2        2          11        10–81    8

15. Bodzaforduló        0        1          14        15–76    1

A 17. forduló programja: * március 29., szombat: Maksa–Papolc (15 óra), Árkos–Barót (15 óra) * március 30., vasárnap: Szitabodza–Csernáton (13 óra), Bardoc–Bodzaforduló (15 óra), Kovászna–Gelence (15 óra), Zágon–Uzon (15 óra), Nagyajta–Szentkatolna (15 óra), Perkő szabadnapos lesz. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Please log into this webpage.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 830
szavazógép
2025-03-25: Sport - Miska Brigitta:

Bálint Bernadett megvédte címét párosban (Asztalitenisz)

A sepsiszentgyörgyi Bálint Bernadett március 21. és 23. között a Cegléden rendezett magyar országos asztalitenisz-bajnokságon ragadott ütőt, ahol női párosban Nagyváradi Mercédesz oldalán sorozatban harmadszor ünnepelhetett bajnoki címet, ugyanakkor egyesben ezüstérmet szerzett, miután a döntőben alulmaradt Póta Georgina ellen.
2025-03-25: Sport - :

Török ezüst-, Péter-Csiki bronzérmes Pozsonyban (Karate)

Március 21.és 23. között Pozsonyban rendezték a Slovakia Grand Prix nemzetközi karateverseny negyvenötödik kiírását, ahová több kontinensről és számos országból érkeztek sportolók. A szlovák fővárosban rendezett színvonalas eseményre 43 nemzet 3191 karatésa nevezett, köztük a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club négy kiválósága, akik az MTK Budapest színeiben léptek tatamira.