Halálának 150. évfordulóján a Nagyajtán született Kriza János (1811–1875) erdélyi magyar unitárius püspökre, néprajzkutatóra, költőre, műfordítóra emlékeztek Baróton a Tortoma Önképzőkör április elsejei előadásán. A püspök életútját, munkásságát Fekete Levente nagyajtai unitárius lelkész elevenítette fel. Aranyemlékű püspöknek, szellemóriásnak nevezte őt, aki méltán emelkedett fel Erdővidék nagyjai közé, drámákkal tarkított, szűkös anyagi körülmények között leélt életével példát állítva, munkásságával pedig gazdag örökséget hagyva az utókornak.
Kriza János Nagyajtán született, ott járta ki az elemi iskoláit, de kilencévesen visszavitték a Torockón élő nagyszüleihez, akik vasbányászok voltak. A bányászat jó megélhetést jelentett a torockói Kriza családnak, és valószínűleg ezt az életutat követték volna a leszármazottak is, ha a gondviselés közbe nem szól.
Történt ugyanis, hogy Kriza János édesapja 5–6 éves kisgyermekként egy elhagyott bányatárnában balesetet szenvedett, emiatt le kellett a jobb kezét vágni. Ez a baleset véget vetett a család bányászathoz való kötődésének, de egyben a Kriza család szellemi irányú kibontakozásának kezdetét jelentette, mert az édesapa unitárius pap lett, aki 1808-ban Nagyajtára került. „Kriza János tehát a föld gyermeke volt, bányászok leszármazottja, ezért volt meg benne a vonzódás a nép szellemi értékei iránt” – mondta az előadó.
A „csonka karú papnak” Nagyajtán született meg 1811-ben az első gyermeke, Kriza János. Ötéves, amikor édesanyja meghal, édesapja második házasságából pedig további hét testvére született.
Kilencévesen tehát Torockóra került, ahol az unitárius egyháznak jó nevű „partikulája”, általános iskolája volt. Az iskola igazgatóját Sebes Pálnak hívták, érdekesség továbbá, hogy Kriza iskolatársa volt Báricz György, ismertebb nevén George Barițiu, az első erdélyi román újság megalapítója is.
Torockón 1820–1825 között járt iskolába, ott szerette meg az olvasás ízét, ott kezdett verseket írni. 1825-ben Székelykeresztúrra került, egy nagyon fontos ember keze alá: ezt az embert Koronka Józsefnek hívták, és az iskola igazgatója volt. Nagyajtai származású feleségével pártfogásba vették Krizát, aki aztán 1829-től Kolozsváron a Teológiai Akadémián tanult tovább, 1833-tól 1835-ig pedig a kor szokása szerint jogot is hallgatott. „Mert abban az időben, aki pennás ember lett, az a jog dolgaiban is eligazítást kellett hogy nyújtson a népnek” – magyarázta Fekete Levente.
Kriza János domborműve Nagyajtán. A szerző archív felvétele
Kriza ezután Németalföldön szeretett volna továbbtanulni, de a bécsi udvar ebben megakadályozta. És ismét közbeszólt a gondviselés, ugyanis Berlinbe került, az akkori Friedrich-Wilhelms-Universitätre, mely ma a Humboldt Egyetem, Németország egyik legjobb és legismertebb egyeteme. De abban az időben sem volt sokkal alább.
Tanulmányai költségeihez jelentős adománnyal járult hozzá Bölöni Farkas Sándor, aki akkor már a kolozsvári Casinónak volt az egyik irányítója. (A kaszinó akkoriban kulturális intézményt jelentett – szerk. megj.) A számára nyújtott ösztöndíj azonban nem volt mindenre elég, Kriza pedig a gyomrán spórolt, aminek betegség lett a következménye, és két év után, 1837-ben haza kellett jönnie Berlinből.
Az ott töltött évei alatt azonban nagy hatással voltak rá a Grimm fivérek, Iacob és Wilhelm, akik az egyetemen német mitológiát tanítottak. „A nép szellemi kincsei iránt már teológusként is érdeklődő Krizának ez nagyon sokat jelentett” – tudtuk meg az előadótól. Kriza ugyanis már Kolozsváron „jegyzőfüzetet” vezetett, amelybe meséket, mondákat, népdalokat jegyzett fel, akkor még rendszertelenül, „de az irántuk való érdeklődése éppen a Grimm fivérek kurzusainak hatására tisztult le és kristályosodott ki”.
Kriza 1837-ben tehát hazajön Berlinből, fordításokkal foglalkozik és verseket ír. 1841-ben a Kisfaludy Társaság levelező tagjává választja. Megnősült, de életét drámák kísérték: Irénke lánya kilencévesen halt meg, Kálmán fia pedig 27 évesen, balesetben.
„Szűkös anyagi körülmények között tudtam élni családommal együtt” – írta önéletrajzában. 1842–1844 között indította el néprajzi gyűjtéseit, építette kapcsolatait, a kor sok prominens személyiségével levelezett. Székely népköltési gyűjteménye, a Vadrózsák 1863-ban jelent meg Stein János kolozsvári nyomdász nyomdájában, hidvégi gróf Mikó Imre hathatós támogatásával, aki az akkor óriási összegnek számító ezer pengővel segítette a kiadást.
A nagyajtai vártemplom, ahol a Krizák 89 évig szolgáltak lelkészként. A szerző felvétele
1875-ben, már halálos ágyán, Kriza hátrahagyta, hogy a Vadrózsák második-harmadik kötetét is adják ki, de ez nem valósult meg. A Budapestre elküldött kéziratok lekerültek az Akadémia pincéjébe, ahol egészen az 1950-es évekig őrizték azokat. Egyszer a közelben dolgozó munkások szellőztették a pincét, a penészedő kéziratokat pedig kis híján meggyújtották, csak a gondviselés és az Akadémia kapusának köszönhetően menekült meg az anyag, amelynek kiadására további fél évszázadot kellett várni: 2013-ban rendezte sajtó alá a kovásznai Olosz Katalin irodalomtörténész.
Kriza János emlékét elevenen őrzik Nagyajtán: animációs technikával életre keltett önéletrajzi gondolatait, melyeket Gyulai Pál biztatására írt meg, a nagyajtai vártemplomnál berendezett kiállításon lehet meghallgatni – abban a vártemplomban, ahol a Krizák 89 évig szolgáltak lelkipásztorként (Kriza János édesapja, a csonka karú pap és ő maga).
„A nép nyelvét, a nép életét a maga egyszerű őszinteségében, ahogy látta-hallotta, úgy fogalmazta meg” – mondta róla Fekete Levente, az előadáson részt vevők pedig meghallgathatták egyik megzenésített versét is Román Ábel diák előadásában. A dal a nagyajtai Kriza János Általános Iskola himnusza is. Az iskoláé, amely előtt ott áll Kriza János szobra, Jecza Péter sepsiszentgyörgyi származású szobrászművész alkotása.
